„Mindig van egy jobb mondat” – dr. Balázs Géza nyelvész professzor a nyelvek életéről, haláláról és feltámasztásának lehetőségéről

– Kétszer körbeutazta a Földet, 30 országban járt feledésbe merült civilizációk nyomán. Nyelvi szempontból is adott élményeket ez a találkozás?
– Tényleg körbejártam a Földet, két irányból is bejutottam Óceániába, Mikronéziába és a Húsvét-szigetre, de nem számolom az országokat, nincs bennem efféle teljesítményvágy. Útjaim főleg antropológiai expedíciók, a nyelvek kapcsán inkább a közös emberi érdekel, mert nincs lehetőségem elmélyedni az egyes nyelvekben.

A közös emberi nem a tartalomközlés, hanem a kapcsolatteremtés és a kapcsolattartás: meglepő, hogy sokszor nyelvtudás nélkül mennyire meg lehet érteni a másikat.

– Egy nyelvész számára mit jelent az anyanyelve?
– Általában pontosan annyit, mint mindenki másnak. Vagyis semmi különöset, vagy esetleg kutatásának tárgyát, és nyilván csak kevesekben van ennél mélyebb érzelmi kapcsolat. Nyelvészként tárgyilagosan nézem a magyar nyelvet. Érzelem akkor fog el, ha költőinket, íróinkat olvasom, vagy éppen a világ egy távoli részén meghallok egy magyar szót.

– Mit talál a legtetszetősebbnek a magyar nyelvben?
– Napjaim nagy részében a magyar nyelvet alkalmazom, használom, és nem gondolkodom ilyen esztétikai kérdésen. Ha nekem tetsző mondatokat olvasok, ha csodálatos hangfekvésű embereket hallok, akkor önmagában a magyar nyelvvel kapcsolatban is tudok katarzist érezni. Legutóbb Sütő András naplójegyzeteit olvasva kapott el ez az érzés: hogy lehet, hogy valaki ennyire csodálatosan zengő, képes mondatokat tud alkotni. Latinovits Zoltán versmondása mindig magával ragad, én még élőben hallottam tőle A vén cigányt. Oda kellett figyelni, ha Bőzsöny Ferenc szólalt meg a rádióban. De Török Annamária rádióbemondó hangja is elbűvöl.

– Van olyan nyelv, amelyet személyes kötődés vagy hangzás alapján szívesen elfogadna a magyar helyett anyanyelvének?
– Én annyira bele vagyok gyökerezve a magyar tájba, földbe, nyelvbe, hogy kiszakíthatatlan vagyok. Hangzás alapján viszont sok nyelv tetszik, de ha valamit, valakit megszeretek, hűséges vagyok. Nincs több anyanyelv.

– Ha valaki hosszabb időre elhagyja a szülőföldjét, vagy a körülmények nem teszik lehetővé, hogy használja az anyanyelvét, akkor elfelejtheti?

– Az anyanyelvet is el lehet felejteni, mondja Tánczos Vilmos folklórkutató. A felszínen valóban el lehet felejteni, nyelvet lehet váltani, de döbbenetes tények igazolják, hogy az anyanyelv, ha el is tűnik a felszínről, tovább dolgozik a mélyben.

Például, ha végelgyengülésben halunk meg, akkor előtte a második-harmadik nyelv leépül, és az utolsó szavak kizárólag az első tanult nyelven, azaz anyanyelven szólnak. Ez pedig azt mutatja, hogy ott volt végig, elnyomva a tudattalanban, de munkált.

– Napjainkban újabb nyelvek nemigen keletkeznek, kivételt képez talán az eszperantó. Előfordulhat mégis, hogy a kutatók rábukkannak egy-egy kisebb, zárt közösség eddig nem ismert nyelvére?
– Nem nagyon. Ha rábukkannak is újnak vélt nyelvre, például az Amazonas környékén, hamarosan kiderül, hogy az egy ismert nyelvnek a helyi változata. Talán már nincs ismeretlen beszélt nyelv a Földön, de még sok fölfedezetlen jelnyelv van.

Kép

Dr. Balázs Géza

– Bábel tornyának bibliai történetében kaphatunk egyfajta mitikus választ a nyelvek sokszínűségére. A globalizáció, az egységesülés vágya napjainkban mintha „ellenbábelt” teremtene, vagyis egybeolvasztaná a nyelveket. Ez a törekvés sok nyelv kihalását eredményezheti?
– Most fejeztem be a művészet és nyelv antropológiájáról szóló könyvemet. Ott is érintem a kérdést. Feltételezésem szerint egy nyelvből lett nagyon sok (öt-hatezer), és most a sokból lesz kevés.

Nagyon sok nyelv kihalt – a Kárpát-medence is egy nyelvi temető. És ez nagyon sok fájdalommal jár. Az emberiség történelme valószínűleg régibb, mint gondoljuk, és már sok hasonló cikluson átment.

– Melyek ma a halálra ítélt nyelvek? Ezeket még fel lehet támasztani?
– Ha egy nyelv beszélőinek száma 20 ezer fő alá csökken, akkor nagy a baj. De néha többmilliós nyelvek is bajban vannak. A gyakorlatban néhány, a kihalás szélére sodort nyelvet fölélesztettek, tehát ez lehetséges. De a fő irány jelenleg az, hogy a nagy hal megeszi a kis halat, vagyis a nagy nyelvek kiszorítják a kicsiket. Itt nemcsak erőszakról van szó, hanem az ember szüntelen alkalmazkodási igényéről. Ha egy másik nyelven sikeresebb életet lehet élni, akkor arra váltanak.

– Létezhet-e egy nép vagy törzs anyanyelv nélkül?
– Nem. Az anyanyelv ugyanis annyi, mint első nyelv. Ha egy ember nem sajátít el egy nyelvet, akkor képtelen a kultúra elsajátítására, s akkor kvázi csak állati szinten képes élni. Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy egy meglévő anyanyelv helyén lehetséges-e egy másik, akkor a válaszom az, hogy igen, ez pedig a nyelvváltás.

– A magyar nyelv veszélyben van?
– Nyelvészként azt mondom, hogy nincs, mert csodálatosan, minden szinten működik, nincsenek kifejezési gondjaink, ha bonyolultabb dolgokról akarunk beszélni, nincs az a nyomasztó érzésünk, hogy ez magyarul nem megy, ámde angolul vagy németül meg annyira egyszerű. Értelmiségiként azonban az a dolgom, hogy felhívjam a figyelmet arra: bármi elromolhat, tönkremehet, vannak nyelvhasználatunkban aggasztó jelenségek. Ma már nem elegendő a spontán nyelvfejlődésre hagyni mindent, folyamatosan oda kell figyelnünk a magyar nyelvünkre, mert senki mást nem fog érdekelni, csak minket.

– Mit tehetünk anyanyelvünk gazdagságának megőrzéséért?

– Használjuk, beszéljük. Olvassuk a legjobbjainkat, főleg a klasszikusokat. Élvezzük az ízeit, és persze mi magunk is törekedjünk a nyilvános nyelvhasználatban az igényességre, választékosságra.

Egy hallgatóm úgy terjeszti, tőlem hallotta valamikor: „Mindig van egy jobb mondat.” Nem emlékszem erre a leleményességre, de vállalom. Igen, mindig van egy jobb mondat. Ha ezt nem feledjük, hanem törekszünk a jobb mondatokra, akkor tettünk valamit magunkért, közösségünkért.