Az ego fogságából a jó házasságba

– Lelkipásztorként sok házassággal és párkapcsolattal kapcsolatos beszélgetése volt. E tapasztalatok birtokában mit tanácsol, mire érdemes odafigyelni, ha összeköti az életét két fiatal?
– A jó házasságok kialakulásának a modellhiány az egyik legfontosabb nehézsége: rengeteg az elvált szülők gyermeke. Ezt látják a gyerekek: apukától kapják hétvégén a franciakrémest meg a vidámságot, anyukától, aki pedig hét közben küszködik velük, a veszekedést. Amit tanácsolhatjuk az összeházasodó fiataloknak, hogy a modellre vigyázzanak, ami közös felelősség.

A másik pedig az „ego-isten”, amely a világban ma nagyon dívik. Nem a „pénz-isten” a fő rossz, nem igaz: az Én hatalma nagyobb. A házasság esélyei már gyerekkorban eldőlnek. Ha valakit úgy nevelnek, hogy a nap fölötte kel, delel és nyugszik, az a későbbiekben is csak a maga perspektívájából képes látni a világot. Az ilyen ember milyen anya, apa vagy házastárs lesz?!

Ha házasságot kötünk, nem azt jelenti, hogy kitört a „happyness”, nem szakad ránk a menny a frigy megkötésével. A házasság csapatmunka, duett. Egymást, a világot tanulni kell.

– Előfordult már, hogy gyors házasodás helyett inkább türelemre és megfontolásra intette a jegyeseket?
– Nyilván hozzánk az a réteg érkezik, aki házasságot akar kötni, időpontot keres, tehát komoly a szándéka. Mi nem állunk a szándék elé, ilyen mértékben nem is tisztünk beavatkozni a felek életébe.

– Mennyire tud két szerelmes fiatal lelkileg feltárulkozni egy házasság előtti beszélgetés során?
– Párja, sőt embere válogatja. Van olyan fél, akinek be nem áll a szája, a másik meg ül mellette némán. Van, hogy megkérdezem a férfit, s a nő válaszol helyette, vagy fordítva. Ilyenkor érződik, hogy ez nem jó út, s felmerül a kérdés, milyen házasság lesz ebből hosszútávon… „Majd én megnevelem, megváltoztatom a társam” – gondolják sokan, és ilyen hozzáállással is borítékolható, hogy nem fog menni. Csak ha a házastársamat elfogadom olyannak, amilyen, csak akkor változhatunk együtt. Ha nem, előbb-utóbb szétmállik a kapcsolat. Isten is így tesz velünk, olyannak fogad el bennünket, amilyenek vagyunk.

– Hitben járók között is előfordul, hogy egy kapcsolat megfeneklik, és elválnak az életutak. Református lelkészként miképp viszonyul a váláshoz?
– Nem vagyok váláspárti, de már fordult elő olyan, hogy azt mondtam, itt olyan mérges a légkör, hogy jobb lenne különmenni. Egyszer volt ilyen, de azóta sem bántam meg.

Nehéz és fájó kimondani lelkészként, de bizony tízből nyolc esetben a második házasság sokkal jobb, mint az első.

Persze senki nem örül, ha egy kapcsolat tönkremegy, de ha azzal érkeznek hozzám, hogy valami újat kezdenének, azt nem tiltom. Jézus is emberben gondolkodott, nem sablonokban, sémákban, dogmákban.

– Az ön tevékenysége során is érzékelhető az országos, sőt európai trend, hogy egyre kevesebben és egyre később kötnek házasságot, vagy ez a folyamat még elkerülte a gyülekezetét?
– A későbbi életkor látszik, egyértelműen. Mire a lányok befejezik az egyetemet, PhD-t szereznek, már 29-30 évesek. Az, hogy valaki diploma előtt kötne házasságot, sokkal ritkább. Igazán fiatal édesanyák, édesapák sincsenek, pedig nem lenne rossz! Egyébként a házasulók létszáma nálunk nem csökken, persze, ennek több összetevője is van: a Duna-parton áll a templom, szép környezetben, kiemelt helyen.

