Édesanyának és nagymamának lenni a legnagyobb öröm – egy jó édesapával karöltve!
„Mama aranyos és szép meg jóságos…belőled szent lesz...” – Ezt a gyerekbetűs szöveget olvashatjuk azon a kis irka-firka papíron, amely emlékként szekrényünk sarkán van fölragasztva, és évtizedek elteltével is nagyon sokat jelent. Erőt ad, amikor ránézek, mert azt a gyermeki bizalmat, kötődést, szeretetet sugározza, amiért minden nehézség mellett is érdemes édesanyának lenni. Talán hét-nyolcéves lehetett a kislányom, amikor írta. Azóta már ő is felnőtt, s immár az unokák írásainak is örülhetek, mint például annak a pár sornak, amit legidősebb unokám írt első osztályos korában: „Nagymama aranyos, jól főz.”
Kép: Varga Erika tulajdona
„Ahhoz, hogy gyermeke lehessen az embernek, nagyon sok idő és nagyon sok pénz kell” – olvashatjuk Aldrich: „És lámpást adott kezembe az Úr” című könyvében. Isabelle mondja ezt édesanyjának, Abbie Dealnek, amire ő így válaszol: „...méghogy nem engedhetitek meg magatoknak! Én azt nem értem, hogy engedhetitek meg magatoknak, hogy lemondjatok a gyermekekről! A kis gyermek puha, meleg testéről, pici kezecskéjéről... az anyaságról!” Egyik kedves olvasmányom.
Sok időre valóban szükség van az anyasághoz, és ez az, amiből soha sincs elég. Bár én annak idején itthon maradtam hét gyermekemmel, mégis ezt a szívfacsaró levelet is őrizgetem:
„Kedves Angyalok!
Én azt kérem, hogy a Mama több szeretetet adjon nekem, mert sokszor úgy érzem, hogy nem ebbe a családba tartozom, hogy fogadott gyerek vagyok, és akkor majdnem elsírom magam. Ezért nincs életkedvem, és azt gondolom, hogy engem senki nem szeret, és nyugodtan meghalhatok. Sokszor szoktam sírni, csak a Mama nem látja... Most is így érzek.”
Micsoda érzelmi csapás volt ezeket a sorokat olvasni! Önvizsgálatra kényszerít még ma is, kire, mikor, hogy szánom az időmet.
Néha belém nyilall, mennyi hibát követtem el e téren. Hétgyermekes édesanyaként az idő beosztása ugyanis állandó kihívás volt.
Mindenki mosakodjon, felöltözzön, reggelizzen, fogat mosson, s időben elérjen az óvodába, iskolába... Aztán a délutáni Mama-taxi üzemmód következett: szolfézsról furulyára, hegedűre, csellóra, szaxofonra, vadászkürtre, fagottra, fuvolára, majd tornára vagy úszásra, triatlonra napi szinten hajnalban, nyelvórákra vagy cserkészetre, Regnumra. És persze nem maradhatott el a közös esti ima, az esti mese, mindenkinek az esti puszi, s az ágy szélén ülve néhány perc beszélgetés, amibe gyakran hétszer aludtam bele…
Mindegyik gyermekem életéről, az első hónapokról, évükről kis naplót vezettem, itt sorakoznak. Későbbi emlékeik, rajzaik, okleveleik, ellenőrző füzeteik, s minden, ami életüket kísérte, mappákban és dobozokban rendszerezve van. Igyekeztem 18. születésnapjukra albummal meglepni őket, ami az életükről szól. Óvodaváró házikója is és iskolaváró házikója is volt mindegyiküknek, néhányukat magam készítettem föl az elsőáldozásra, esküvőjük közeledtével az esküvői ruhát megvarrtam annak, aki kérte, sőt, még a négy-öt koszorúslány ruháját is.
Ma visszatekintve az életünkre csodálom, hogyan tudtunk mindenre időt, szeretetet, türelmet kapni. Csak úgy, hogy volt, aki föntről gondunkat viselte. S voltak családtagok, barátok, akik segítettek, mindig a megfelelő módon és pillanatban.
S hogy mennyi pénzbe került mindez? Sokan kérdezték már: „Hogy tudtatok egy tanári fizetésből hét gyermeket fölnevelni?”
A választ nem tudtuk megadni, csak annyit, hogy Isten tenyerén éltünk és élünk, s mindig – ha az utolsó pillanatban is és sok izgalom után – megadatott a szükséges dolgokra a pénz. Környezetünknek nagy hálával tartozunk ezért. Természetesen mi is igyekeztünk nagyon takarékosan élni, varrtam, befőztem, sütöttem, főztem, étterembe nem mentünk, helyette kirándultunk sokat, még külföldre is szinte évente elmentünk, mert a közös élmény a családdal az anyaság fontos része. A nyári szünidőben a gyerekek is segítettek, a házimunkát, kerti munkát beosztottuk, pontok gyűjtésével lehetett „fagyijegyekre” szert tenni. Szép volt látni igyekezetüket, ma is őrzöm ezeket a táblázatokat.
Ma a férjem és én, hét gyermekünk, négy szeretetre méltó vőnk és hat unokánk együtt alkotjuk családunkat. Éppen egy híján húszan! Hadd idézzem ifjú asszonylányunk esküvő után írt búcsúleveléből:
„Köszönöm, hogy olyan színes és boldog gyerekkorom volt Veletek, mint senki másnak. Köszönöm, hogy szeretitek egymást, és köszönöm a testvéreimet!”
Őszintén elmondhatom: édesanyának/nagymamának lenni a legnagyobb öröm, egy jó édesapával karöltve!
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
