„Akármi történik a világpolitikában, akkor is adnunk kell reggelit a családnak” – beszélgetés Gál Kinga európai parlamenti képviselővel

– Az Európai Parlament férfias terep, a magyar kisebbségvédelem pedig nem éppen az európai fősodor népszerű témája. Mennyire nehezített pálya ez nőként?
– Azt megtanultam, hogy jó minőségű munkát kell végezni. 2004-ben uniós csatlakozásunkkal indult a politikai pályám. Akkor lettem először európai parlamenti képviselőjelölt. Számomra az volt akkor a legfontosabb feladat, hogy előrelépést tegyünk a magyar kisebbségek védelme ügyében az európai porondon. Abban biztos voltam, hogy ez komoly kihívás, hiszen már 2004 előtt is a nemzetközi kisebbségvédelem területén, majd a Határon Túli Magyarok Hivatalánál is dolgoztam. A határon túli magyar kisebbségek ügyében például a legfontosabb az volt, hogy legalább napirendre kerüljenek az Európai Parlamentben olyan témák, amiket eddig meg sem említettek, vagy egyenesen eltussoltak.

A személyes eszmecserékkel egyébként olykor többet lehet elérni, mint a nagy nyilvános vitákkal.

Amikor konkrét példát hozunk fel, rá tudjuk irányítani a figyelmet arra, hogy mit élhet át az az ember, akit például Kárpátalján megfélemlítenek a magyar kisebbség képviselete miatt, mennyiben csorbulnak a jogai, a lehetőségei. Ennek eredményeként könnyebb elérni, hogy megszülessen egy-egy paragrafus a hasonló jogsértések elítélésére vagy a hagyományos nemzeti kisebbségek jogainak védelmében. Persze az ellenszél gyakran nagy. Friss példa erre, hogy hiába írták alá több mint egymillióan az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére indított európai polgári kezdeményezést, az Európai Bizottság minden további nélkül mondhatja azt, hogy nem foglalkozik vele.

2010 után, ahogy megnyertük a választásokat, amikor beindultak a magyar kormány elleni támadások, a kihívás csak nőtt. Ezek megállás nélküli kemény vitákat eredményeznek folyamatosan azóta is, teljesen nyilvánvaló, hogy kettős mércét alkalmaznak velünk szemben.

– Egész kicsi gyerekekkel költöztek ki Brüsszelbe 2004-ben. Az soha nem volt kérdéses, hogy összeegyeztethető-e a karrierje a négy gyermek nevelésével?
– Ahhoz, hogy meg tudjunk felelni a családnak és a munkának is egyszerre, szükségünk van egy szoros időbeosztásra, hogy lényegre törően, hatékonyan tudjuk szervezni a dolgainkat. Szerintem ez – az alapossággal és a gyorsasággal együtt – általánosan jellemző a munkát vállaló anyákra.

Nekünk, anyáknak, bármilyen területen dolgozunk is, van egy óriási kapaszkodónk: mindennap meg kell oldanunk több nagyon is gyakorlati kihívást.

Akármi is történjen a Parlamentben, az európai vagy a világpolitikában, akkor is adnunk kell reggelit a gyerekeknek, tízórait kell csomagolni, meleg ételt kell főzni, és mindig gondoskodni a család mindennapos igényeiről. Ezek segítenek abban, hogy mindig a realitás talaján maradjunk. Egy-egy stresszes, frusztráló nap után a legjobb feszültséglevezető, ha ilyen „földhözragadt” dolgokat kell végezni. Ráadásul utána átélhetjük az örömöt, amit a család ad: amikor a gyerekek egymást túlkiabálva körülülik az asztalt.

Kép

Gál Kinga

Mindennek pedig van egy nélkülözhetetlen feltétele: a társ. A férjem mindig, mindenben támogatott, nagyon hálás vagyok érte a Jóistennek! Mindent együtt végeztünk, mindig megosztottuk a feladatokat. 2004-ben még nagyon kicsik voltak ahhoz a fiúk, hogy csak hétvégén lássanak engem, úgyhogy családostul kiköltöztünk Brüsszelbe. Nekem havonta egy héten, hétfőtől csütörtökig Strasbourgban kellett lennem az Európai Parlament plenáris ülésén – olyankor a férjem tartotta a frontot a négy fiúval. Persze igyekeztem mindig előre megfőzni, reggelente meg telefonálgattam haza, hogy iskolába menet mit ne felejtsenek otthon, de azért mégiscsak a férjem állt helyt azokon a napokon. Persze nemcsak abban vagyunk társak, hogy gyerekeket nevelünk és megszervezzük a család életét, hanem abban is, hogy mindig el tudom mondani neki a napi problémákat, kihívásokat, és ő erősít engem.

– Volt valamilyen minimuma a családanyai szerepben, amiből nem engedett?
– Amíg a fiúk kisebbek voltak, nagyon fontosnak tartottam, hogy otthon töltsem az estéket, ezért nem vállaltam esti kötelezettségeket. Ha ez valamiért nem sikerült, azt nehezen viseltem. A reggeli jelenlét is fontos volt az óvodába, iskolába induláskor. Most, hogy már hárman nem laknak otthon, élik a saját életüket, nagyon hiányzik az az időszak, amikor még aktívan gondoskodni kellett róluk! Számomra fontos az is, hogy mindennap – jellemzően este – legyen meleg étel, és körbeüljük az asztalt. A hétvégékre lehetőleg valami szabadtéri programot szerveztünk, ami négy fiúgyerek energiáját tekintve létszükséglet volt, és nagyon jót is tett mindenkinek.

– Most, hogy nem kell már négy kicsi gyereket levegőztetni hétvégente, mivel szereti tölteni a szabadidejét?
– Mivel nagy a család, mindig van tennivaló, intéznivaló akkor is, ha a nagyobb fiúk már fizikailag nincsenek otthon. Másrészt igyekszem egy-egy nagyon hosszú, online ülésekkel eltöltött nap végén kint lenni a szabad levegőn. A naplementék látványa mindig feltölt.

– Erdélyben született, Kolozsváron, gyermekkora egy részét pedig Nagyváradon töltötte. Milyen többletet adott az életéhez határon túli magyar származása, milyen örökségét hordozza?

– A kisebbségi lét ad egy másfajta látásmódot. Örülök, hogy úgy alakult a pályám, hogy gyakorlatban is dolgozhattam a határon túli magyar közösségek érdekében.

Ennek a munkának mindig voltak kihívásai. Az elején az ingerküszöböt volt nehéz elérni, hogy az európai porondon egyáltalán foglalkozzanak ilyen témákkal. Fontos szerepe van az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának, amelyet 2004 óta vezetek valamilyen formában: ez az egyetlen olyan európai fórum, ahol a hagyományos nyelvi és nemzeti kisebbségek elmondhatják problémáikat, valamint azokat a jogsértéseket, amelyeket mindennapjaikban tapasztalnak. A hagyományos nyelvi és nemzeti kisebbségi közösségek védelme nem a nagy, látványos sikerek terepe. Folyamatosan végezni kell a munkát – amiben személyesen megélt tapasztalataim erőt és motivációt adnak.