Így ment a távoktatás karanténban, hátrányos körülmények között – kis országos körkép

Milyen tanulságokat lehet levonni a megkérdezett vidéki, kisvárosi vagy falusi tanárok értékeléséből?

A legtöbb háztartásban van valamilyen digitális eszköz, ám sok családban a testvérek és a szülők osztoznak rajta, emiatt nem mindenki tud virtuális órát tartani.
A gyerekek zöme rendelkezik saját okostelefonnal, de a készülék nem minden felület használatára alkalmas, ezért akit nem tudnak elérni online, az papír alapon dolgozik.
A pedagógusok és a diákok közt most a szülők közvetítenek, akik még a leghátrányosabb településen is együttműködést mutatnak.
Bár az internet az oktatási segédanyagok széles választékát kínálja, a szükséges eszközök hiányai miatt egyelőre nincs mód kihasználni ezeket.
A leghátrányosabb helyzetű diákoknál a papíralapú feladatküldés az egyetlen működő módszer.
Minden tanár úgy érzi, ismétlésre és a kimaradt anyag pótlására szükség lenne.

A Borsod megyei hejőkeresztúri általános iskolába hátrányos helyzetű gyerekek járnak

K. Nagy Emese, az intézmény igazgatója eleinte tartott tőle, hogy a távoktatás a legszegényebbek leszakadásához vezet, de elmondása alapján ők is becsatlakoztak a folyamatba. A diákok 70%-a több digitális eszközzel is rendelkezik, a többieknek csak okostelefonja van, amin nehezebb dolgozni. Nekik a tanárok papír alapú feladatlapokat állítanak össze, amelyeket a szülők a településhez tartozó Hejőszalonta önkormányzatánál tudnak átvenni. Az iskolának egyébként 20–25 tabletja van, az elmúlt napokban pedig öt számítógépet ajánlottak fel a falu lakói, de nem sokat kellett kiosztaniuk a családok közt. A tanárnő szerint mindenki azt használja, ami számára a legalkalmasabb és amit segítség nélkül is tud kezelni.

Nehézség, hogy mind a családoknak, mind a tanároknak behatárolt az internet-sávszélességük, így van, aki gond nélkül be tud kapcsolódni egy Skype-beszélgetésbe, másnak viszont csak a Kréta rendszerben lehet kijelölni feladatokat. Megnőtt a pedagógusok munkája, mivel mindenkire egyénenként kell gondolniuk, és ez az egész napjukat felemészti. Az igazgató arra kérte őket, lassítsanak a tempón és tartsanak rövidebb órákat, dolgozatok, házi feladatok helyett pedig fókuszáljanak az egyéni differenciálásra, a tehetséggondozásra, és ahol igény van, ott a felzárkóztatásra. Az iskolában normál esetben alkalmazott, közös munkán alapuló KIP-módszert is ehhez igazították, a gyerekek csoportos helyett egyéni feladatokat kapnak most. „A feladatok egymásra épülnek, így ha nem tanultak, nem tudják megoldani a következőt. Ez jól mutatja a fejlődésüket, így nincs szükség feleltetésre” – magyarázza.

A tanulók közül néhányan jobban teljesítenek most, mint korábban. K. Nagy Emese kutatást végzett: nem a szociális helyzettől függ, hogy szívesen dolgoznak-e online, sokkal inkább a digitális eszközök iránti affinitásuk a meghatározó.

A gyerekek körében 80% azoknak az aránya, akik nyitottak rá, és 20%, akik elzárkóznak ettől, a szülőknél ez épp fordítva van. Ennek ellenére motiválják a fiatalokat, mivel nem akarják, hogy lemaradjanak. „A szülők most jobban beleláthattak a pedagógusok munkájába és rádöbbentek, milyen sokat tesznek a tanárok a gyerekeikért” – mutat rá.

