Grófkisasszonyból orvosdoktor – Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő küzdelmes élete

Mai szemmel szinte már hihetetlen, de a 19. század második felében az egyetemek még el voltak zárva a nők elől. Hosszú ás áldozatos küzdelem kellett ahhoz, hogy megnyíljon a diplomaszerzés, az értelmiségi hivatások választásának lehetősége a lányok, asszonyok előtt. Ennek az orvoslás területén különösen nehéz harcnak volt előhírnöke az első magyar orvosnő, gróf Hugonnai Vilma.

A nagytétényi kastélytól az orvosi oklevélig

Hugonnai Vilma 1847-ben látta meg a napvilágot szentgyörgyi gróf Hugonnai Kálmán és Pánczély Riza ötödik gyermekeként, az 1750 körül épített, ma múzeumnak otthont adó nagytétényi kastélyban. Maga a Hugonnai nemesi família még a török időkben került Horvátországból Vas vármegyébe, származásukra utalva viselték korábban a Horváth nevet. Vilma nagyapja, Zsigmond azonban még a napóleoni időkben rangon alul nősült, emiatt haragba keveredett apjával, szakításuk jeleként pedig kérelmezte az uralkodótól nevének megváltoztatását. Udvari tanácsos lévén ekkor kapta adományba Hugonna falut, és engedélyezték neki a szentgyörgyi nemesi előnév megtartásával a Hugonnai név felvételét. 1822-ben hivatali szolgálatai fejében még grófi címet is nyert. 
Vilma alapfokú tanulmányait otthon, magánúton végezte, majd pedig Pestre került, a fiatal úrhölgyeket nevelő Prebstel Mária bentlakásos intézetébe.

Ebben az időben, bár Vilma okos és tanulni vágyó lány volt, még szóba sem jöhetett a gimnázium, az érettségi, pláne az egyetem, hiszen csak az lehetett az egyedüli céljuk az ifjú hölgyeknek, hogy mielőbb férjhez menjenek.

Pedig Vilmát, akit erre édesanyja is ösztönzött, erősen vonzották a természettudományok. Görögül, latinul tanult, és minden szabadidejét a családi könyvtárban töltötte. Tizennyolc évesen, 1865-ben férjhez ment Szilassy György földbirtokoshoz. Három fiút szült, de házasságuk nem volt sikeres, mert az ura nem volt a szellem embere, ráadásul gyakran hagyta magukra övéit. Vilma erre az időre már fejébe vette, hogy orvos lesz, egyetemre megy, csak éppen a hazai törvények szerint nő ekkor még nem iratkozhatott be az egyetemre. 

1869-ben újságban olvasta, hogy a női jogok tekintetében előbbre járó Svájcban nők is szerezhetnek diplomát. Elhatározta, hogy ott fog tanulni.

Férje beleegyezését sikerült megszereznie – ez akkor még feltétel volt –, ám anyagi támogatást nem kapott otthonról tanulmányaihoz. Ennek ellenére vállalta a nehézségeket, a szűkösséget, és 1872-ben beiratkozott a zürichi egyetem orvosi fakultására, ahol 1879-ben orvosi diplomát szerzett. 

Az elfogadás nehézségei

Tanulmányai alatt már az egyetem sebészeti klinikáján dolgozott, a végzése utáni esztendőt pedig egy svájci alapítványi közkórházban töltötte, mielőtt hazatért. Ám az igazi nehézségek ekkor, diplomája elismertetése körül kezdődtek. Először is magánúton le kellett érettségiznie, 1882-ben pedig hivatalosan kérte oklevele honosítását. A pesti orvoskar is támogatta, a kultuszminiszter, Trefort Ágoston azonban visszadobta munkavállalási kérelmét azzal, hogy annak teljesítésére nincs törvényes lehetőség. Vilma nem csüggedt; szülésznői képesítést szerzett, így már foglalkozhatott betegekkel. Ekkor írta első tanulmányait is, amelyekben a nők munkaköréről, tanulmányi kilátásairól, jogairól fejtette ki a véleményét, alapítója lett az Országos Nőképző Egyletnek. Közben házassága megromlott, elvált, majd 1887-ben feleségül ment Wartha Vince műegyetemi tanárhoz, a neves vegyészhez, az Akadémia tagjához, akitől egy késői lánygyermeke is született. Wartha mindenben támogatta a feleségét, aki ismert alakja lett a hazai nőmozgalomnak. No nem az utcán tüntető szüfrazsettek módjára, hanem praktizáló orvosként és az egyenjogúság elméleti megalapozójaként.

Különösen az egészségmegőrzés, az egészségügyi felvilágosítás, a nőnevelés, a női egészség témája foglalkoztatta, de kiállt a női munkásképzés vagy a lánygimnáziumok ügye mellett is. Ha kellett, sajtópolémiát is folytatott a nők egyenrangúságának és egyenjogúságának érdekében. 

Kép

Hugonnai Vilma könyvének borítói

Kiadta magyarul és átdolgozva Emma Fischer-Dünckelmann könyvét, A nő mint háziorvost, amely egyszerre volt a gyógyítás, a betegségmegelőzés és az egészséges életmód kézikönyve, de kalauz is a családanyai, családorvosi hivatáshoz. Közben 1895-ben az uralkodó rendelete megnyitotta a felsőoktatás kapuit a nők előtt. Így Vilma ismét beadta orvosi diplomája honosításának kérelmét, amelyre tizennyolc esztendei várakozás után, ötvenedik évéhez közeledve végre kedvező választ kapott. 1897. május 14-én pedig a pesti egyetem – elsőként a nők közül – gróf Hugonnai Vilmát ünnepélyesen orvosdoktorrá fogadta. 

A siker utáni évek

Példáját ezek után már egyre többen követték, sorra iratkoztak be ifjú hölgyek az orvosi fakultásra. A 20. század elején már csaknem százra emelkedett a diplomás, praktizáló nők száma ebben a különösen szép, nehéz hivatásban. A siker után Vilma újult erővel vetette bele magát az elméleti és a gyakorlati munkába. Most is a nők egészségügyi képzése, az ápolónő- és bábaképzés területe, az egészségügyi felvilágosítás, az egészség megőrzésének természetes útja érdekelte, de az 1900-as években is ismételten szót emelt a nők egyenjogúsága érdekében. Pedig magánéletében történtek tragédiák; lánya fiatalon meghalt, majd pedig társát, Wartha professzort is elvesztette. Energiái azonban nem fogyatkoztak. 

1914-ben, amikor kirobbant a Nagy Háború, katonaorvosi tanfolyamot végzett, pedig ekkor már élete 67. esztendejében járt.

Korából is adódóan nem a harctéren szolgált katonaorvosként, hanem a hátországban szervezte a sebesültek ellátását és rehabilitációját, a sok száz ápoló nővér és többtucatnyi orvosnő képzését, felkészítését, amiért 1915-ben hadi kitüntetésben is részesült. Valójában élete utolsó pillanatáig aktív maradt, egészen 1922-ig, amikor 75 évesen szívroham végzett vele. A Kerepesi úti temetőben temették, ahol sírköve ma is áll. 
Életéről született regény, alakja a színpadon is megjelent. Emlékét több iskola őrzi, neveztek el róla utcát, állítottak neki köztéri szobrot, utolsó otthona, a Bíró Lajos utca 41. falán pedig emléktábla hirdeti, hogy ott élt dr. Hugonnai Vilma grófnő, a magyar nőmozgalomnak és a magyar egészségügynek áldozatos és küzdelmes életutat bejárt alakja. 

Ez a cikk Horváth Pál „Magyar példaképtár” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. augusztusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti