Aki életre kelti a kavicsokat – beszélgetés Szilajka Erzsébet kavicsművésszel

– Hogyan találtál rá a kavicsra, mi fogott meg benne?
– A kavicsok iránti érdeklődés gyermekkoromban kezdődött. A kertvárosrész, ahol laktunk, folyamatosan fejlődött, rengeteg ház előtt volt sóderkupac. Ezek voltak számomra az igazi kincsesbányák! Hazafele az iskolából leguggoltam a kavicsokhoz, és megszűnt az időérzékem. Nem tudtam betelni a színekkel, a formákkal és a változatosságukkal. A kezemben forgatva őket, mindegyikben felfedeztem valami érdekeset. Ez a rajongás hol elhalványult, hol fellobbant, de sohasem múlt el. Rengeteg kreatív alkotást készítettem már különféle technikákkal (ékszerkészítés, dekupázs), a kavics újra és újra „kapcsolódni akart” a változatos területekhez. Mivel szinte állandóan kapcsolatban álltam velük, gyűjteményem nőttön-nőtt, néha kőképeket is kirakosgattam, csak úgy „mellékesen”. Akkor még nem ragasztottam le a kész alkotást, csak játék volt... Pár évvel ezelőtt viszont teljesen magával ragadott a kavicsképkészítés világa. Azóta úgy érzem: hazaértem.

– Honnan gyűjtöd a kavicsokat, hol és hogyan dolgozol velük?
Szó szerint úton-útfélen gyűjtöm őket. Nagykanizsán élek, hozzánk közel van a Mura, partján szebbnél szebb kavicsokkal. De gyűjtöttem már tengernél is, vagy kirándulások alkalmával hegyek lábainál, ösvények mellől. A kavicsokat csak természetes formájukban használom fel.

Hagyni a természet munkájának gyönyörű „ecsetvonásait” a köveken, és így megtalálni az egymáshoz illő darabokat - ez a szép az egészben, ez a „kavicsművészet”.

Festék csak kivételes esetekben kerülhet rájuk, például a néptáncos képeknél.

Van egy nagy nappalink, annak sarkából „csíptem le” a „kreatív sarkomat”. Viszont amikor a kavicsozás miatt be kellett hozni jópár kiló mosott kavicsot a nappaliba, a család kissé kezdte nehezményezni az egyre nagyobb „területfoglalást”. Végül az egyik szobát műhellyé alakítottuk át, ahol úgy maradhat minden, ahogy éppen félkész állapotban abbahagyom az alkotást, nem kell állandóan elpakolni. A bútorokat én terveztem; a kavicsok bútorlapból kialakított többszintű rekeszekben vannak, így nagyon kényelmesen hozzáférek.

– Képeid egyszerűek, letisztultak, könnyedek és derűsek - igazi békebeli hangulatot árasztanak. Te magad is ilyen vagy, esetleg így szeretnél üzenni velük? 
– Azt gondolom, minden alkotás magán hordoz nemcsak láthatatlan ujjlenyomatokat, hanem láthatatlan „léleklenyomatokat” is. Az alkotási folyamat közben átélt érzésvilág és üzenet szinte „átitatódik” a képekbe. Szeretnék egyszerű, letisztult, könnyed és derűs lenni, így a képeken ezek a megélt tulajdonságok vagy vágyak tükröződnek. Ez attól függ, éppen milyen az az útszakasz, amelyen abban a pillanatban haladok.

Ringató – Kép: Szilajka Erzsébet

A harmónia és a béke belül van, bármi is vegyen körül. Többek között ezt szeretném üzenni a képeimmel. A másik üzenetem: minden emberben kódolva van az „igazra, a szépre, és a jóra” való vágyakozás. Az, hogy milyen mértékben engedjük hatni ezt a vágyat, befolyásolja, milyen emberekké formálódunk.

Minél egyszerűbb és tisztább az ember, annál jobban „átereszti” a fényt. Minél több minden rakódik rá erre a veleszületett ártatlanságra, annál több az árnyék. Úgy érzem, alkotásaim segítenek visszaemlékezni a tudatalattinak erre az eredeti állapotára, ami ott „porosodik” mindannyiunkban.

Amihez jó vissza-visszatérni – ez a megújulás. Istenhívő emberként mindig is fontosnak tartottam, hogy közel maradjak az eredeti létforráshoz.