Kép

Kép: Freepik

A miskolci általános iskolában nagy volt a riadalom a távoktatás első hetében, de megoldották a feladatot

Belkó Zsuzsa, egy miskolci általános iskola tanítónője elmondta, hogy bár az intézménybe zömében jómódú családok gyerekei járnak, vannak, akiknek csak okostelefonjuk van, amivel nem tudtak egyes programokat elindítani. Másoknak osztozniuk kell a gépen az idősebb testvéreikkel vagy otthonról dolgozó szüleikkel. „Nehéz volt összehangolni, hogy minden diák részt tudjon venni a Skype-os órákon” – meséli. Egy délelőtti időpontot jelölt ki erre, mivel a nagyobbak inkább a nap későbbi szakaszában tanulnak. A tanítónő a reggeleket azzal kezdi, hogy megküldi az aznapi tananyagot, jelezve, mi az, amit közösen dolgoznak fel, a többit a gyerekek házi feladatként maguk nézik át, a leckéket pedig a szülők küldik vissza neki.

Az online órákba két gyerek kivételével mindenki be tudott csatlakozni, akik számára a család anyagi háttere nem tette ezt lehetővé.

Az egyik kislánynak csak okostelefonja van, így papír alapon kapja meg a feladatokat; amivel nem boldogul, azt tanítónő telefonon vagy Messengeren magyarázza el nevelőszüleinek. A másik családban az anya egyedül neveli három gyerekét. Az egyik iskolás szülő felajánlotta neki a nem használt gépüket, de nem fogadta el – valószínűleg bántotta az önérzetét, és be akarta bizonyítani, hogy egyedül is képes megoldani a problémát, ám a helyzet azóta sem változott. Egyébként a két gyereket lehetőségeikhez mérten igyekeznek támogatni szüleik, de a kimaradás a teljesítményükön is visszaköszön. A tanítónő úgy véli, a legnehezebb helyzetben azok vannak, akik mögött nincs egy szerető családi háttér, ezek a gyerekek viszont nemcsak most, hanem mindig hátrányban vannak.

Belkó Zsuzsa az elmúlt időszak pozitívumaként azt emelte ki, hogy rengeteg oktatási segédlet került fel az internetre, habár rengeteg idő megy el ezek szelektálásával. Szerinte annak, hogy a szülők vették át a pedagógusok feladatainak egy részét, előnyei és hátrányai is vannak: a családok most több időt tudnak együtt tölteni, de a gyerekek kevésbé hallgatnak rájuk, mint a tanáraikra, ami vitákat szülhet. Az viszont nem jó, hogy sok diák helyett a felnőtt oldja meg a feladatokat, és az így kapott osztályzataik nincsenek összhangban valódi teljesítményükkel, az iskolába visszatérve pedig nagy pofon lesz nekik, ha ötös helyett reális jegy kerül az e-naplóba. Úgy véli, a későbbiekben be kell pótolniuk a diákokkal, amiben most nem volt mód elmélyülni.

A tanítónő a jövőben a lecke és a szorgalmi feladatok elkészítéséhez is be akarja vonni a digitális technológiát. „Jó lenne, ha az állam valóban használható gépeket adna a hátrányos helyzetűek és a sokgyerekesek kezébe, és a tanárok digitális kultúráját is érdemes lenne fejleszteni. Egy-egy humoros megjegyzést, egymásra mosolygást viszont nem pótolhat a számítógép” – teszi hozzá.

Kép

Kép: Freepik

Borsod megyei általános iskola, ahol a település lakóinak 90 százaléka cigány

A tanulók nagy részét roma gyerekek alkotják. Rendes IT eszköze, laptopja, asztali számítógépe kevés diáknak van, okostelefonja és valamennyi internete viszont 80 százalékuknak igen, ezen követik a Facebookot, ahol a tanárok csoportokat hoztak létre az osztályoknak. A felsősök közül majdnem mindenki, míg az alsósoknak körülbelül a fele csatlakozott ezekhez a csoportokhoz. Akit nem lehet ezen a platformon elérni, annak minden hétfőn papír alapú feladatokat állítanak össze, ezeket a szülők az iskolában tudják átvenni – hetente 50-60-an keresik fel az intézményt.

