„Ajándékba kaptuk az élettől egymást” – Horváth Sisa Anna és Jaskó Bálint szerelemről, házasságról és színészetről

– Mindig aktív pihenéssel töltitek a nyarat?  

Bálint: Talán nem csak a nyarat. Amikor csak tehetjük, kimegyünk a természetbe. Az evezés pedig egy közös szerelem, amit külön-külön a szüleinktől kaptunk. Mind a ketten olyan családban nőttünk fel, ahol a dunai evezés a nyár elengedhetetlen része volt. Amikor megismerkedtünk, akkor derült ki, hogy mind a ketten ugyanazt értjük a dunai reggeleken és tábortüzeken. Most pedig együtt fedeztünk fel új táborhelyeket, holtágakat, és kipróbáltuk az éjszakai evezést, ami felejthetetlen emlék a csillagok alatt, a Duna vizén.  
Anna: A kalandozásainkban az úton levés a fontos, lehetőleg minél érintetlenebb természeti környezetben. Kicsit olyanok vagyunk, mint egy vándorkaraván. 

– A közösségi oldalaitokra feltöltött kirándulós, evezős képeken látszik, hogy kutyusaitok sem a bezártságot vagy a tévé előtti heverészést részesítik előnyben.  

Bálint: Ők mindenhova jönnek velünk, az a komfortos számukra, ha úton vagyunk. Szeretnek barangolni a természetben, nagyon élvezik azt is, amikor csónakban és vízben lehetnek. A vizslánk kacsafüggő, erőteljes vadászösztön buzog benne, de persze csak kergeti a kacsákat, nem bántja őket.  
Anna: Egy falkát alkotunk, nekik csak az a fontos, hogy együtt legyünk. Van egy tizennégy éves pulinak hazudott uszkárunk is. Azért mondjuk rá, hogy puli, mert ha kimondom azt a szót, hogy uszkár, rögtön bevillan előttem egy kép egy felnyírt, decens bojtos kutyáról, amitől nagyon messze áll. Ő igazi hippi öreglány.  

– Hogy a természet fontos szerepet játszik az életetekben, mi sem bizonyítja jobban, mint az esküvőtök: egy Balaton-felvidéki faluban házasodtatok össze, rengeteg kutya volt a vendégekkel, és mezítláb, a fűben táncolt a násznép.  

Kép

A nagy nap. Horváth Sisa Anna és Jaskó Bálint - Kép: Petra Pako Photography

Anna: Eleve kötetlen, laza mezítlábas esküvőt szerettünk volna, ahol mindenki otthon érzi magát és együtt lehetünk pár napot. Lehetőséget arra, hogy mindenki megérkezhessen lélekben is, és érdemi időt tölthessünk együtt. Olyan helyet akartunk, ahol kiszakadhatunk kicsit a hétköznapokból.  

Hatalmas ajándék, hogy minden ténylegesen olyan lehetett, amire vágytunk. Igazából csináltunk egy minifesztivált. (nevet) 

– Négy évvel ezelőtt, az Oltári csajok forgatásán ismerkedtetek meg. Mi volt az első benyomásotok egymásról? 

Anna: Már korábban tudtunk egymásról, de nem dolgoztunk még együtt. 
Bálint: Aztán jött az Oltári csajok castingja, én meg azt sem tudtam, ki az a Horváth Anna. Sisaként élt bennem.  
Bálint: Szóval már a castingon is nagyon néztük egymást, de a forgatás idejére szépen félreraktuk az egymás iránti vonzalmat, és szemellenzősen csak a munkára koncentráltunk. A sorozatban a karaktereink egymást kerülgették, ami által rengeteget beszélgettünk a forgatási szünetekben párkapcsolatról, családi mintákról vagy akár a házasságról.  

Jó barátokká váltunk, megismertük egymás érzéseit, gondolkodását, szemléletmódját, még jóval azelőtt, hogy egy párt alkottunk volna.  

Ez hozzásegített bennünket ahhoz, hogy olyan nyíltan kommunikáljunk egymással, amilyen nyíltan csak lehet. Kiderült, hogy szinte mindenben nagyon hasonlóan gondolkodunk, és azonos az értékrendünk. Mindketten Budán nevelkedtünk, ennek köszönhetően sok a közös ismerősünk, az egész kultúrkörünk egy tőről fakad, hasonlóan emlékszünk a fiatalabb éveinkre, például, ha kimondjuk, hogy Moszkva tér, akkor nemcsak egy fizikai teret értünk alatta, hanem azt a megfoghatatlan és sok esetben megfogalmazhatatlan hangulatot, amit számunkra akkor és most jelentett és jelent.  
Anna: Amikor napi 15–16 órákat dolgozol együtt valakivel, akkor megismered őt minden szélsőséges idegállapotban és helyzetben. Nekünk megadatott, hogy vegytisztán lássuk egymást, ki tudott alakulni közöttünk egy nagyon őszinte és tiszta hangvétel, ami szerintem ma is a kapcsolatunk alapja.  
Bálint: Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy amikor szembesültünk azzal, hogy megtörténik velünk a csoda, vagyis hogy megtaláltuk egymást, két teljes hétre sokkot kaptunk. Mint amikor valaki azt mondja: „Ezt kerested annyira? Na, itt van, akkor lehet csinálni! Tessék, itt a nagy Ő!”  

