Pszichológus anya kisgyerekekkel, járvány idején 

– Miben más ez az időszak a kisgyermekes családok számára, mint a járvány előtti hónapok? 

– Kisgyermekes szülőként érdekes kettősséget hozott a járványhelyzet. Az életünk sok szempontból hasonló, mint amilyen a koronavírus nélkül is lenne. A kisbabás időszak eleve nem a nagy külső kalandok ideje. Mégis más ebben az időszakban szülőnek lenni, mert rengeteg bizonytalanság és tervezhetetlenség jellemzi a mindennapokat, és sokkal kevesebb segítséget kapunk. Az anyák munkája ugyan nem szűnt meg, de a munkakör jelentősen bővült, és a szabadnapok száma is csökkent. Ez pedig megterhelő, fizikailag és lelkileg egyaránt. 

Az egyik legfájóbb számomra a mindennapi küzdelmeken felül, hogy sok olyan lehetőséget el kell gyászolni, amelyek már soha nem térnek vissza.  

Egyes programokat el lehet tolni jövőre, de a kisgyerekek rövid idő alatt is rengeteget változnak, és vannak élmények, amelyek később már nem pótolhatók számukra. Például míg első gyermekünket pár napos újszülöttként tudtuk bemutatni a nagyszüleinek, a járvány első hulláma alatt született másodikat csak két hónaposan tarthatták először a kezükben, és azóta is ritkábban látják, mint amire kölcsönösen vágynánk.  

– Milyen újfajta kihívást hozott magával, esetleg milyen pozitív hozadékai vannak ennek az időszaknak? 

– A környezetemben élőkkel sokat beszélgetve azt tapasztalom, nehéz általános következtetéseket levonni erről az időszakról, mert minden családban más-más kihívások merülnek fel, és helyzetüktől függően másban tudnak erőforrást találni. Az sem mindegy, milyen életkorú és számú gyermekről van szó, tudnak-e otthon dolgozni, meg tudják-e oldani a gyermekek felügyeletét, megmaradt-e a munkájuk, együtt élnek-e veszélyeztetett személyekkel. 
Ami talán a legmeghatározóbb, hogy beszűkültek a személyes találkozások és a gyerekekkel kapcsolatos segítség lehetőségei. Ezek a legtöbb család számára kihívást jelentenek. Gyerekvigyázó híján vagy az intézmények bezárásával minimálisra szűkül a mozgástér, amit az elintézendő feladatokon túl a szülők önmagukra, párkapcsolatukra, barátaikra fordíthatnak, pedig ezekre a belső egyensúly megtartásához óriási szükség lenne. Anyaként sokszor mosolyogva olvasom azokat a cikkeket, amik arról szólnak, milyen új hobbikkal vagy sorozatokkal üssük el a ránk szakadt rengeteg szabadidőt. Ezek nem nekünk, kisgyerekeseknek szólnak. Ugyanakkor egyedülálló barátaimon látom, hogy a sok szabadidő is valódi kihívás tud lenni.  

Valaki a túl sok, más pedig a túl kevés idővel küzd, a vírusveszély miatt mégis nehezen tudunk segíteni egymásnak. Tapasztalok azért erre jó példákat is.  

Nálunk például a rokonok néha online meseolvasást tartanak, amivel a távolból is segíteni tudnak. Sőt, kisbaba mellett részt tudtam venni sok olyan eseményen, online színházi előadástól közösségi alkalomig, amire más helyzetben nem jutottam volna el. 

– Mit tehetnek a kisgyermekes családok azért, hogy jobban legyenek? 

– Bár számos kapcsolódási vagy programlehetőség szünetel, ami segítene új impulzusokat, élményeket adni a sokszor monoton mindennapokban, hiszek benne, hogy némi kreativitással és rugalmassággal meg lehet találni a feltöltődés lehetőségeit. Fontosnak tartom a kompromisszumkészséget: lehet, hogy online vagy a szabadban nem ugyanolyan egy beszélgetés vagy program, mégis több, mintha semmiben nem vennénk részt. Számomra az online edzés felfedezése volt a járványhelyzet egyik legnagyobb hozadéka. Sosem próbáltam volna ki, ha nem vagyok rákényszerítve, és meglepően tapasztalom, milyen jól működik. Rengeteg erőt merítek belőle fizikailag és pszichésen is. A férjemmel próbáljuk úgy megosztani a feladatokat és a gyerekek felügyeletét, hogy mindkettőnk számára maradjon egy kis idő a töltekezésre.  Nap mint nap megtalálni a működőképes megoldást nagy feladat, de azt tapasztaljuk, hogy érdemes energiát fektetni ebbe, mert sokszorosan megtérül. 

Kép

Kép: Somogyi Klára

– Mit érdemes tenni abban az esetben, ha valaki azt érzi, elfogytak az erőforrásai? 