Az intézmény igazgatója szerint a tanulók körülbelül 30%-a küldi vissza a házit és a feladatokat, 60% csak néha küldi és papíron tanul, a többiek nem készülnek az órákra – ezek az arányok a karantén előtt is így voltak.

A tanárnő sokkal rosszabbra számított; hetedik osztályos diákjai közül mindenki naponta küldi a feladatokat. A szülők együttműködő magatartása ugyancsak meglepte: gyakran kérnek tanácsot, Facebookon is elérhetők, és rendszeresen leadják gyerekeik feladatait az iskolában – egész évben nem találkozott annyi szülővel, mint az elmúlt pár hétben. Az anyák zöme közmunkaprogramban vesz részt, a járvány miatt most rövidített munkaidőben vagy eltolt beosztásban, így több idejük van a gyerekeikre, akikre jobban odafigyelnek, mivel nem akarják, hogy évet kelljen ismételniük.

Az iskola pedagógusai tárgyak helyett inkább tematikákban gondolkodnak: a kollégák gyakran közösen adnak feladatokat, például egy irodalomból vett műről lehet rajzot készíteni. Órákat nem mindennap tartanak, a nehezebb anyagokhoz viszont videókat vesznek fel, ügyelve rá, hogy a felvételek ne legyenek hosszúak, mivel a tanulók zöme telefonról nézi azokat. A távoktatás során a Facebook mellett más felületeket is használnak, mint a LearningApps, de a legtöbben a közösségi oldalt követik. Az értékelés módja szintén átalakult: a diákok minden megoldott feladatra kaphatnak kisötöst, legyen az egy PPT, gyűjtőmunka vagy a házi, és ezek átlaga kerül a naplóba. Ezzel a gyerekek motiválása a cél, az éves munkájuk nem csak ebből fog összeállni. A tanulók teljesítményén nem figyeltek meg számottevő változást. Az elsősöknél ugyan folyamatosan telefonos kapcsolatban kell lenni a szülőkkel, a felső tagozatosok viszont könnyebben alkalmazkodtak az új módszerekhez. A legtöbb hiba csak figyelmetlenségből és nem megértési problémákból fakad, például elnézik az oldalszámot. A következő tanévben valószínűleg szükség lesz egy-két hónap ismétlésre, erről viszont úgy véli, annak sem fog ártani, aki a karantén idején is rendesen tanult.

Az intézményvezető úgy tapasztalta, hogy a digitális oktatás sokkal több munkával jár, mint a hagyományos tanítás. Az osztályfőnökök éjjel-nappal kontaktusban vannak a gyerekekkel, akik közlékenyebbek, mint máskor.

Megesik, hogy este 11-kor írnak rájuk, és ilyenkor is válaszolnak, mert örülnek, hogy a diákok beszélgetni akarnak, rengeteg dolgot mesélnek magukról.  A fiatalokon egyébként azt látja, nem veszik olyan komolyan a járványt, igaz, a településen a riport írásakor nem is  volt fertőzött. Hozzáállásuk azért aggasztja, mert ha elkapnák a vírust, annak súlyos következményei lennének, ugyanis sokan élnek egy háztartásban.

Az elmúlt időszak pozitívumaként azt emelte ki, hogy létrejöttek a Facebookon az osztálycsoportok, amelyek jobban összehozták a diákokat és a szülőket, így ezt a kapcsolattartási módot gyakrabban fogják használni a későbbiekben is.

Kép

„Azok a diákok, akiknek nem volt lehetőségük kerti munkára, hulladékból készítettek kompilációt"  – Kép: Tóth Attila Tamás

Gyógypedagógiai távoktatás sajátos nevelési igényű diákoknak

Hátrányos helyzetű, tanulásban akadályozott, sajátos nevelési igényű diákok járnak a kőszegi Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény szakiskolájába. Tóth Attila Tamás két kisebb létszámú előkészítő osztályban tanít földrajzot, emellett a végzős tanulók parkgondozó gyakorlati oktatója. A 6-8 fős osztályok tanulóinak körülbelül negyede nevelőotthonban vagy utógondozásban él.

