Játékkal az elfogadásért

A Jelnyelvi Játszótér ötlete a Jel Alapítvány megálmodóitól származik, akik szerettek volna elindítani egy olyan programsorozatot a hallássérült gyermekek számára, ahol kicsik és nagyok megtapasztalják, hogy a jelnyelvi kommunikáció természetes. Ebben a közegben felszabadult, örömteli játékban, halló kortársaikkal közösen tudnak részt venni. „A siketek iskoláiban nem a jelnyelv a tanítási nyelv, a tanárok hanggal beszélnek, amit egy hallássérült vagy egy teljesen siket gyerek csak szájról olvasva tud követni, ami rendkívül megterhelő, a tanulás szempontjából pedig egyáltalán nem hatékony.

Az oktatásnak pedig a törvény szerint is kétnyelvűnek kellene lennie. Azt tűztük ki célként, hogy addig, amíg változik a rendszer, mi olyan programokat biztosítunk gyerekek és fiatalok számára, ahol megtapasztalhatják a jelnyelvi környezetet”

– mondja az egyik alapító, Tempfli Kátya nyelvész.

A szervezők közül többen is foglalkoznak alkalmazott improvizációval. Azok a személyiségfejlesztő, kompetencia- és kommunikációfejlesztő játékok, amelyeket a kurzusokon játszanak, kiválóan alkalmasak siket gyermekek számára. „Ezeket átalakítottuk úgy, hogy jelnyelven is alkalmazhatók legyenek – meséli Tempfli Kátya. A játék fontos eszköz, hiszen ezen keresztül már gyermekkorban elkezdődhet a szemléletformálás. – Ezek a játékok kimondottan arra szolgálnak, hogy megtanítsák, hogyan tud kommunikálni két olyan ember, akik előtte soha nem találkoztak, de arra is felkészítenek, hogyan küzdjük le azt, ha zavarban vagyunk. A foglalkozás után megbeszéljük a gyerekekkel, hogy milyen hatással volt rájuk, mit visznek haza belőle.

Ez egy integrált játszóház, hallók és nem hallók együtt játszanak. Fontos, hogy ők már fiatalon tudjanak kooperálni egymással úgy, hogy nincs közös nyelvük.”

Út a kibontakozáshoz

Seres-Kormány Anita hallássérült, tréner a Jelnyelvi Játszóházban. A halláscsökkenés az általános iskola első éveiben kezdődött nála. „Már 20 éves voltam, amikor Miskolcon megtanultam a jelnyelvet. Mindez rendkívül jó hatással volt az önbizalmamra – bár addig is voltak türelmes, jól artikuláló barátnőim –, akkor éreztem először, hogy nem vagyok kívülálló, nem vagyok selejt”. Anita férjével két halló gyermeket nevel, akiket rendszeresen elvisznek a játszótér programjaira.

Kép: Sinkovics Szilvia

„Dávid hét, Ádám kétéves, mindketten hallók. Születésüktől kezdve beszélek-jelelek hozzájuk (nekem a beszédkészségem teljesen épp maradt), és mivel a barátaink többsége is hallássérült, így számukra természetes a pozitív hozzáállás a siketekhez. Dávid baráti köre javarészt halló gyermekekből állt, de most, a Jelnyelvi Játszótéren ő is talált teljesen siket kispajtásokat, akikkel még nehezen értik ugyan egymást, ennek ellenére együtt játszanak, és minden egyes ilyen alkalommal ’tisztul’ a kommunikáció közöttük. Például Boti, a siket kisfiú többet próbál beszélni, Dávid pedig ’színesebben, siketesebben’ jelelni, így kölcsönösen jó hatással vannak egymásra.”

Kormány-Seres Anita szerint nagyon fontosak az ilyen kezdeményezések. „Ha egy siket gyermek a saját jelelő közegében van, felszabadultabb, hiszen a jelnyelv által minden információt megkap. Az elszigeteltségérzés akkor jön elő, amikor olyan társaságba kerülnek, ahol nincs jelnyelvi tolmács, vagy a jelenlévők túl gyorsan beszélnek, nem artikulálnak – ilyenkor még egy felnőtt siket is teljesen elveszíti a beszélgetés fonalát. A Jelnyelvi Játszótér segít a szocializációban, egymás elfogadásában, a csoportos játékok (újra)felfedezésében, a jelnyelvhasználat általi kibontakozásban, a túltengő hormonok levezetésében, a nonverbális képességek kamatoztatásában – mert a játék által fejlődünk, tanulunk, nevelődünk.”

Elfogadás és türelem

Chilf Petsuk Eszter gyógypedagógus hallgató, négy gyermek édesanyja. Először mindegyiküket – hatéves fiúikreit, három és fél éves fiú-lány ikreit – elvitte a Jelnyelvi Játszótér programjára. „Nagyon tetszett a légkör, a szeretetteljes és barátságos hozzáállás. A gyerekeim kezdetben kissé bátortalanok voltak, ugyan találkoztak már hallássérültekkel, láttak jelelő embereket, de nem értették őket. Együtt vettünk részt a feladatokban, tanultuk a jeleket a többiekkel. Hazafelé már kikötötték, hogy ide járnunk kell. A kicsik is remekül működtek, de vannak olyan játékok, amelyek vagy dinamikájukban, vagy stratégiai szempontból még nehezebbek a hároméves korosztály számára, így a második alkalomtól kezdve már csak a hatéveseket vittem. A kedvenc játékuk a színcápa. De valójában minden játékot nagyon szeretnek, a kő-papír-olló is nagy favorit.”

Eszter szerint a Jelnyelvi Játszótér olyan új eszközt ad a gyerekek kezébe, amivel utat találnak egy addig számukra elérhetetlen réteghez. „Sokkal figyelmesebbekké, türelmesebbekké és segítőkészebbekké válnak. Azt érzem, hogy jóval kevesebb gátlással és előítélettel állnak hozzá, mint a felnőttek, hamarabb felismerik, hogy a ’nagy különbségnek’ kikiáltott tulajdonságok, képességek valójában nem is olyan nagyok és nem is olyan égbe kiáltóak. Talán kevésbé félnek a kudarctól.”