Big bang – A pap, aki az ősrobbanást bizonyította

– Jaj, Georges, nagyon megijesztettél! – érintette meg tanítványának vállát, majd gyorsan melléje ült, de a másik szinte mozdulatlan maradt, csak fejét emelte föl az imádkozásból. Szeméből kétségbeeséssel vegyített letörtség áradt. – Mi a baj, fiam?
A másik pap levette szemüvegét, megtörölte könnyes szemét, és idegesen felsóhajtott. Többször nagyokat is nyelt, mielőtt válaszolt volna. Visszaült a padra.
– Nekem végem van, minden odaveszett… – sírta el magát a harmincas évei közepén járó férfi.
– Mi történt? – kérdezte aggódva idős barátja.
– …azt mondta, hogy: „Az ön számításai hibátlanok ugyan, de fizikája visszataszító.” Nekem végem van szakmailag!
– Ugyan, Georges, ne mondj ilyet! Isten látja, hogy milyen nagyszerű dolgot művelsz! Az Ő igéjét szolgálod, és a tudományoddal is az egyházat támogatod! Isten meg fog védeni, mert szeret téged. A mi oldalunkon áll az igazság. Hol mondták ezt neked, hogy visszataszító, amit csinálsz?!
– Hát ez a baj: pont a Solvay-konferencián mondták ki a halálos ítéletemet – hüppögte a fiatalember.
– Ugyan már, Georges, ne beszélj butaságokat – mondta az agg plébános. – Az igazság mindig győzni fog! Miről beszéltél?
– Az ősrobbanásról – nyerte vissza kedélyét Georges, ahogy kedvenc témájára gondolt.
– Az ősrobbanásról? Az ex nihilo tudományos magyarázatáról? – kérdezett vissza az öregebb férfi.
– Nem akarom ezt állítani – mondta aggódva Georges. – Mert mi van, ha az elmélet mégse állja meg a helyét tudományosan, és emiatt megkérdőjelezik a katolikus egyház összes tanítását? Szent Ágoston is azt mondta, hogy nem szabad hanyatt-homlok rohannunk, és visszavonhatatlanul az egyik értelmezés mellett letennünk a garast. A számításaim pedig jók, és biztos vagyok abban is, hogy az univerzum keletkezése visszavezethető egyetlenegy időpontra! És egyetlen pillanatra is, mind matematikailag, mind pedig a fizikai törvényszerűségek alapján!

Két út vezet az igazsághoz. Én úgy döntöttem, hogy mindkettőt követem. És számomra most már csak egy út létezik…

– Georges, mindig azt mondtad nekem, hogy Isten kutató gondolkodással áldotta meg az embert, és az Úrnak tetsző dolog az, ha az ember a teremtett Univerzumot is fürkészi, nem csak Isten szándékait!
– Pedig minden szám stimmel, nem lehetett másképp! Úgy érzem – s közben papi gallérját igyekezett meglazítani –, hátrányt jelent az, hogy Istent szolgálom egy egyre istentelenebb világban…
– Mit is állítasz pontosan? – kérdezte érdeklődve a plébános.
– Azt, hogy a világegyetem nem volt állandó, vagyis az Einstein-féle általános relativitáselmélet úgynevezett kozmológiai állandója nem tartható a továbbiakban.
– Nem értem… – vakarta meg a fejét a figyelmesen hallgató öregember.
– Nos, nagyon úgy tűnik, hogy a világegyetemben távolodnak a bolygók, az égitestek, a csillagok – mutatott felfelé derültebb arccal Georges –, és a kozmikus sugárzás, valamint a radioaktív bomlás folyamata is ezt igazolja. – Aztán hirtelen újra elkomorodott, ismét levette a szemüvegét, és a szemét dörzsölve folytatta: – Hiába jelent meg a Brüsszeli Tudományos Társaság Évkönyvében ez a tanulmányom, senki még csak annyit sem mondott, hogy olvasta volna…
– …de mi történt valójában, Georges?
– A konferencián megszégyenítettek, mert ő mondta ki, hogy a fizikai tudásom „visszataszító”! A szakmai pályafutásomnak ezennel vége… Ez egy rémálom, mert – felnézett Jézus korpuszára a feszületen, majd a töviskoronára tévedt a tekintete – az út végére értem, a lépcsők elfogytak a tudomány birodalmába vezető úton...
– Ki mondta ezeket a borzalmas szavakat? – kérdezte felháborodottan az idős pap.
Mielőtt Georges Henri Joseph Édouard Lemaître válaszolt volna, remegő kézzel elővette jegyzeteit, s közben egy ceruza is kiesett a táskájából. Az idő mintha egy pillanatra megmerevedett volna, nézte, ahogy az irón szabadon hullott alá, szinte lassított filmként látta, ahogyan koppan egyet, és a hegye egy szempillantás alatt darabokra törik. Fölnézett a földről, majd a kezében lévő, Kosmologische Betrachtungen zur allgemeinen Relativitätstheorie című kiadványra pillantott. Idős tanítójához fordulva keserűen azt válaszolta, a szerző nevére mutatva: – Albert Einstein.
A plébános megértően bólintott egyet, lehajolt a ceruzáért, a másik kezével a zsebébe nyúlt, ahonnan kivett egy apró, ósdi hegyezőt, majd átnyújtotta a fizikus egyetemi tanárnak, aki később korának leghíresebb belga tudósa lett:
– Jézus azt mondta: „Ne félj!” – mosolyodott el. – És bocsáss meg neki! Ne feledd, a ragyogó elméd igazol majd téged! Emlékezz csak Pál apostolra, mit mondott! „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.”