Mivel kevés gyereknek van megfelelő digitális eszköze, a pedagógus csatlakozott a Digitális Batman nevű, online civil kezdeményezéshez, amelynek tagjai felajánlásokkal segítik a rászoruló iskolásokat.

Eddig 12 számítógépet, laptopot kaptak, ebből nyolcat a Vas megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnak (TEGYESZ) juttatott el, további eszközöket pedig családban élő, rászoruló diákoknak. De tanítványai körében nemcsak az eszközhiány probléma: a legtöbbjüknek korlátozott az internethozzáférése. „Az ott élők elmondása szerint a gencsapáti nevelőotthonban olyan gyenge a hálózat, hogy kettőnél többen egyszerre nem tudják használni. Hatodik hete tart a karantén, és ennyi idő alatt nem tudták kibővíteni” – meséli Tóth Attila, akinek két diákja is ebben az otthonban lakik, az ő leckéiket a nevelőtanáruk a saját laptopján és telefonján küldi vissza. Azok számára, akik egyáltalán nem férnek eszközhöz, vagy képességeiket meghaladja az internethasználat, az iskolatitkár keddenként postázza a pedagógus által összeállított feladatlapokat, amelyeket kitöltés után a szülők vagy a gondviselők ugyanúgy postán küldenek vissza.

Szerinte nemcsak a diákok, hanem sok kolléga eszköze sem alkalmas a digitális oktatásra, mert régi, elavult vagy nem bírja a terhelést.

„Én egy éve egy program keretén belül kaptam egy laptopot az iskolától, a szintén tanár feleségem hétéves gépe viszont annyira lassú, hogy egy Skype-os óra közben elment minden.” Gyógypedagógus párjával, aki több intézményben is tanít és fejleszt, most többet dolgoznak, mint korábban: reggel héttől akár éjfélig írják a feladatlapokat, készítik az adminisztrációt. Tóth Attila az élmény alapú oktatásban hisz, amit most nehezebb megvalósítani, de törekszik rá: diákjainak filmeket küld, a feladatokat képekkel, zenékkel színesíti és kreativitást igénylő projektfeladatokat is ad, földrajzból például a védett állatokról kellett kompilációt készíteniük, amivel informatikai ismereteiket is elmélyíthették. A tanulásban akadályozott fiatalok digitális készsége változó: van, aki fogékony rá, más egyáltalán nem. Mivel nem akarja őket túlterhelni, egy-, olykor kéthetes határidőket szab a házi feladatok elvégzésére. A tanulók tartják korábbi szintjüket vagy javítottak eredményeiken a karantén ideje alatt, de nem zárja ki, hogy ilyenkor más is besegít nekik a feladatokban. A végzősök év végi osztályzataiba ezért hangsúlyosabban számította bele a távoktatás előtti időszakot. „Ha visszatérnek a gyerekek az iskolába, rengeteg pótolni valójuk lesz” – tekint a jövőbe. Az oktató most végzős parkgondozói miatt izgul, akiknek hamarosan úgy kell szakvizsgát tenniük, hogy két hónapja nem volt gyakorlati órájuk, pedig értelmi képességeik miatt folyamatos ismétlést igényelnének. Az elmúlt hetekben főként elméletben tanulták a vizsgaanyagot, emellett akiknek volt rá lehetőségük, azok otthon végeztek kerti munkát: füvet nyírtak, virágpalántákat ültettek a balkonládákba, az iskolában élő állami gondozottak pedig az épület parkját gondozták.

Tóth Attila Tamás érdekesnek tartja, hogy a „krónikus iskolakerülők” közt vannak, akik rögtön bekapcsolódtak a digitális oktatásba és az első perctől kezdve folyamatosan küldik a feladatokat, ugyanakkor azok közt, akik korábban rendesen bejártak, most nem mindenki mutat aktivitást. 

