Mit olvassunk koronavírus-járvány idején?

Ha valamit a kötelezők közül szeretnénk előhúzni, az Boccaccio Dekameronja, amely az 1348-as pestisjárvány idején játszódik egy vidéki kastélyban, ahol az összegyűltek történetekkel szórakoztatják egymást. Ez azért is aktuális ma, mert a távoktatásra kényszerült kilencedikes diákok valahol itt járhatnak a tananyagban, ezt tanulhatják az internet másik végén lévő tanáraiktól. Ez a kötelező nem is lehetne aktuálisabb, hiszen járványveszély-helyzet idején olvashatnak egy hasonló történelmi időszakról, mi pedig, egykori érettségizettek megtudhatjuk végre, hogyan néz ki a többi novella, nemcsak az a kettő vagy három, amit anno bevasaltak rajtunk.

Némileg a Dekameront ellenpontozza Edgar Allan Poe kiváló novellája, A vörös halál álarca. Az alapszituáció a Dekameronéhoz hasonló, de itt thrillerbe csap át a történet, és a végkifejlet sem túl pozitív. Ugyanúgy egy, a járvány elől elzárt helyszínen vagyunk: egy kastélyban, egy bálon, ahová egy nem várt vendég érkezik. Akik eleve pesszimistán állnak hozzá a helyzethez, azoknak ez az olvasmány a szigorúan tilos kategóriába tartozik.

Daniel Defoe kevésbé ismert regényei közé tartozik A londoni pestis, amely az 1665-ös járványt mutatja be. A naplószerű történetben a hétköznapi emberek és a helyi vezetők erőfeszítései kerülnek előtérbe, tehát a küzdelmen van a hangsúly. Ott vagyunk a frontvonalban a betegszállítókkal, az ápolókkal, orvosokkal, akik ma is a munka oroszlánrészét végzik. Ez az olvasmány tiszteletadás nekik, ugyanakkor a járványhelyzet egyik leghitelesebb megjelenítése, hiszen kortárs beszámoló.

Aki viszont a téma könnyedebb feldolgozására vágyik, az bátran (illetve alapos kézmosást követően) kézbe veheti Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című nagy klasszikusát. Ez főként a bezártságot, az önkéntes vagy kötelező karantént segít elviselni ragyogó humorral. Ha a regényt lapozgatjuk, talán magunk is olyan helyzetbe kerülünk, mint a Grand Hotel lakói: megfeledkezünk a bezártságról, és szorongásaink is oldódhatnak.

Gabriel García Márquez művét főleg a címe vonzza be ebbe az összeállításba: Szerelem a kolera idején. De ez nem gond, hiszen olyan történetet kapunk egy életen át tartó szerelemről latin-amerikai módra, amely néhány mondatban összefoglalva giccses, olvasva viszont szenzációs. A kolerához az orvos szereplő kapcsolja a regényt, aki sikeresen veszi fel harcot a betegséggel szemben. Szintén magány- és így rosszkedvoldó hatása lehet a könyvnek. Akár receptre is felírandó lehetne.

Kép

A Pestis első kiadása, 1948

Az egyik legerősebb, mégis keveset ajánlott olvasmány a témában José Saramago Vaksága, ahol egy vesztegzár szinte koncentrációs táborrá válik, az ember pedig ösztönvezérelte élőlénnyé a hatóságok tehetetlensége közepette. A regény központi kérdése: hogyan alakít át minket a járványtól való félelem? A lassan megvakuló emberiség víziója egyrészt realitás a könyvben (hiszen ez a vírus következménye), másrészt allegória, hiszen az ember egyre inkább vak lesz a másik problémájára. Az összeesküvés-elméletekre és mélabúra hajlamosaknak csak józanul gondolkodó és vidám ember felügyelete mellett ajánlott ez a könyv.

Bár nem tartják a legkiválóbb Robin Cook-regénynek, de a Járvány lassan a téma klasszikusává érik, hiszen először vagy újra elolvasva azt sugallja nekünk: nem is olyan kétségbeejtő a mostani helyzet. Ez persze nem vigasz senkinek, mint ahogy Scott Sigler Járvány című horror-regénye sem, amelyben tomboló, másokat és magát is megcsonkító őrültté válik az ember egy vírus következtében.

A lektűr másik császárától, Stephen Kingtől kézbe vehetjük a Végítéletet, ahol egy amerikai laboratóriumból elszabaduló vírus csak azokat kíméli, akiket egy misztikus jelenség köt össze. A könyv nagy erénye az előzőekhez képest, hogy a természetfelettit ügyesen csempészi be a tudományos-fantasztikum világába.

De az is könnyen elképzelhető, hogy pont ilyen műveket nem szeretnénk olvasni a mostani helyzetben, hanem inkább egy elképzelt vidéki kastélyba menekülnénk, ahogy a Dekameron szereplői is.

Nem beszélve arról, hogy aki szülőként ragad otthon, annak inkább gyerekkönyveket kellene ajánlanunk. Mesekönyvek nélkül ugyanis tévéfüggő válhat a gyerekből, és nem fogja majd érteni, miért mászkálunk bezártságunk idején azokkal a vaskos papírnehezékekkel, amelyekbe képesek vagyunk órákon át belefeledkezni.