Georges Lemaître a Leuveni Katolikus Egyetemen szerzett mérnöki diplomát, majd az első világháború miatt félbe szakította tanulmányait. A frontvonalon harcolt és szemtanúja volt az első mérgesgáz-támadásoknak is. A háború után elméleti fizikát hallgatott, majd felszentelése (1923) után egy évig Angliában, Cambridge-ben tanult, 1924-ben pedig beiratkozott a Massachusettsi Műszaki Egyetem Ph.D-doktori fakultására is. Új kozmológiai elméletét 1927-ben tette közzé az Annales de la Société Scientifique de Bruxelles tudományos folyóiratban. Ugyanebben az évben Einstein durván elutasította a híres, 1911 óta rendszeresen megszervezett, legrangosabb fizikusoknak tartott Solvay-konferencián. (A huszonkilenc résztvevőből tizenheten voltak addigra vagy lettek később Nobel-díjasok.) Két évre rá ugyanakkor Hubble mérései tökéletesen igazolták a világegyetem tágulásáról szóló elgondolását. 1931. február 3-án Einstein nyilvános sajtótájékoztató keretében ismerte el, hogy Lemaître-nak igaza van és ő tévedett. Einstein később úgy nyilatkozott Lemaître munkásságról a California Institute of Technologyn megtartott előadását meghallgatva, hogy: „Ez a teremtés leggyönyörűségesebb és legkielégítőbb magyarázata, amit valaha is hallottam.” 
Lemaître az első elméleti kozmológus volt, akit Nobel-díjra jelöltek 1954-ben, majd két évvel később az ősatom-elmélete alapján kémiai Nobel-díjra is jelölték. Bár 1965-ben halt meg, azt még megérhette, hogy az újonnan felfedezett kozmikus mikrohullámú háttérsugárzással az ősrobbanás elméletét egy újabb megfigyeléssel igazolhatták. A tudósok 1998-ra megállapították azt is, hogy nemcsak nem lassul a világegyetem tágulása az ősrobbanás óta, hanem valójában még gyorsul is, és újabb fogalmakat, a „sötét energiát”, illetve „sötét anyagot” is bevezették, mert a jelenleg látható kozmosznak csak a töredékét tudjuk közvetlenül érzékelni. A NASA által is osztott becslések szerint a sötét energia a világegyetem kb. 68, a sötét anyag pedig hozzávetőlegesen 27%-át teheti ki, míg az általunk érzékelt világ csupán 5%-ot. 2018 októberében a Nemzetközi Csillagászati Unió több ezer csillagásza úgy döntött, hogy a megfigyelő csillagász Edwin Hubble mellett ezentúl Lemaître-ről is megemlékezik a világegyetem tágulását leíró úgynevezett Hubble-Lemaître törvény (korábban Hubble-törvény) nevében.