A legidősebb aktív vízimentő és az ő unokája, akik együtt vigyáznak a balatoni fürdőzőkre

– Mikor lettél vízimentő, Géza bácsi? 

Géza: Akkor, amikor 60 évesen nyugdíjba mentem. A kislányom, Esztike, Zamárdiban dolgozott egy étteremben, és a helyi vízimentő hozzájuk járt enni. Engem akkor nagyon foglalkoztatott, hogy hogyan leszek aktív nyugdíjas. A lányom megkérdezte, hogy hol kell vízimentőnek jelentkezni, és elkérte a telefonszámukat. Nem gondoltam, hogy egy öreg bácsinak sikerülhet, de féltem, hogy ha nem lesz semmi munkám a nyáron, belebolondulok. 

Elmentem a képzésre, úgy éreztem, a francia idegenlégióban vagyok, amikor elkezdtük az edzéseket. De 60 évesen is tudtam teljesíteni vizsgát. 

– Honnan voltál te ilyen jó formában annyi idősen is? Elég komolyak a követelmények. 

Géza: Jártam Tabra úszni, és ez azóta is így van. Januárban el is kezdem mérni a szintidőket, mert minden tavasszal újra vizsgáznia kell annak, aki vízimentő-szolgálatba akar állni, minden évben bizonyítanunk kell, hogy elég jól tudunk úszni. 

– Mit szeretsz a vízimentő-szolgálatban? 

Géza: Azt, hogy emberek között lehetek! Zamárdiban dolgoztam hosszú évekig, és jönnek sorra a gyerekek, akiket láttam pelenkásan, most meg már a barátjukkal, barátnőjükkel jönnek.  
Tavaly Balatonszemesen felfedeztem magamnak az egyik kempinget, most ott szeretek lenni, mert az egy paradicsom a vízimentőnek. Ott ugyanis 80 százalékban gyerekes családok vannak: ha szólok, hogy másodfokú viharjelzés van, rebbennek ki a vízből, még sípolnom sem kell. Úgy látom, hogy szeretnek, kedvesen odajönnek hozzám, a nevemen szólítanak. Megállítanak, akik tavaly is itt voltak, hogy „Géza bácsi, de jó, hogy idén is maga van itt; maga még azt is megkérdezi, hogy bekentem-e magam.” Büszke vagyok rá, hogy nem volt egyetlen mentésem se 18 év alatt. 

Én rábeszélek, ráijesztek, lebeszélem az embereket, még mielőtt veszélybe sodornák magukat. Jó orgánumom van ének-magyar szakos tanárként, tudok vele hatni az emberekre (nevet).  

– Zóra, téged Géza papa tanított úszni, igaz? 

Zóra: Igen, úszótanfolyamra sem jártam soha, hanem a nagypapám és a szüleim tanítottak úszni a Balatonban. Egész kicsi korom óta kijárok a papával, mentem vele körbe a strandon, és amikor kicsi voltam, akkor lefekvés előtt mesélt vízimentős sztorikat – de azt nem tudom, mennyi volt belőle igaz, mennyi mese. (Nevet.) 

– Mit szóltál, amikor Zóra is úgy döntött, hogy vízimentő lesz? 

Géza: Én beszéltem rá! És a fiútestvérét is talán sikerül. 
Zóra: Kifejezetten szerettem volna olyan nyári munkát vállalni, amivel segítek az embereknek, mert sok barátom, ismerősöm van a járvány hatása alatt, és ezzel a munkával legalább tudok abban segíteni, hogy ne veszítsenek el az emberek még több embert az életükből, mint amennyit eddig elveszítettek. 

Kép

Halász Géza és Vágvölgyi Zóra - Kép: VMSZ Média

Géza: A vízimentő tanfolyam felvételijére is készültem Zorkával – úszó-, vízilabdaedzői oklevelem is van –, több száz gyereket tanítottam meg úszni annak idején. 
Zóra: Elvitt az érdi uszodába, én meg elképedtem, hogy 77 évesen is mennyire jól úszik. Ez egy plusz motiváció nekem. 
Géza: Aztán a vizsgára is készültünk együtt, mert az első alkalommal nem sikerült neki, azt a feladatot rontotta el, amikor 20 métert kell víz alatt úszni egy levegővel, de úgy, hogy egy bójánál érkezz meg, nem lehet akármerre úszni. Mondta, hogy azért nem ment, mert nem tudja a szemét nyitva tartani. Mondtam, hogy gyakorolja lavórban, hogy kinyitja, de nem pislog.  
Zóra: Azt is mondta a papa, hogy hogyan csináljam, hogy ne menjek el jobbra – mert mindig jobbra kanyarodok –, hiszen a Balatonban nem látom, hogy merre kell menni. Mondta, hogy az uszodában is úgy gyakoroljak, hogy becsukom a szemem, és négy húzás után nyissam ki. Meg azt is mondta Géza papa, hogy ha úgy érzem, hogy elmentem egy kicsit, akkor mindig balra húzzak, mert a másik oldalam egy kicsit erősebb, és azért kanyarodok el. Végül annyira jól sikerült a vizsgán, hogy konkrétan nekimentem a bójának.   

Géza:

Zorkának óriási akaratereje van. Babakorában tornára és úszásra kellett hordani, mert nem volt elég erős, most meg nézzenek oda, vízimentő lett! 

Egyébként sok közös van bennünk, a zenei tehetséget is örökölte, de nemcsak a mi családunktól (már a nagyapám is zenélt), hanem anyai oldalról is: Zorka művészien csellózik. Mindenben tökéletes ez a gyerek, az az igazság! 

– Zóra az első szolgálati napjait melletted töltötte. Te hogy készültél erre?  

Géza: Úgy, ahogy a mesterektől tanulni szoktak az emberek: nem beszélni kell, hanem példát mutatni. 
Zóra: Három napig szolgáltunk egymás mellett. Nekem nagyon sokat számított lelkileg, hogy ott volt velem. Hogy tudtam, ott van valaki, akiben bízhatok, ő volt a lelki támaszom. Amikor először kellett egy gyerek vágott sebét ellátni, akkor sokat számított, hogy mondta, hogy jól csinálom. Izgultam egy kicsit, hiába tanultam meg a tanfolyamon és tudtam, hogy kell ellátni egy sebet, azért csak jó volt, hogy a Géza papa ott állt mellettem.  
Aztán együtt mentünk be a vízimentő katamaránnal, segített az evezéstechnikában, ugyanis az elején nem voltam elég hatékony. Este pedig közös szálláson voltunk, és nagyon sokat beszélgettünk, ami azért is jó volt, mert idén nem nagyon tudtunk találkozni a járvány miatt.