– Aztán rá egy évre megtörtént a lánykérés… 

Anna: Bálint nagyon ráfeszült a gyűrűválasztásra. Fél éven át szorongott. 
Bálint: Aztán végül sikerült kiválasztanom a tökéletes gyűrűt, és egy karácsony előtti egész napos főzés és nagytakarítás után, december 23-án este mondtam Sisának: „Gyere, menjünk!” 
Anna: Én persze nem értettem, hova kellene nekünk menni hulla fáradtan, macinaciban.  
Bálint: De szerencsére jött velem, kimentünk az erdőbe, egy számunkra fontos helyre. És ott szerintem Sisa már sejtette, hogy lesz valami… 

Kép

Horváth Sisa Anna és Jaskó Bálint - Kép: Petra Pako Photography

– Úgy tudom, Bálint mindig is színész szeretett volna lenni, de a te életedet, Anna, sokáig a műugrás határozta meg. Mi volt az oka, hogy az előbbi mellett döntöttél végül? 

Anna: A versenysport komoly elköteleződéssel jár, gyerekként nyolc-kilenc edzésem volt minden héten. Mellette elkezdtem Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdiójába járni, ami szintén rengeteget adott. Majdnem tíz éven át műugrottam, ami hihetetlen tapasztalat, számomra ez a sport ötvöz mindent, jelen van benne az adrenalin, szépség, finomság, bátorság, dinamikusság és lágyság.  

Egy ponton viszont választanom kellett, hogy vagy a trambulinon töltöm az életem, vagy teret adok másnak is. Kíváncsi voltam, és ez hajtott a színház felé. 

– Bálint, téged mi vonzott a színjátszásban?  

Bálint: Már gyerekként is imádtam játszani, remekül elszórakoztattam ezzel magamat és a testvéreimet. A legtöbb társammal ellentétben az iskolai ünnepségeket én sosem tragédiaként vagy kötelező rosszként éltem meg – boldogan, önszántamból jelentkeztem szavalni. Pozitív visszajelzéseket kaptam, a színjátszás által megszerettem az irodalmat is. Színészként nagyon nagy ajándék, hogy szerepek által az ember beleláthat több életbe, gondolkodási univerzumba és megoldási lehetőségbe, amelyeket összevethet a sajátjával. Az pedig, hogy ezt lehet munkaként végezni, csak hab a tortán! 

– Miben változtatok, amióta együtt vagytok?  

Anna: Magamhoz képest teljesen lenyugodtam, sokat finomodtam. Bálint megfontoltsága pozitívan hatott rám.  Előtte sokkal szeleburdibb voltam, és ha eszembe jutott egy ötlet, rögtön rápörögtem.  
Bálint: Igen, Sisa valóban olyan volt, mint egy vadló. Csak ment előre, tett-vett, megvalósított, ezer fokon égett, amivel néha nehéz volt lépést tartani. Én döntéshelyzetekben voltam túltöprengő. Amióta együtt vagyunk, ez megváltozott, és már nem kell több nap ahhoz, hogy eldöntsem, hova szervezzünk egy interjút. 

– Milyen tulajdonságokat szerettek leginkább egymásban?  

Bálint: Vannak olyan helyzetek az életben, amikor a legtöbb ember elfárad, nyűgös lesz, elkedvetlenedik, de Sisa máshogy van bekötve. A legnehezebb szituációkban is képes összeszedni magát. Ilyenkor olyan lesz, mint egy szélroham, ami magával ránt mindenkit. A forgatáson is ő buzdította a többieket, hogy gyerünk, álljunk fel, csináljuk még ezt meg! 
Anna: Bálint pedig olyan, mint egy suttogó. Van benne egy nagyon őszinte figyelem, ami kifinomultsággal, érzékenységgel, empátiával párosul. Mivel ezzel a tisztasággal tekint a világra, minden konfliktushelyzetben és stresszes szituációban képes oldani a környezetében lévőket. Bárkinél át tudja törni a gátakat. 

Mi nem összecsiszolódtunk, hanem összeolvadtunk az évek során. 

Beépültünk egymás személyiségébe, úgy, hogy közben külön-külön is erősebbek lettünk. Nagyon hálásak vagyunk, amiért ajándékba kaptuk az élettől egymást.