A negatív attitűd a félelem és az információhiány eredménye – érzékenyítés az óvodában

Az oviban tartott érzékenyítő foglalkozás több volt, mint egyszerű tájékoztatás: olyan pozitív üzenetet közvetített a gyermekek felé, ami mélyen beépült az értékrendjükbe. Mivel az óvodánk (szerencsére) integráltan neveli a sajátos nevelési igényű gyermekeket, ezért nap mint nap gyakorolhatják is a gyermekek az elfogadást, a befogadást, a tiszteletet, a toleranciát és a segítést. Gálné Varga Klárát, a program szervezőjét kérdeztem az ötlet eredetéről.

– Van egy szívbeteg kisfiam, akivel 3 éves koráig nagyon sok időt töltöttem a kórházban, ahol rengeteg „sorstárs” szülővel beszélgettem. Mi szerencsések vagyunk, a környezetünkben élők nagyon toleránsak a kisfiunkkal. A gyerekek szépen megtanulták, hogy vele óvatosabban kell játszani, odafigyelnek, hogy ne lökjék fel. Viszont nem mindenki ilyen szerencsés, pláne, ha ismeretlen közegbe kell vinni a gyermeket. Elszomorított és megdöbbentett néhány történet, és azt gondoltam, hogy az előítéleteknek elsősorban a tájékozatlanság lehet az oka. Szeretnék tenni ez ellen – lehetőségeimhez mérten, ezért ha tehetem és módom van rá, szívesen beszélek a kisfiamról, az életünkről, a megpróbáltatásainkról. Szeretném, ha az emberek belelátnának a hozzánk hasonló családok életébe, mert hiszem, hogy így könnyebb nyitniuk felénk.

– Hogyan néz ki egy ilyen érzékenyítő foglalkozás?

– Ezt igazából még mi is tanuljuk. Bár az ötletet valóban én dobtam fel, az érdem messze nem csak az enyém. Az óvodánkban azonnal megértő fülekre és lelkes óvónőkre leltem.

Tavaly a gyerekek kipróbálhatták a kerekesszékes közlekedést az udvaron, és ismerkedhettek egy terápiás kutyussal. Idén már egy hetet szentelt az ovi az érzékenyítésnek az egészséghét keretein belül: mindennap olvastak témába vágó meséket, szituációs játékokon keresztül megtapasztalhatták, milyen látássérültként bottal vagy csak hangok alapján tájékozódni.

Nagyon jól sikerült az a nap is, amikor egy hallássérült fiú és testvére a jelnyelvet bemutatta a gyerekeknek, illetve néhány érintett szülőtársammal beszéltünk a gyermekeink betegségéről, válaszoltunk a felmerülő kérdésekre. Az idei tanévre még vannak terveink a témában, szeretnénk a szülőket is aktívan bevonni, mert ez a dolog mindenkit érint, csak más oldalról.

– Milyen tapasztalatok vannak a gyermekek reakcióival kapcsolatban?

– A gyerekek nagyon nyitottak és érdeklődők voltak. Semmilyen negatív tapasztalat nem volt eddig – legalábbis nem tudok róla. Azt vettem észre, hogy rengeteg kérdésük volt, nyitottan álltak mindenhez, és abszolút elfogadóak voltak „sérült” társaikkal.

– A fogyatékosság elfogadása, a társadalmi érzékenyítés mintha még csak gyermekcipőben járna. Te mit tapasztalsz ezzel kapcsolatban a mikrokörnyezetedben?

– Mivel mi sem tabuként, sem szégyenként nem éljük meg gyermekünk helyzetét, így a környezetünk is nagyon rugalmas velünk. De tény, hogy sokan szégyellik, ha bármilyen – akár kismértékű – probléma is van a gyermekükkel. Éppen ezért fontos az érzékenyítés. Az érintett családoknak is meg kell tanulni, hogy ez nem szégyen. Én őszintén hiszem, hogy az ezzel kapcsolatos előítéletek a tájékozatlanságból fakadnak, és ezt a tájékoztatást nem lehet elég korán kezdeni. Hiszen a gyerekek eredendően elfogadóak. A környezetemben sokan megjegyezték, hogy örülnének, ha a gyermekük is részese lehetne egy ilyen programnak. Szóval optimista vagyok!

Ajánlott mesekönyvek
Pernilla Stalfelt: Ne bánts! Könnyv – A könyv képregényes formában mutatja be az emberek közti hasonlóságokat és különbözőségeket, de beszél a bántalmazásról és a kiközösítésről is.
Loványi Eszter: Kuku és barátai – A mesekönyv a segítőkutyák világán keresztül mutatja be a fogyatékossággal élő gazdik mindennapjait.
Napos mesék (Ismerj meg és fogadj el!) – 30 mese magyar szerzők tollából az elfogadásról és a szeretetről, továbbá arról, hogy miként válhat az előnyünkre az, amit mások hiányosságnak látnak.
Dr. Stefanik Krisztina: Csillagbusz – Mese az autizmus spektrumzavarról, az autista gyerekek elfogadásának növelése, közösségeik megerősítése érdekében.
Bartos Erika: Őrangyal – Négy különleges mese a sérült gyermekek elfogadásáról, és a segítés fontosságáról.
Bánki László, Csató Júlia és Varga Júlia Éva: Ne parázz! – Könyv a fogyatékkal élők elfogadásáról, a nekik való segítésről, leginkább a kisiskolás korosztály számára ajánljuk.
Ungvári Bélyácz Betti: A Málna utca hangjai – Egy hallássérült kislány története az 5–12 éves korosztály számára.

