Csodakutyák: öltöztetnek, támogatnak, előre jelzik a rohamot – és rajonganak a gazdájukért!
Perec, a kétéves labradoodle lehúzza az ember lábáról a zoknit, segít levenni a kabátot, fel- és lekapcsolja a villanyt, felveszi a leesett pénzdarabot, odahozza a papucsot, és kidobja a szemetet a kukába. Mindezt nem gazdája szórakoztatására teszi, hanem azért, mert mozgássérült-segítő kutyának képezi ki Ernyey-Balogh Júlia, hogy aztán valakinek hű társa és segítője legyen a nap huszonnégy órájában.
– Hol tartotok Pereccel a kiképzésben?
– A vége felé járunk, letettük a szükséges vizsgákat, és most várunk az „álomgazdi” jelentkezésére. Perecet mozgássérült-segítő kutyának képzem, aki jövőbeni gazdájával a nap huszonnégy órájában együtt lesz, elkíséri mindenhova és bármiben segíti: kinyitja neki az ajtót, felveszi a leejtett tárgyakat, támaszként segíti a ki- és beszállást a kerekesszékbe, ugatással segítséget hív. Ha megtaláltuk a megfelelő gazdát, akkor elkezdjük az összeszoktatást, hogy aztán ketten együtt készülhessenek a végső nagy vizsgára.
– Milyen gazdi illene Perechez?
– Perec érzékeny, de temperamentumos kutya, ezért jobban illene hozzá egy felnőtt. Ennek ellenére odavan a gyerekekért, végtelenül jóindulatú, szeretetteljes. Nagy bohóc, aki mosolyt csal az arcokra. Nagy munkabírású is, rajong azért, hogy a kedvemben járjon és segítsen, de ha arra van szükség, nyugodt marad.
– Hogyan szoktatod össze a kutyát a leendő gazdájával?
– Többször találkozunk, hogy legyen idejük megismerni egymást. A kutyát nagyon jó élmények érik a jövőbeni gazdájával, ezért egy idő után már örül a vele való találkozásnak, ismerősként üdvözli, és a jelenléte biztonságot ad neki.
Az átszoktatás során megtanítjuk a gazdinak, hogyan bánjon a kutyával, hogyan szóljon hozzá, ugyanis a kutya minden apró rezdülésére, a hangjára, arcmimikájára, testtartására figyel.
Ebben az időszakban a mozgássérült igényeihez is igazítjuk a kutyát, figyelembe vesszük az ő szükségleteit, körülményeit. Ha elérkezettnek látjuk az időt, akkor átkerül a nevelőszülőtől a leendő gazdához, akivel aztán – egy másik kiképző segítségével – együtt készülnek a mozgássérült-segítő kutyáknak előírt vizsgára.
– Előfordul-e, hogy a kutya és a gazdi nem illenek egymáshoz?
– Mindig nagyon körültekintően választjuk ki a leendő gazdit, figyelembe véve a kutya preferenciáját is. Sokszor nem is az első jelentkezőhöz kerül a kutya, mert nem biztos, hogy összeillenek. Először mindig az állat nélkül találkozunk az emberrel, feltérképezzük, milyen a személyisége, illene-e hozzá a kutya. Előfordul, hogy ellentétes személyiségekből lesznek jó párosok. Csöndesebb, visszahúzódó, depresszióra hajlamos emberhez néha jobban passzol egy játékos, vicces kutya, aki mindig jobb kedvre deríti. Első körben azt is megnézzük, hogy a jelentkező egyáltalán alkalmas-e kutyatartásra, megfelelőek-e a körülményei.
– Mennyire visel meg, amikor átadod a kutyát az új gazdájának?
– Mivel ragaszkodó típus vagyok, nagyon nehezen viselem az elválást. Prézlinél, az első kutyámnál még próbáltam távolságot tartani, hogy ne nőjön hozzám annyira, de hamar kiderült, hogy ez nem sikerülhet. A többinél már nem is próbáltam, úgyse ment volna. A legnehezebb az az időszak, amikor elkerül tőlem a kutya az új gazdihoz, és néhány hónapig, amíg a vizsgára felkészülnek, nem találkozhatok velük. A kutyák picit könnyebben viselik az átszoktatást, mivel úgy épül fel a képzésük, hogy van idejük megszeretni az új gazdit. Azt a szoros kapcsolatot, amelyet a kutya velem megtapasztalt élete első éveiben, próbálja minél hamarabb kialakítani az új gazdájával is.
Csodálatos érzés látni később, milyen jó páros lettek, mennyire összecsiszolódtak, milyen boldogok együtt. Tudom, hogy a kutya szívében továbbra is kiemelt helyet foglalok el, sosem felejti el az együtt töltött időt, mégis nehéz megszokni, hogy már nincs velem.
