Mit takar a babaposztolási láz? És mit takar a HVG cikke?

Tehát, ha elhiszem, hogy minden igaz, amit az újságban leírnak, akkor elhiszem azt is, hogy az újdonsült anyukák, akik rendszeresen kiteszik csecsemőjük fotóit a közösségi oldalakra, valójában nem boldogok, hanem frusztráltak. Folyamatosan elismerésre vágynak. Erős kényszert éreznek, hogy a tökéletes anya képét mutassák, és ezzel társadalmi érvényesülésüket biztosítsák.

Posztjaikkal bizonygatni akarják, hogy „az anyaság identitásuk szerves része lett”, és mélyen elkeserednek, ha nem lájkolják őket elég sokan. Szóval, szánalmasak ezek az anyukák. Ezt állítja az újsághír abban a tematikus mellékletben, amely a „szabad nő” képét igyekszik megformálni és az olvasókkal elfogadtatni.

Ha valóságismeretben ott tartanék, mint idős szüleim nemzedékének néhány tagja, most komolyan magamba néznék. Visszamennék gondolatban azokba az évekbe, amikor a gyerekeim születtek. Igaz, nem volt még közösségi média, de a gyerekeim fotóit én is szívesen megmutattam ismerősöknek, még az osztálytalálkozómra is elvittem egy kis albumot. És rájönnék, hogy nagyon sántítanak ennek a cikknek az állításai. Én nem „önigazolni” akartam, hanem megosztani azt a már-már euforikus örömöt, amit akkor éreztem, amikor megszülettek a gyerekeim. „Ember született a földre – és általam! Mekkora csoda, hogy én ehhez hozzájárulhattam!” – így éreztem akkoriban. Ismerősökkel beszélgetve családról, gyerekszülésről, nagyon keveseknél tapasztaltam, hogy a gyerekek vállalását valamiféle „önigazolás” vagy társadalmi érvényesülési vágy vezérelné.

Azzal viszont gyakran találkoztam, hogy a nők értékesebbnek érzik magukat attól, hogy gyereknek adtak életet. Miért is ne? Valóban értékesebbek lettek tőle, hiszen maguk is értéket hoztak létre, sőt, kivételesen nagy kinccsel gazdagították a világot.

Jólesett mások dicsérete, elismerése? Hát persze! Végülis ez az egész – hatalmas teljesítmény! A dicséret pedig szinte mindig, mindenkinek jólesik.

Olvasom, hogy ez az újságírói szösszenet egy „nem reprezentatív, Ohióban készült, 127 magasan kvalifikált, fehér, dolgozó anya” megkérdezésével készült felmérésből született. Pontosabban az abból levont következtetésekből. Ja? A HVG női melléklete számára, amely a „szabad nő” ideáját állította témái középpontjába, ez is hírértékű. A szabadsághoz – számukra, úgy látszik – hozzátartozik a kismamák egyszerű és nyilvánvaló örömének bagatellizálása, megkérdőjelezése. Nem csoda: az egész kiadvány alig említi a nőket mint anyákat, mintha periférikus és elfelejtendő lenne ez a szerepük – mintha nem egy kivételes kinccsel gazdagítanák a világot.