„Hiszen a Szűzanya a partnered!” – Kávézó a kegyhely alatt

„Busszal érkezem, nem sokkal tizenegy óra előtt” – mondtam. „Várlak!” – mondta. És valóban várt, ott állt az ajtóban, mosolygott. Kávéval, majd hellyel kínált, és figyelni kezdett, mert B. András Márta világában a figyelem alapvetés. Ez az őszinte, nyitott, szinte sugárzó öröm és az érzés, hogy itt mindenki értékes – akár a Máriagyűdön töltött idő.

„Kérdezz! Csak nehogy te is azzal gyere, hogy ez olyan, mint egy menedék!” – jelentette ki egy nagy mosoly kíséretében. Valószínűleg az elmúlt öt évben megunhatta már, hogy minden újságíró az előbbihez hasonló jelzőkkel illeti a Czukor Borsót. Pedig nem túlzás, hiszen Márti lelkesedése töretlen még az olyan faramuci helyzetekben is, amikor egyik napról a másikra szedelőzködni kell a jól megszokott helyről, vagy amikor a pandémia gátat szab a terveinek.

„A költözés váratlanul ért. Az élet úgy hozta, hogy a Pécsett működtetett lakberendezési üzletemen – amely kávéval és édességgel is várta a betérő vendégeket – túladtam. Nehéz helyzetben voltam akkor, a környezetem nagy terhet tett a vállamra, a magánéletem a lehető legrosszabb irányba haladt… és én ott voltam egy új élet kezdetén, ötvenévesen.” – Maga elé néz, majd hozzáteszi: – „Természetesen egy pillanatig nem volt kérdés, hogyan tovább.

Mindig szerettem volna egy bázist, ahol jól érzem magam. Hát megteremtettem.

Mert ha valamit, azt biztosan tudom, hogy az ember akkor nyugodt igazán, akkor éli meg azt a békés állapotot, amiről oly sokat ábrándozik, ha van egy – vagy több – nyitott szívű beszélgetőpartnere, egy ehhez társuló kellemes környezete, egy asztal, rajta csésze, benne kávé, mellette némi finomság.”

A Czukor Borsó pedig pontosan ezt kínálja. Ebben rejlik a titok, a recept, amit vendéglátóm nem is rejt véka alá. Körbenézek, és tapintatból a menedék szó egyik szinonimájával élek – mindezt pedig nem csak az aprórózsás csésze, a kényelmes art deco fotel, az otthonos légkör vagy a játékos szalvéta sugallja.

Kép

Kép: Czukor Borsó

Alig néhány méterrel feljebb található a Máriagyűdi Kegyhely. A legtöbb betérő nő, férfi és gyerek számára ez is hozzátartozik a már említett nyugalomhoz. A Pécsi Egyházmegye egyetlen és az ország száztizedik Mária-kegyhelyén tett látogatásnak ugyanannyira része egy kávézás is a Czukor Borsóban, mint egy igazán jó beszélgetés. „Ha tudnád, mennyien lesnek be már korán a kapun – amikor nyitva vagyunk, nem úgy, mint jelenleg, a járvány alatt –, mondván, jöhetnek-e sütizni… Mivel ilyenkor még csak ébredezik a kávézó, annyit szoktam mondani, zarándokoljanak el a kegyszoborhoz, tegyenek egy rövid sétát, és mire visszaérnek, mi már friss kávéval fogadjuk majd őket. Ilyenkor látom, hogy megérkeznek az emberek – teljes valójukban. Persze vannak olyan esetek is, amikor a vendég csupán egy szelet süteményre vágyik, és esze ágában sincs felmenni a kegyszoborhoz, de én ezt nem róhatom fel.”

Miközben Márti a helyi látványosságról mesél, óhatatlanul eszembe jut egy gondolat, és nem sokat várok a kijelentéssel: „Hiszen a Szűzanya a partnered!”