Perec kiképzésében már a négyéves kislányom is részt vesz, már most készítjük, hogy egy nap búcsút kell vennie tőle. Tudja, hogy mozgássérült-segítő kutya, és más lesz majd a gazdája, akinek szüksége van az ő segítségére.
– Hogyan épül fel a kiképzés?
– Tíz éve önkéntesként dolgozom a Kutyával az Emberért Alapítványnál. Első lépésben kiválasztjuk a kölyökkutyát, amely aztán nevelőszülőhöz kerül. Ő a nap huszonnégy órájában vele van, munkáját kiképző segíti, akivel rendszeresen találkoznak. Az egész tulajdonképpen csapatmunka. Perec esete különleges, mert nemcsak a nevelőszülője vagyok, hanem a kiképzője is, de hétről hétre eljárunk dr. Gácsi Mártához, az alapítvány kiképzésvezetőjéhez, és közösen gyakorlunk. Már kölyökkorban elkezdjük az oktatást, de eleinte játékos formában tanítjuk mindarra, amiben majd segítenie kell a leendő gazdiját. Az egész kiképzés a kommunikációra és a bizalomra épül, nem a dominanciára.
Arra neveljük a kutyát, hogy szeresse gazdáját, odaadással segítse mindenben. Ne a póráz tartsa össze őket „munka közben”, ne azért maradjon a gazda mellett, mert visszatartja, hanem azért, mert szereti és bízik benne. Amilyen szeretetkapcsolatot alakítok ki nevelőszülőként a kutyával, olyan lesz a jövőbeni gazdijával is.
Az alapítványnál utógondozást is végzünk. Miután levizsgáztak, időnként találkozunk velük, hogy szakmailag segítsük további összecsiszolódásukat, hiszen sem a kutyák, sem az emberek nem robotok, személyiségük van, változnak.
– Melyik kutyafajta a legalkalmasabb arra, hogy segítőkutyává váljon?
– A fajtánál sokkal fontosabb a temperamentum, hogy nyugodt, de lelkes legyen. Az első kutyám, Prézli vizslador volt, labrador és vizsla keveréke, a második, Szamóca golden retriever, Perec pedig labradoodle, labrador és óriás uszkár keveréke. Sokszor dolgozunk golden retrieverrel, mert nagyon emberbarát, könnyen motiválható, élettel teli, de nincs általános szabály, hogy melyik fajta a legalkalmasabb. Fontos szempont a kiválasztásnál, hogy milyen segítőkutya lesz belőle. Például mozgássérült segítőnek jobb a nagytestű kutya, mert fizikailag is segítenie kell a gazdáját: megtámasztja, húzza; viszont egy hallássérült-segítő kutyánál nem szükséges, hogy nagy legyen.
– Azon túl, hogy a kutya fizikailag segíti a gazdáját, mi mindent ad még neki?
– A kutya feltétel nélkül szereti a gazdáját, hűséges hozzá, bármikor örömmel rendelkezésére áll, így segítőkész jelenléte csökkenti a másoktól való függés, kiszolgáltatottság érzését. Ezáltal pedig nő a gazdi önbizalma és javul életminősége. Érzelmileg is pozitívan hat rá, mindannyian tudjuk, milyen jótékony hatása van a simogatásnak, ölelésnek.
A kutya soha nem fogyatékkal élőként tekint a gazdájára, hanem emberként, akiért teljesen odavan.
Az első, Magyarországon vizsgázott rohamjelző kutya, akit az alapítványunk képzett ki, már két órával korábban jelzi gazdájának a közelgő epilepsziás rohamot, aki ezért újra ki mer menni az utcára, mert biztonságérzetet ad neki a kutya jelenléte. Az első kutyusomat egy tizenkét éves kislánynak adtam át, aki gerincvelőgyulladás következtében egyik napról a másikra deréktól lefelé lebénult. Hatalmas trauma ez egy kamasznak, aki éppen az önállósodás küszöbén áll, és a szüleiről való leválás helyett még jobban rájuk és társaira szorul. A kislánynak óriási segítség volt a kutya abban, hogy visszailleszkedjen az iskolába, és visszajöjjön az életkedve.
Rögtön a középpontba került és menő lett, hogy kutyával jár iskolába, aki fölveszi a leesett ceruzáját, kiviszi a füzetét, és beáll vele a kapuba, amikor fociznak.
