Újulj meg, és kezdd újra! – Az újrakezdés bibliai követelménye, avagy a lélek innovációja

Lehet, hogy csak azt ígérjük magunknak és másoknak, hogy egy korábbi szokásunkról vagy szenvedélyünkről lemondunk. Lehet, hogy emberi kapcsolataink, hivatásunk vagy meggyőződésünk átértelmezését helyezzük kilátásba. Ez pedig messze több, mint az a konkrét elhatározás, hogy letesszük az italt vagy a cigarettát, hogy fogyókúrázunk vagy sportolni kezdünk, nem szórjuk feleslegesen a pénzünket, új munka után nézünk vagy megbékélünk a haragosainkkal. Sokan vannak világunkban, akik az újrakezdés radikálisabb útjára lépnek: a több munka vagy a jobb élet reményében távoli vidékeken, idegen környezetben kezdenek új életet; mások pályát módosítanak, újabb és újabb mesterségeket tanulnak, de vannak olyanok is, akik mindent, ami régi, megszokott, a kordivatnak engedve cserélnek le időről időre: a környezetükben, az emberi kapcsolataikban, az érzelmeik, az ízlésük, a meggyőződésük, a hitük világában is akár.

A modern nyugati ember ilyenféle mobilitásában van, ami örvendetes, és van, ami aggasztó. Maga a megváltozás, megújulás, újrakezdés igénye és képessége azonban nagyon mély, sokszor nem is tudatosított, vagy egyenesen eltagadott gyökerekből táplálkozik. A mélyén nem valamiféle természeti vagy társadalmi törvény, gazdasági kényszer vagy ideológiai belátás áll, hanem az a kultúránk alapját jelentő bibliai hagyomány, amely az egész emberi létet a vég és az újrakezdés fogalmi rendjében szemléli.

A keresztények hite kezdettől kiegészítette a születés és halál keretei közé zárt emberlét értelmezését a szakadatlan, majd pedig a végső újrakezdés hitével.

Életünk szakadatlan megújításának követelménye fogalmazódik meg már Jézus evangéliumi szavaiban is: „Bizony, mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” Az ókeresztény időkben a keresztelőmedencében való alámerítkezés révén elérhetővé vált az ember radikális megváltozásának, megújulásának élménye, és annak a tapasztalata, hogy – ha nem is a maga puszta erejéből, de – kis és nagy dolgokban minden ember képes erre. 

A lélek és vele a teljes ember innovációjának talán legnagyobb mestere, Pál apostol a damaszkuszi úton nyert hit és élmény hatása alatt mutatta meg, mi is az igazi újrakezdés. Ő maga ezt megtérésnek, az emberi gondolkodás radikális megváltozásának, száznyolcvan fokos fordulatának nevezte, eszköznek arra, hogy az ember képes legyen minden határon túl felülmúlni, felülvizsgálni, megújítani önmagát.
Arra vonatkozóan, hogy mit is jelent megújulni, újrakezdeni önmagunkat, az emberi megújulás és újrakezdés talán legnagyobb bajnokától, Pál apostoltól nyerhetünk tanácsot, aki így írt a Római levélben: „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodásotokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes.” „Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Újuljatok meg gondolkodásotok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény” – tanácsolta az efezusiaknak.

Kép

Kép: Snappygoat

Az újrakezdés képességének felismerése – ma már nem könnyű persze ezt belátni – nem valamilyen magától értetődő emberi képesség.

Az újrakezdés éppen az ember saját erőfeszítései és a felette álló célok közötti összhang felismerése, út és eszköz arra, hogy a magát megújítani akaró ember több, szebb, jobb legyen, túllépve az ideig-óráig lézetés érzésén.

Ezt ismerjük fel életünk kis újrakezdéseiben is, amelyek értelmet, reményt adnak a mindennapoknak, és azt igazolják, hogy nálunk magasabbrendű erőknek, céloknak és értékeknek engedelmeskedve a szakadatlan megújulás reményével tekinthetünk mindig előre.

A Teremtés könyvének, a Bibliának kezdő sorai szerint „Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek felett.” Ugyanez a kezdetekről szóló hit nyer megfogalmazást János evangéliumának bevezetésében is: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága.” Ám ahol kezdet, ott vég is van, a keresztény hit azonban a Jelenések könyvének prófétikus szavai szerint ezt a véget az újrakezdés, a mindenkori – világunk egészére vagy akár személyes életünkre is igaz – megújulás lehetőségének ígéretével kapcsolja össze, amikor így fogalmaz: „Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé.” (Jel 21,1–5a)

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>