– Képeid egyszerre statikusak és dinamikusak, alakjaid olyan élethűek, hogy szinte megmozdulnak, és a végeredmény olyan, mint egy  jó pillanatban elkapott fénykép. Ezt hogyan éred el?
– Szinte magától adódik a lendület, amit beleviszek az alkotásokba. A kő statikus szerepet tölt be a képen. A dinamikája abból fakad, hogy át tudom adni általa azt a mozdulatsort és érzésvilágot, amitől a kavicskép „élővé válik”. Maga a technika ehhez leírhatatlan, hiszen teljesen spontán ráérzéssel alakítom a műveket. Annak nagyon örülök, hogy a művek gondolkodásra késztetnek. Sokan jelzik ezt vissza, ahogy te is. Mivel a kavicsoknak nincs arcuk, bárki „beléphet” egy képbe, és megengedheti, hogy azt hozza elő belőle az alkotás, ami a maga történetévé alakítja. Ez nagyon érdekes és pozitív folyamat.

– A magad örömére alkotsz vagy megrendelésre? Előre megtervezed vagy spontán alakul a kép?
– Elsősorban a magam örömére alkotok, de megrendeléseket is vállalok. Megrendelőim minden alkalomra szívesen ajándékoznak kavicsképeket, legyen az eljegyzés, esküvő, házassági évforduló, keresztelő, születésnap, névnap, anyák napja, ballagás vagy bármilyen jeles ünnep. Gyakori az is, hogy csak úgy, maguknak rendelnek, mivel nagyon megérinti őket egy-egy alkotásom. A témát több esetben készen kapom, de mielőtt elkezdek foglalkozni a képpel, ráhangolódok, és hagyom „átfolyni” magamon a témát, meghagyva a művészi szabadságot. Ettől válnak hitelessé a kavicsképek akkor is, ha a megrendelő elképzelése szerint alakulnak. Természetesen a magam ötletei alapján is készítek képeket, amelyeket szintén meg lehet vásárolni.

És bármilyen meglepő, az egyik legnépszerűbb képem az egyik legvéletlenszerűbb: semmilyen előzetes tervem nem volt azon kívül, hogy a csíkos kavicsokat összerendezzem. Egyébként sem szoktam vázlatot készíteni az alkotásaimhoz. A spontaneitás az egyik legfontosabb ismérvem.

Egység a különbözőségben, különbözőség az egységben – Kép: Szilajka Erzsébet

– Ez az „Egység a különbözőségben, különbözőség az egységben” című képed, amelyről készült fotó bejárta a világot. Milyen ihletből, üzenettel készült ez a kép, és mitől lett ekkora sikere?
– Ehhez a képhez eleve olyan köveket használtam, amelyek egyedülállóak, ritkák és különlegesek. „Egy lapra tettem fel” gyűjteményem legértékesebb csíkos, fekete-fehér darabjait, ezért nemcsak szép kövek, hanem a lelkem egy része is rákerült a képre. A kavicsok tökéletes harmóniában vannak egymással és a háttérrel. Könnyeddé teszi a képet, hogy mindez teljesen spontán alakult. Őszintén szólva, én is meglepődtem a végeredményen. Rengeteg apróságból áll össze a komplett harmónia… Csak egy példa: a kép közepétől balra tekintve, a hölgy (balról a harmadik személy), akinek a szoknyáján és a felsőtestén is csak egy csík van, ezek a csíkok mértani párhuzamban vannak a sárga és szürke háttérre festett ívekkel. Az emberi szem és agy a harmóniára van kódolva. Ez a kép valószínűleg azért lett olyan híres, mert a kész kompozíció – minden apró részletet beleértve – nem mindennapos harmóniát sugároz. Ha nemcsak az alkotást nézzük, hanem az előhívott, közvetített érzéseket, akkor a meghittség, a szeretet, az összetartozás árad a képről. Ez a másik „kód” az emberek lelkében. Ebből is látszik, hogy a világon bárhol is találkoznak ezzel az alkotással, bármilyen személyiségű, életvitelű emberek, mindenkit mélyen megérint, mindenkiből ugyanazt hívja elő. 

– Nem nehéz megválnod az alkotásaidtól? Néha viszontlátod őket?
– Érdekes kettősség van ebben. Ha megtartom, egy idő után „rám nehezedik” - valóságosan is, a sok kép súlya miatt, de lelki értelemben is. A megtartás bezárja az örömöt, a továbbadás megsokszorozza. Így minden megválás nehéz is és könnyű is egyszerre. Jó érzés, hogy szívesen visszakölcsönzik kiállításokra a képeimet.

– Nemrég zárult kiállításod a Duna Palotában. Mikor és hol láthatjuk legközelebb a képeidet?
– Legközelebb Budapesten, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban lesz kiállításom, amelynek megnyitójára 2019. szeptember 6-án, 18 órakor kerül sor, majd a hó végéig megtekinthető lesz naponta 10-20 óráig, szombatonként 10-18 óráig.

További információ: https://kavicskepek.com 

A támogatott tartalom a Képmás Natív Stúdió közreműködésével készült.