Ennek köszönhetően ugyanakkora a lemorzsolódás, mint a karantén előtt. Az eszközhiány mellett a gyerekeket főképp a szülők hátráltatják: sok felnőtt olyan alapvető dolgokkal nincs tisztában, mint egy Word dokumentum lementése vagy csatolása. A távoktatás kezdete óta az iskolának a diákok 5%-áról nincs információja: ők problémás hátterű gyerekek, például olyan kollégisták, akikről nem tudni, hogy a kollégium bezárása után melyik rokonukhoz mentek haza. Attila és felesége elsősorban telefonon, Messengeren és Skype-on tartják a kapcsolatot tanítványaikkal, aminek több oka is van: a diákok nehezebben fejezik ki magukat írásban, másrészt, a lelkileg sérült gyerekeknek több erőt ad a személyes kontaktus. Ahogyan az iskolában, úgy most is minden gondjukat megosztják tanáraikkal, legyenek azok tanulással kapcsolatos vagy családi problémák. „Nálunk nincs kikapcsolva a telefon, akár éjjel kettőkor is hívhatnak. Ez hozzátartozik a pedagógusléthez, hiszen nem oktatógépek vagyunk, akik csak odaadják a könyvet a gyerekek kezébe” – mondja.

Kép

Veres Gabriella kreatív offline feladatokat is ad osztályának, a gyerekeknek például hangszert kellett készíteniük. – Kép: Veres Gabriella

Iskola egy Budapesthez közeli kisvárosban, ahová több sokgyermekes család járatja gyermekét

Veres Gabriella a Pest megyei Fóti Ökumenikus Általános Iskola és Gimnázium tanítónője, negyedikes osztályfőnök. A távoktatás kezdetén felmérték, van-e a családokban személyi számítógép, laptop esetleg nyomtató, és akinek szüksége volt rá, az kérhetett az iskolától; az ő osztályából csupán az egyik diák testvére igényelt gépet. Azonban sok a nagycsaládos, ahol több iskoláskorú gyereknek kell egy eszközön osztoznia, emiatt nem tud online órákat tartani, mert nagyon sokfelé kellene igazodnia.

„A sokgyerekeseknél mindegy, hogy hány gép van otthon, ott öt is kevés” – véli.

A gyerekeknek még nincsenek megfelelő képességeik az online felületek kezeléséhez, így füzetükbe írják a válaszokat, a szülők pedig egy Google Drive mappába töltik fel a megoldott feladatokat. „Ellenőrzéskor majd’ kifolyik a szemem, de így legalább fejlődik a kézírásuk” – mondja a tanítónő. A szülők digitális kompetenciái ugyancsak hiányosak, és nem mindenki ért a Drive-hoz, ők üzenetben küldik vissza a lefotózott lapokat. Gabriella tisztában van vele, hogy a gyerekek nem mindig egyedül oldják meg a feladatokat, de elfogadja, mert legalább foglalkoztak vele. Feleltetni szóban, például Messengeren keresztül szokott, versmemorizálásnál pedig megkéri a szülőket, hogy filmezzék le gyereküket, ahogyan szaval.  Az eddigiek alapján azt látja, a gyerekek önálló munkavégzése fejlődött, ám a karantén szóbeli teljesítményüket visszavetheti, mivel nem tudják gyakorolni az egymás előtti szereplést. Az értékelés nagy dilemmát jelentett kollégáinak, de ő úgy véli, márciusig összegyűlt annyi jegy, amire alapozhatnak.

Az online oktatás számára is sokkal több, akár napi 10-12 óra számítógépes munkát jelent, hiszen amit élőben meg tud mutatni a könyvben, azt most le kell gépelnie vagy hanganyagként rögzíti.

Korábban ráadásul nem sok tapasztalata volt a digitális technológiával: eleinte egyetemista gyerekei segítettek neki, emellett kollégáitól, több tanáros csoportból és az egyik tankönyvkiadó oldaláról is sok ötletet merít.
A digitális oktatás hátrányának annak személytelenségét tartja. „Hiányzik, hogy lássam a gyerekek reakcióját, és ahogy menet közben dolgoznak. Erre főleg a nem osztályozható diákoknál lenne nagy szükség, akik szárnyra kapnak egy-egy dicsérő szótól.”