Kép forrása: Berkesi Gábor

– Milyen lelki okokkal magyarázza, hogy a kutatások szerint a mai fiatalok nagy része sosem fog megházasodni?
– Egyrészt ott van a házasságpótlék, az élettársi viszony. Sokkal kisebb a felelősség, sokkal könnyebb kihátrálni belőle... Aztán, a jelenben az ember hetyke még, fiatal, előtte a jövő, de fontos lenne az öregkor fájdalmába beleérezni egy-egy pillanatra. Amikor elmegyek öregotthonokba, elfekvőkbe látogatni, oldani a magányt, vinni vigasztalást és Igét, sok öreg „szinglit” látok ott. Nagy a nyomorúság, ami ott fogad! Nem az a legnagyobb baj, hogy fáj itt és fáj ott, hanem hogy nem kell már senkinek, senki nem látogatja, senki nem ír neki. Aztán, sokszor azért lesz valaki magányossá, mert látja a sok rossz példát: „Isten ments’, hogy olyan legyek, mint a fater vagy a muter!”. Úgy érzem egyébként, hogy változó kort élünk, klimax vagy kamaszkor-e, nem tudom, de benne van a változás.

– Mintha ismét reformációra lenne szükség a lelkekben, hogy merjük önmagunkat átadni és merjük felvállalni azt, akit szeretünk. Hogyan lehet segíteni a kétségek közt őrlődőknek?
– Azt tapasztalom, hogy a fiatalok többsége szeretne családot. Aztán a megvalósulás megint más kérdés.

A mai kor nem kedvez a kapcsolatoknak, ahogy a magyar emberre jellemző általános depresszió sem.

Ha találkozik két magyar, mit csinál? Ha kell, ha nem, panaszkodik! Ez a fő kommunikációs hídverés egymás közt. Kevés a jó szó, s az ember hajlamos a hergelésre azonnal rezonálni. Ez bizony nagyon árt a házasságnak is! Ha jó dolog történik velünk, azt a sors adta, ha rossz, azt az Isten méri ránk. Ez kihat a házasulási szándékra vagy épp arra, hogy itthon maradok-e vagy odébbállok oda, ahol kolbászból fonták a kerítést. Ez is életkedv kérdése. „Ne örülj, ember, ne örülj, magyar fiatal, ez se jó, az is vacak!”: a nihilizmus igazán sátáni sugallat.

– Ha egy kapcsolat bajban van, előfordul, hogy közösen kérnek segítséget a lelkipásztortól a felek?
– Ez ritkább. Külön-külön jönnek inkább, s ilyenkor mindig mondom, hogy gyertek együtt! Ha panaszkodik egyik vagy másik fél, meghallgatom, de nem adok tanácsot. Aztán van még egy fontos pont: amikor a mintacsaládból kirepülnek a gyerekek, s összeomlik a házasság. Sokszor a háttérben testi-lelki elfojtás áll, ki nem beszélt problémák.

Sok esetben harmadik személy nélkül is meg lehet csalni valakit: kihasználni, játszani vele, ugráltatni, de oda is lehet lökni valakit önzéssel, zsarnoksággal egy harmadik kezébe.

A lényeg abban lakozik, s ez már teológiai kérdés, hogy minek is tekintem a rám bízottat: csak sodródtunk egymás mellé vagy ajándékba kaptuk Őt?

– Ön is házasember, három leánygyermek édesapja, hat unokája mellett pedig már aktív nagyszülő is. Saját életében miképp törekszik a harmóniára, és mit ajánlana a „pályakezdő” házasoknak?
– Először is hadd osszam meg az örömhírt, hogy már a hetedik unokám is úton van! A mi életvitelünk egyébként nem szokványos, hiszen fordított életet élünk: a családom hét közben dolgozik, nekem a hétvégéim is foglaltak. Feleségemmel az volt a közös álláspontunk, hogy az a legfontosabb, ne legyen a családunkban elfojtás. Nagyon fontos, hogy már kezdettől legyen őszinte a légkör.

Minden hangozzék el, ne legyen lefojtott indulat, visszatartott gondolat, erre próbáltuk nevelni a gyermekeinket is. A hogyanja, persze, más kérdés, a frazeológiát, a kommunikációt meg kell tanulni.

De a lényeg, hogy szakadjon föl minden, ami bennünk van. Istennek hála, ez bejött!

Hitem szerint Jézus mindig felszabadít, nem pedig gúzsba köt. Ezt a felszabadultságot kívánnám a fiatal házasoknak és a házasság előtt állóknak is. Persze, vannak piros jelzőlámpák meg stoptáblák, de Jézus azért van itt most is, hogy segítsen! Ha ezt átélnénk, de jó is lenne! Közelebb lennénk a szent hármassághoz: férfi és nő, valamint az őket megalkotó és a házasságukat megtartó Isten közösségéhez. A Biblia is azt mondja, „a hármas kötél nem szakad el”: merjük elhinni, hogy mi ketten és az élő Isten együtt erősek vagyunk.