Vakrandim az élettel

A témához kapcsolódóan érdemes megnézni a Vakrandim az élettel című filmet is. A történet főhőse, Saliya gyerekkora óta arról álmodik, hogy egy luxushotelben dolgozhasson, ám egy nem várt fordulat kis híján meghiúsítja a terveit. Először csak egy-egy folt homályosul el a látóterében, majd egyre több és több lesz a szürke sáv az emberi arcok helyén. Kiderül, hogy retinaproblémái vannak, és az azonnali műtétet követően a látásának mindössze 5%-a marad meg, ami annyira kevés, mintha egész életünkben egy tejüveges ablakon keresztül próbálnánk meg kikukucskálni.

Mindezek ellenére végigcsinálja a normál érettségit, ám az egyetemi képzéseknél már falakba ütközik. Sehová sem akarnak látássérült embert felvenni. Végső elkeseredésében Saliya úgy dönt, hogy jelentkezik az egyik legnevesebb müncheni szálloda által szervezett gyakorlati képzésre, és megpróbálja eltitkolni vakságát, látónak tetteti magát.

Testvére mellett újonnan szerzett pincér barátja, Max is a segítségére siet a látszat fenntartásában. Rengeteg munkával, kitartással és alázattal próbál felülkerekedni saját fizikai korlátoltságán, erőn felül dolgozik, de ahogy az lenni szokott, újabb és újabb nehézségek jönnek.

Kép

Részlet a Vakrandim az élettel című filmből – kép: IMDb

Önmagunk elfogadása

A kitűzött célokat elérni embert próbáló feladat, ráadásul bizonyos esetekben nem csupán az elszántságunktól függenek az eredmények, hanem rajtunk kívül álló okok is közrejátszhatnak bennük. A 21. században élünk, rengeteg szabadságjogunk van, végtelennek tűnő lehetőségünk kínálkozik arra, hogy kifejezhessük önmagunkat, egyre több fontos témában történik előrelépés, ugyanakkor ezzel paradox módon párhuzamosan, mintha összeszűkülne körülöttünk a tér, és számos helyzetben egyre nehezebb felvállalni azt, akik vagyunk, amik vagyunk, mert a társadalom, amiben élünk, nem kellő érzékenységgel, tapintattal és empátiával közelít felénk. Márpedig, ha folyamatosan tettetnünk kell, az rengeteg energiát von el tőlünk, amit más dolgokra is fordíthatnánk.

Az életet csakis önazonosan érdemes élni, máskülönben igen könnyen hazugságaink hálójában találhatjuk magunkat, ez pedig emocionális zavarok és mentális problémák egész sorát vonhatja magával.

A gyermekekhez hasonlóan a felnőtteknek is késztetésük és szükségük van a folyamatos fejlődésre, ehhez azonban egy megengedő közegre is szükség van.

Filmünk főhőse annyira fél az elutasítástól, hogy még intim kapcsolatában is eltitkolja fogyatékosságát. Félelmetes érzés felvállalni a sebezhetőséget, de a szerelmi kapcsolatok egyik legnagyobb erőforrása, ha képesek vagyunk a félelmeinket és sérülékenységünket is megosztani egymással. Még nehezebb a fogyatékossággal élők dolga, ha a nagyvilágban, a megtartó és biztonságos védőburkot jelentő családi kapcsolatokon kívül kell helyt állniuk.

Tolerancia és érzékenyítés

A 2011-es WHO‑jelentés szerint „több, mint 1 milliárd ember él valamilyen fajta fogyatékossággal a világon, ez körülbelül 15%-a a bolygó lakosságának (ha a Föld lakosságára vonatkozó 2010-es becslést vesszük alapul).” Miközben a fogyatékossággal születettek száma csökkenő tendenciát mutat, az idősebb generációban az érintett csoportba tartozók száma folyamatosan emelkedik. A fogyatékosággal élő emberek hazánkban is az egyik leghátrányosabb helyzetű csoportnak számítanak.

Különösen fontos a fogyatékossággal kapcsolatos szemléletváltás, a megismerés és megértés elősegítése kisgyermekkorban. Mivel a negatív attitűd általában a félelem és az információhiány eredménye, lényeges, hogy az érzékenyítés választ adjon a bennünk felmerülő kérdésekre.

Murfitt szerint a pozitív attitűdformálás kulcstényezője, hogy a fogyatékos és nem fogyatékos személyek egyenrangú kapcsolatban, személyes tapasztaláson keresztül megismerjék egymást, legyenek közös céljaik, vagy együtt vegyenek részt feladatokban, továbbá a résztvevők kapjanak információt az adott fogyatékossági területről (ez utóbbi a legkevésbé hangsúlyos elem).

Óvodáskorban mindemellett a mese is kiváló lehetőség az érzékenyítésre. A gyermekek hamar megtapasztalják, hogy különbözőek vagyunk (különböző neműek, hajszínűek, bőrszínűek), de ezek a tapasztalatok korlátozottak, a mese pedig ezt hidalja át. Emellett információt ad át, és lehetőséget nyújt, hogy azonosuljunk a szereplőkkel.

Megismerhetővé válik a fogyatékossággal élő szereplők személyisége, erősségeik, vágyaik és kívánságaik, amik azonosságot mutatnak a mesét hallgató egészséges gyermekek jellemzőivel.

Emellett a történetek hallgatásán keresztül a gyerekek közelebb kerülhetnek a fogyatékossággal élő szereplők gondolataihoz, érzéseihez és reakcióihoz, ezáltal segítve az elfogadásukat. Fontos, hogy olyan meséket válasszunk, amelyek tisztelettel beszélnek a fogyatékos személyekről, és szánalom vagy negatív érzések helyett empátiát ébresztenek, de reálisan mutatják be a fogyatékosságot vagy betegséget.

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. áprilisi számában jelent meg. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy fizesse elő!