Egy pillanatra megtorpan, és megjegyzi, ezt ugyan nem ő mondta… Persze! Márti nem mondana ilyet, helyette csendesen örül, hogy az öt évvel korábban nyílt kávézójának köszönhetően sokat tehetett Máriagyűdért, a villányi borvidék peremén található, 1500 főt számláló baranyai településért, noha akkor még egyáltalán nem gondolt arra, hogy épp itt fog kávézót üzemeltetni, amikor lassan berendezkedett a mellette álló házba…

„2015 nyarán innen öt számmal feljebb nyitottam meg a Czukor Borsót. Egy elárvult parasztházat kellett részben felújítanom, és már jöhettek is a vendégek… Nagyon szerették, de az ingatlan tulajdonosa egyszer csak úgy döntött, újra birtokba veszi, nekem pedig nem volt mit tennem, elkezdtem új helyet keresni. Mondhatnám azt is, hogy odafentről jött a segítség, mert az utcában, ugyanazon az oldalon, megtaláltam ezt a házat, ahol most beszélgetünk. Sokat dolgoztam rajta, rengeteg munkával járt, de minden perc megérte! Nem sajnáltam a sok erőfeszítést, a költözést, a végeláthatatlan felújítást, mert akkor már tudtam, hogy itt fogok élni. Gyakorlati megfontolásból döntöttem így. Most jöhetnek az unokák! Ha süteményre vágynak, csak befutnak a Czukor Borsóba, ha a család figyelmére lesz szükségük, visszaszaladnak a házba.”

Miközben zarándok vendégekről, gyerekekről beszélgetünk, finom kávét kortyolunk. Hirtelen az asztalon heverő katalógusokra leszek figyelmes; javarészt lakberendezéssel kapcsolatos szaklapok.
„Nagyon szeretem a lakberendezést, ez a szakmám, amelyet a Czukor Borsóban gyakorolhatok is. A sors mégis úgy hozta, hogy az üzleti életben kelljen megállnom a helyem. Még a pécsi üzletem időszaka előtt építőipari területen dolgoztam, miközben a két lányunkat neveltem. Próbáltam nekik átadni mindazt, amiért most te is itt ülsz, és amiért ide mások is betérnek.

Nem számít, hogy valami másképp alakul, mint ahogy azt elterveztük, csak maradjunk hűek saját magunkhoz! Ezért nem okozott soha gondot a váltás; az, hogy kilépjek egy olyan munkakörből, amelyet több évtizeden át végeztem, vagy az, hogy vidékre költözzek.

A saját dolgaink tartanak meg minket – legyen az egy csésze kávé, amit lefőztünk, egy torta, amit megsütöttünk, vagy egy régóta tervezett hely létrehozása. Ebből aztán tovább lehet építkezni. Azt, hogy a járvány miatt jelenleg csupán rendelésre készíthetek süteményeket, úgy fogom fel, mint ajándékba kapott időt; most tényleg van lehetőségem a terveim megvalósítására. Tavasszal az udvaron található tyúkólból és fáskamrából kialakítottam egy könyvtárszobát, illetve rendbe tettük a boros pincét, ahol majd helyi termelők borai kapnak helyet.  Egy olyan szobát is szeretnék, ahová a környékbeli termelők elhozhatják a portékájukat, hogy a vendégek ne csak süteménnyel távozzanak, hanem minden egyéb jóval, ami itt terem.”

Ahogy Márti terveit hallgatom, már látom lelki szemeim előtt, ahogy rövid időn belül boldogan vezet körbe a pincében. Ami a szívéből kipattan, abból mindig lesz valami. Így van ez a házasságkötésekkel is.
Néhány évvel korábban egy kedves pár érkezett Máriagyűdre, pusztán kávézni szerettek volna, végül az esküvőjükre már Márti készítette a tortát. Tavasztól őszig a legtöbb pénteki nap a műhelyben az esküvői előkészületekkel telik, készülnek a násznépnek az édességek.

„Nem terveztem, hogy egyszer ebben a formában, e célból is fogok sütni, ugyanakkor nagyon szeretem! Nyáron már esküvőhelyszínt is biztosítottam, nem csak tortát: első randis helyszín után az udvaron sütiző menyasszony és vőlegénye ugyanis azon gondolkodtak, hol ünnepeljék meg, hogy összekötik az életüket. Majd feltették a kérdést: lehetne itt? Miért ne? – gondoltam magam is.”
Ez is egy olyan történet, amely tökéletesen illeszkedik a máriagyűdi Czukor Borsó szellemiségéhez.

A beszélgetésnek vége. Márti töri meg a csendet: „Nem maradsz ebédre?” Nem tudok nemet mondani. Utoljára dédmamám konyhájában ettem ilyen káposztát!