Második neveltem, Szamóca egy írónőhöz került, elválaszthatatlan barátok lettek. Nemcsak otthon segíti gazdáját, hanem együtt mennek mindenhova, még repülővel is. A kutya hidat épít az emberek között, az utcán többen elkezdenek beszélgetni a segítőkutya gazdájával, mert nem fogyatékkal élőt látnak benne, hanem olyan embert, akinek nagyon okos kutyája van. Ez nagyon sokat jelent nekik, mert sok esetben az emberek nem merik megszólítani őket, mert nem tudják, mit mondjanak, de ha ott van egy kutya is, az mindig jó alap a beszélgetéshez, felszabadulnak tőle.
– Mennyire ismerik Magyarországon a segítőkutyákat? Vakvezető kutyákat olykor látunk, de a mozgássérült-segítő vagy a rohamjelző kutyák látványa nem megszokott.
– A vakvezető kutya eléggé elterjedt, és nagy múltja van. A többi segítőkutyát nem ismerik annyira. Alapítványunk az első olyan közép-kelet-európai kezdeményezés, amely a kutyát a szociális gondozó rendszer szolgálatába állítja. 1996 óta képez segítőkutyákat, és azon fáradozik, hogy széles körben megismertesse ezt a lehetőséget.
Egy kutya kiképzése 2-3 millió forintba kerül, de a rászorulók térítésmentesen kapják. Az alapítvány egyszázalékos felajánlásokból, támogatásokból és pályázatokból tartja fent magát. Járunk bemutatókra, iskolákba, óvodákba, hogy minél több ember tisztában legyen a segítőkutyák szerepével.
– Mindenhova bemehetsz a tanulókutyáddal?
– Az elsővel egyetemre jártam, a másodikkal zeneiskolába tanítani, zenekari próbákra, koncertekre. Mindenhova velem jöttek: boltba, táborokba, szórakozni, ügyet intézni. Perec is mindig velünk van. A tanulókutya a nevelőszülőjével, kiképzőjével – majd miután levizsgázott – a gazdijával bárhova, ember elől el nem zárt területre bemehet, ezt kormányrendelet szabályozza, van is erről igazolványa. Ennek ellenére ezt még sokan nem fogadják el, és nem nézik jó szemmel.
Azt gondolják, a kutya bolhás, kertbe való állat, és különben is állatkínzás, amit csinálunk. Ez nem igaz, hiszen a kutya több ezer éve az emberrel él, és akkor a legboldogabb, ha vele lehet. Élvezi, ha feladatokat oldhat meg, és ezzel örömet okozhat gazdájának.
Pont azért lehet neki sok mindent megtanítani, mert teljesen ráhangolódik a gazdájára.
– Perec mellett saját kutyátok is van: Szálka, aki éppen úgy élvezi, ha feladatot kap, mint Perec.
– Szálka egy másfél éves korában talált nagyon tehetséges kutyus, akivel egy évre rá levizsgázott terápiás kutya–gazda páros lettünk. Vele heti egyszer bejárok a Pető Intézet óvodájába fejlesztő foglalkozásokra motiválni és segíteni a gyerekeket. Küldetésemnek tekintem, hogy az emberekkel megismertessem a fogyatékkal élők világát, ezért érzékenyítő programokat is tartunk óvodákban, iskolákban, hogy a gyerekek már pici korban találkozzanak sérült emberekkel, és megismerjék világukat. Rengeteget lehet tanulni tőlük, például kitartást és életvidámságot. Fantasztikus erő árad belőlük, sokszor nagyon jó humoruk van, még önmagukon és saját helyzetükön is tudnak viccelődni. Örülök, hogy a kislányaimnak is természetes közeg az övéké, beülnek az ölükbe, az embert látják bennük, szeretik őket.
– Hogyan tudsz két kisgyermek, no meg a fuvolagyakorlás és a Flautett fuvolakvartettes fellépések mellett még két kutyával is foglalkozni, őket nevelni, képezni?
– A kutyák családunk részei, együtt vállaltuk őket, Prézlit még a szüleimmel, Szamócát a férjemmel, Perecet pedig már a gyermekeinkkel együtt.
Nagy kitartásra, a család részéről pedig támogatásra van szükség a segítőkutya fölneveléséhez.
Esőben, hóban, sárban, fagyban is sétáltatni, tanítani kell őket. Nem mondom, hogy mindig könnyű két gyerekkel és két kutyával például elindulni egy téli reggel az óvodába. Sokszor magyarázkodnom is kell miattuk, hogy miért vannak velem, miért jöhetnek be mindenhova. Annak ellenére, hogy sok nehézséggel jár a nevelőszülőség, felülmúlhatatlan az az érzés, amikor látom a mozgássérült és a kutyája közötti összhangot, azt, hogy milyen társai lettek egymásnak. Remélem, Perecnek is találunk „álomgazdit”, és újabb csodás páros születik.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>