Tárcák a dzsungelből 12. – Igyál egy pohár vizet!
A zuhanyból kivételesen megfelelő nyomással zubog a víz. Ez a zubogás persze meg sem közelíti az európai mértéket. A hajmosás végére természetesen teljesen elvékonyodik a vízsugár, éppen hogy le tudom mosni a hajamról az almaecetet, amiről azt mondják, jól táplálja a hajat. Vigyázni kell a vízre, mert Costa Ricában gondot okoz a vízháztartás.
Csak akkor van víz, ha esik bőven az eső. Ha kimarad egy hónap, rögtön kezdődnek a gondok. Gyűlik a szennyes, a közművek csak minden második nap engedik meg a vezetékes vizet. A nagy szárazságot a növényzet sem bírja, a fák kiszáradnak és egyszer csak kettétörnek. Ez történt az egyik éjjel: nagy recsegésre, ropogásra ébredtem, el sem tudtam képzelni, hogy mi okozza ezt a sistergő hangot, amilyet előtte sose hallottam. A recsegés-ropogás-susogás egyre erősödött, egyre közelebb hallatszott, majd egy puffanásban ért véget. Tudtam rögtön, hogy mi történt. Így halnak meg az óriások.
Az aszályos időszakot sokan talajvízzel vészelik át, mély kutat ásnak, ez az egyik legbiztosabb megoldás. Mások az esővizet gyűjtik – persze ha nem esik, nincs mit gyűjteni.
A csapvíz a karibi partvidéken nem iható. Húszliteres palackokban rendeljük az ivóvizet, amit a karibi anyukák úgy kapnak a vállukra, mintha pillepalackok lennének. Meg kellett tanulni nem várni a férfiakra, mert akkor talán nem lesz víz sohasem.
Ha megjön az eső, napokig esik. Gyűlik újra a szennyes. A bicikli lakatja berozsdásodik, olajozás után sem nyílik. Kétséges, hogy elérjük-e a reggeli buszt a főváros felé, mert annyira esik, hogy nem tudunk lemenni a buszmegállóba. A ruhák begombásodnak, az ágy nyirkos lesz, mintha valaki vizet öntött volna rá. Az internet is döcögve működik.
Az eső passzivitás. Nyugalom. Nem halogatása a dolgoknak, hanem a dolgok elhalasztása. A passzivitás jó. Én, aki csupa ige vagyok, csupa tenni akarás, energia, vágyom a passzivitásra. Mivel magamtól nem tudom megteremteni, hálás vagyok, amikor külső erő megteremti számomra. Szeretem az esőt.
Ma egész nap nincs vizünk, mert tönkrement a pumpa.
Ez juttatta eszembe, hogy a trópusokon az élet a víz körül forog. Amennyire egyértelmű a víz fontossága vidéken, annyira veszítjük el vele a kapcsolatot a városban. AWC-ben ivóvíz tisztaságú vizet zúdítunk le literszámra, míg a Föld lakóinak egyötöde vízhiányos területen él, és nem jut elegendő ivóvízhez. Az eső feleleges bosszúság, bosszankodunk a megnövekedett dugók miatt, no meg amiatt, ha a busz ránk húzza a pocsolyát a Rákóczi úton. Megint esik, mondjuk. Elfelejtjük, hogy mi is vízből vagyunk. Szívünk, tüdőnk, agyunk nagy része víz. Ahogy öregszünk, testünk egyre többet veszít, végül porrá leszünk, ahogy meg van írva.
Pedig a telihold figyelmeztet minket minden hónapban arra, hogy valaha az ember is a természet része volt, és egy részünk még mindig hozzá tartozik, hiába vonjuk ki magunkat a hatása alól. A Hold a bennünk lévő vizet is felkavarja, nemcsak az óceánok vizét. Ingerlékenyebbek, kialvatlanabbak vagyunk. Felkavarja az anyaméhben növekvő magzat vizét, szüléseket indíthat meg. Ahogy a Hold 28 nap alatt kerüli meg a Földet, úgy igazodik ehhez a női ciklus is, nem csoda, hogy a Holdat mindig a nőiességgel hozták összefüggésbe.
A víz, a Hold, a nő. „Tanulj meg látni. Vedd észre, hogy minden mindennel összefügg” – írta Leonardo da Vinci.
A ma már csökkenő, de még mindig nagy testű Hold emlékeztet minket arra, hogy pár napja volt telihold, amely a tavaszi napéjegyenlőség holdja volt. Ez a nap az asztrológiai újév kezdete is, amikor a zodiákus köre újraindul, a Kos jegyétől haladva egészen a Halakig. Az ember elhagyja a régit, és valami újat kezd. Ez a tavasz kezdete; a megújulás, a tisztulás, a böjt ideje. A téli időszak után a test igényli is a gondoskodást, megszabadulást, felszabadulást, az újjászületést. Készülünk már testben és lélekben a legrégebbi keresztény ünnepre, a feltámadásra, az újjászületésre. Az ember elhagyja a régit, és magasabb szinten valami újat kezd. Ezt diktálja a természet és a hagyomány is. Minden mindennel összefügg.
Ma van a víz világnapja. Ezen a napon a vízre gondolunk. A természeti vizekre; óceánokra és tengerekre, vízesésekre és folyamokra. Esőre és párára. Ivóvízre és szentelt vízre.
Azonban emlékeztessük magunkat a bennük lévő vízre is! Arra, hogy mi is részei vagyunk a nagy egésznek, ahol minden mindennel összefügg. És igyunk egy nagy pohár vizet.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>