A tökéletes apa
Amerikai filmek gyakori szereplője az olyan férfi, aki kevés időt tölt gyermekével, mert elvált vagy rettenetesen fontos elfoglaltságai miatt sokat van távol, rendszeresen az USA másik végébe röpdös különböző konferenciákra. Ha azonban végre módjában áll, kitűnő apaként kosármeccsre viszi a fiát, bálba a lányát és vadkempingezni az egész családot a vízesés zubogója alá, ahol vacsorára a patakban közösen fogott lazacból, tábortűz mellett falatoznak.
Kép: Unsplash
Hasonlóan tökéletes apákról olvashatunk az újságokban is: ők a napi gürcölés után fürdetésre mindig hazaérnek, nem mulasztják el a mesélést, és hétvégén megtanítják a fiuknak, miképpen lehet uszadékfából és acéldrótból kutyaólat eszkábálni. Közben pihenésképpen zongorán gyakorolnak a lányukkal a karácsonyi koncertre.
Engem ezek a történetek mindig módfelett nyomasztottak, mert ugyan igazán sok időt töltök a gyerekeimmel (ha csak az óvodába-iskolába elvitel-elhozatalt összeadnánk, valószínűleg évek jönnének ki), de ezt az irigylésre méltó, jófej apát sohasem tudtam prezentálni. Külön fájdalmam, hogy íróemberként keveset meséltem nekik, főleg a kisebbeknek.
Szerencsére ők talán mégsem a hollywoodi minta alapján ítélnek meg, és az együtt töltött percek vízesés, biciklitúra és a helyszínen megtekintett Barca-Real meccs híján is kapcsolatépítőnek bizonyulnak.
A múltkor például Zsombi (aki lassan hároméves, vagyis eléri azt az életkort, amikor megfigyeléseim szerint legaranyosabbak a gyerekek) rákérdezett, mi az az egyirányú utca. Mint élő KRESZ tankönyv, jobb kezem előre mozgatásával (mintha csak parolázni készülnék) megmutattam, hogy csak „ebbe az irányba lehet haladni”. Ha szembe jönnének, akkor összeütköznének az autók. „És milyen táblát tesznek ki?”, kérdi. Mondom, egyirányú utca táblát, ami kék alapon fehér nyíl. És a másik oldalra, hogy onnan senki se hajtson be, mit gondolsz, milyen táblát tesznek ki? Nem tudta. Mondom, behajtani tilost. Nagyjából ennyi a történet. Azóta azonban minden este, elalvás előtt el kell mesélnem az egyirányú utcát. Pontosan bemutatva jobb és bal kezem szembeállításával, mi lenne, ha valaki betévedne a tiltás ellenére.
A kérdésre pedig, hogy az utca másik végén milyen tábla van, már nem magamnak kell felelnem, mert rövid hatásszünet és pajkos mosoly után ő kiáltja a megfejtést: „Behajtani piros!”
Próbálom magam abba az illúzióba ringatni, hogy szép gyerekkoruk lesz így is, hiszen a szeretet, a harmonikus kapcsolat nem a külső csillogáson múlik. Az egyirányú utca méltán népszerű története nem vetekedhet a vadvízi evezéssel, de talán szép emlékeket hagy a fiamban. S ha majd a saját csemetéi kérdik tőle, megtanultad apu a nagypapától, hogyan lehet varsával csukát fogni, vagy hogy miképpen készíthetünk uszadékfából és acéldrótból kutyaólat, mosolyogva azt feleli: nem, fogalmam sincs róla, de szívesen elmesélem nektek, mi az az egyirányú utca.
Az interjú a Képmás magazin 2012. júniusi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
