#Kettenegyedül – El Camino több mint út
Amikor Nagyboldogasszony ünnepén a Santiago de Compostela-i Szent Ferenc-bazilikában felcsendült az érsekség kántorának gyönyörű tenorján az Út csillaga című ének, no, akkor a tömjén gomolygó édes illatától is kicsit elbódulva, felszakadt egy nagy sóhaj belőlünk: hazatértünk, ahogy a tékozló fiú a Bibliában. A híres nagy bazilikát, az El Camino végállomását, Szent Jakab sírhelyét idén restaurálják, készítik fel a következő, 2021-es szentévre, ezért tartotta a ferences testvérek templomában az ünnepi szentmisét a santiagói érsek. Pár óráig még 49 éves vagyok, s megint pár, és már ötven. (Szám-)misztikus korszakhatár. Itt ért a Szent Jakab-út végén...
A zsoltáros azt mondja: „Éveinknek száma legföljebb hetven, s ha erősek vagyunk, eljutunk nyolcvanig.”
Az ötven év valami különös bűvölet, valahogy kérlelhetetlenül a fiatalság vége, a bölcsület kezdete, valami útjelző tábla, sebességkorlátozás, ki tudja, mi.
Ahogy sodródtam a félszáz felé, feleségemmel beszélgettünk, mitévők legyünk, minek örülnék. Igazából mindenünk megvan. Öt csodálatos gyerek, barátok, hit, közösség. Az anyagi javak (már) nem jelentenek örömöt, a léleké inkább. Menjünk el „Az Útra”, mondtam. Menjük, mondta. Ennyi. Nem vacilláltunk. Luca, a legnagyobb lány már húsz felett, lovas tábort tart, Balatont kerül bringával, Ágoston focista, az Arminia Bielefeldnél rendben végzi a dolgát a profik között, az ikrek, Bori és Kinga edzőtáborban, utána Regnum Marianum-tábor, nagyszülők; Johi lovagol, nagyszülőzik. Sokat nem lelkizünk ezen. Kicsit ők is várják az önállóságot. Nekivágunk és kész, nem kell itt bakancslistázni, tologatni, totojázni, „majdolni”. Menni, menni kell.
Szóval én ezt a közös utat kértem születésnapomra. Ahogy zötyögtünk a franciaországi indulási pont, Saint-Jean-Pied-de-Port felé, rádöbbentünk, még soha nem voltunk huszonkét év alatt harminchárom napot együtt. Most leszünk. Vár az út, át a Pireneusokon, több mint egy hónap. #Kettenegyedül. Ezt a címet adtuk valahogy utunknak, e kis szóösszetétel mögé bújva tudósítottuk képekben és pár szóban az otthoniakat. Ismert telefonszámom kártyáját itthon hagytam. Kiszálltunk a napi pörgésből, ráálltunk az útra, ahol járni kell. Kézen fogva, ketten imádkozva, nagy csendekben, máskor jókat beszélgetve a nagy hőségben, és mégis egy kicsit egyedül, belül mindketten koptatva a lélek nyugati, posztmodern világ rakta kérgét.
Ez egy belső teljesítménytúra volt, megtisztulás, felfrissülés, üdítő lélekzuhany.
Határozott névelő: AZ út, EL Camino. Az más, mint csak annyi: út. „Futok a kitűzött cél felé – írja Szent Pál –, annak a hivatásnak a jutalmáért, amelyre Isten felülről hívott meg Krisztus Jézus által.” A többi utak, a névelő nélküliek keresésével telnek napjaink, mondjuk ki, az esetek nagy részében céltalanul. Ezeket mi keressük, mi alakítjuk, mi kövezzük magunknak, csak magunknak. Nagy energiákkal, erőkkel kövezzük, sokszor azt hisszük, a végére érünk, visszanézünk. Senki nincs ott, magunkra maradtunk. Rájövünk, hogy a világon a magad építette utak a semmibe vittek. Lassan rádöbbensz, ezek utak voltak, de nem AZ ÚT, az benned van, a többin csak jársz-kelsz.
Szent Péter írja első levelében a házastársak kötelességei című részben (3,4): „Az Isten szemében az ember rejtett énje az értékes, a szív a maga békés szelídségében és zavartalan nyugalmában.” Jó volt megtapasztalni ezt az úton, ahol a sokféle nációra – akik között Spanyolországban vittek lépteink – egy közösen jellemző volt, s amit megtanultunk: lehet úgy is élni a mindennapokat, hogy nem kell belehalni.
A fogyasztói társadalomból AZ ÚT elvezet oda, amiről Szent Péter ír. Már tudjuk, AZ ÚT nem fizikai erőpróba és nem (csak) lelkigyakorlat. Vissza akar vezetni teremtettséged arany egyensúlyába.
Alig voltak házaspárok, szinte mindenki egyedül megy. Nagyon javasoljuk a #kettenegyedült mégis minden (házas)párnak. AZ ÚT alatt nagyon gyorsan megszűnik minden tudatosság, és a véletlenszerűt is úgy hívják: Gondviselés. Jó volt AZ ÚTON az Úrral hármasban járni, mint az emmauszi tanítványok.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>