– A kisgyermekes életszakasz eleve egy megterhelő élethelyzet tud lenni, amit a járványhelyzet tovább súlyosbíthat. Támogató környezet hiányában, esetleg épp betegen feküdve érezhetjük úgy, hogy elfogytak a lehetőségeink. Van, hogy objektíven nincs semmi mozgástér, de előállhat olyan szintű kimerültség, fáradtság is, amikor már nem jut belső energia arra, hogy a töltekezési lehetőségeket megszervezze magának valaki.  

Figyeljünk oda barátainkra, környezetünkre, vegyük észre, ha valakinek segítségre van szüksége! Hívjuk fel telefonon, hívjuk el sétálni, főzzünk vagy vásároljunk be neki! 

Szerencsére már az is egyre elfogadottabb, hogy szakember segítségét kell kérni, ha például pszichológiai vagy más, professzionális segítségre van szükség. Ezekre online is számtalan lehetőség van.  

– Mi segíthet nekünk leginkább, hogy megküzdjük a helyzet kihívásaival? 

– Mindennek alapjaként az elfogadást említeném. Elsőként elfogadónak kell lenni magával a helyzettel, amelyre nincs ráhatásunk. Magam is tapasztaltam, hogy a lázadás, önsajnálat mennyi energiámat elszívja, amikor hagyom, hogy ezek eluralkodjanak rajtam. Nagy munka napról-napra gyakorolni, hogy elfogadjuk azt, ami van. Mustó Péter atya kiváló könyvének címére utalva: hogy megszeressük, ami a miénk. 
Másrészt, elfogadónak kell lennünk saját érzéseinkkel, mernünk kell kimondani, hogy nehéz. Szorongás, bizonytalanság, magány, önvád, türelmetlenség – ezek mind teljesen valós, érthető és elfogadható érzések és reakciók egy ilyen kihívásokkal teli időszakban. Fontos velük dolgozni, de ne állítsunk magunk elé irreális elvárásokat. Legyünk elfogadóak magunkkal is. Türelmes anyuka, aki csinos sminkben egy fejlesztőpedagógus kreativitásával köti le otthon szebbnél szebb saját készítésű játékokkal a gyerekeit, egészséges ételeket főz mindennap és közben home office-ban hatékonyan dolgozik – ilyen nincs, és nem is biztos, hogy jó lenne a gyerekeinknek, ha lenne. Hús-vér, korlátait elfogadó, érzelmi biztonságot nyújtó szülők – ez éppen „elég jó” egy gyereknek.  
Aztán fontos elfogadónak lenni a gyermekeinkkel is, akiknek ez az időszak szintén nehéz. Megterhelő számukra is a bizonytalanság, az állandóan változó tervek (egyik napról másikra bezáró ovi, egy nátha miatt elmaradó, rég tervezett program vagy találkozás), az ingerek és a többi gyerek hiánya, majd az újratalálkozáskor az egymáshoz alkalmazkodás újbóli begyakorlása.  

De ne felejtkezzünk el arról, hogy a beszűkülő külső programlehetőségek hozhatnak előnyöket is. Sok család tapasztalja, hogy a sok rohangálás, autózás, különóra eltűnésével mennyivel egyszerűbbek, nyugodtabbak a mindennapjaik, olyan dolgokra is jut idő otthon, amire korábban nem. 

A jelen helyzet rengeteg rugalmasságot igényel, ami a gyerekeknek nagyobb kihívás.  

Emiatt most különösen fontosak számukra a keretek, amelyek biztonságot adnak és megtartóak. Az otthonlét ideje alatt például segítheti őket, ha van egy megszokott rendje a napi tevékenységeknek. Nem az a fontos, hogy minden percre pontosan meg legyen tervezve, hanem hogy legyen a napoknak egy megszokott ritmusa, ami kiszámíthatóságot ad mind a szülőnek, mind a gyerekeknek.  

– Ebben az időszakban, mintha többször jelenne meg a szülőkben az önvád, hogy valamit nem jól csinálnak. 

– Igen, ez az érzés számomra is ismerős, számtalan helyzetben megtapasztalhatjuk a saját korlátainkat és az ebből adódó szorongást.  

Most semmi nem megy úgy, mint szokott, ne várjunk el hát magunktól sem tökéletes szülői szerepet. Ezt persze könnyebb mondani, mint csinálni.  

Néha a pszichológus-énem is fogja a fejét, amikor higgadt fejjel reflektálok egy korábbi reakciómra. Ezekben a helyzetekben is próbálok az elfogadásra gondolni. A maximalizmust elengedve azt is el meg kell tanulni elfogadni, ha épp semmi nem megy úgy, ahogy azt elképzeltük vagy elvárnánk magunktól. Szabad, sőt, kell bocsánatot kérni a gyerekeinktől is.