Lusták a magyar nők?

De most nem foglalkozott sokat ezzel a kérdéssel, összekapta magát és indult a munkába, hogy ott legyen reggel hatkor, amikor kiosztják az aznapi feladatokat. Szeretett itt dolgozni, korán kezdett, de kettő körül már nyílt a kapu, így volt ideje délután az eredeti szakmájával foglalkozni, és szerelte a villanyt egész estig, hiszen megbízható volt, egymásnak ajánlották az ügyfelei, sőt olcsó is, mert nem adott soha számlát, már csak azért sem, mert nem volt semmilyen vállalkozása. A feleségének, Klárinak sem, aki takarított feketén, csak egy ismerősnél volt bejelentve, ő egész olcsón megszámította neki a havi járulékok befizetését, így nem lett volna gondja, ha orvoshoz kell mennie.
Este, ha szerencsésen időben végeztek, még a gyerekekkel is volt egy kis idejük foglalkozni, majd a vacsora után, miután Klári leszedte a kenyér és a felvágott maradékait az asztalról, még gyorsan berakott egy mosást, amíg Pista bepakolta a mosogatógépet. Nem panaszkodtak a gyerekeikre, a teregetést szinte mindennap megcsinálták, persze elfelejtették néha, de ennyi belefért, legfeljebb veszekedtek velük rutinból egy kicsit. Sok idő nem maradt, még egy gyors felsöprés a lakásban, sőt a legsürgősebb vasalás is belefért Klárinak, amíg Pista elkészítette a másnapi uzsonnát a gyerekeknek.
– Képzeld, ma elkapott valami kérdőíves lány az utcán – suttogta Klári az ágyban, amikor már minden elcsendesedett, bár mintha valami halk zene átszűrődött volna a gyerekszobából, biztos a telefonon néznek valamit már megint, de lusták voltak kikelni az ágyból, hogy rájuk szóljanak. Úgyis elalszanak előbb-utóbb.
– Kérdőíves? Ugye nem válaszoltál neki? – Pista nem szerette az idegeneket, a falra tudott mászni, hogy Klári mindenkivel szóba állt. Őt utoljára valami szavazás miatt állították meg, szó nélkül haladt tovább. Majd pont ő fogja elmondani nekik... – Mi közük ahhoz, hogy kire szavazunk?
– Ne csináld már! – Klári nevetett. – Arra voltak kíváncsiak, mikor szoktam otthon főzni meg takarítani.
– Főzni meg takarítani? Mit érdekli az őket?
– Tudom én azt? Mondtam, hogy legfeljebb hétvégén főzök, de akkor van, hogy két-három napig is elég. Takarítani meg... Egy évben kétszer, háromszor legfeljebb. Kinek van arra ideje?
Pista mérgesen ült fel az ágyban.
– Kétszer-háromszor? Minden hétvégén felfordítod a lakást! Én meg moshatom az ablakot! És a söprés, a felmosás minden reggel, mielőtt elindulsz?
– Na jó, de az nem rendes takarítás. Nem hagyhatjuk mocskosan a padlót, mi van, ha átjönnek anyádék? Meg az ablak... Mit szólnának a szomszédok, ha azt látják, hogy ott van minden kéznyom az üvegen? De jó, hogy eszembe jutott, a hétvégén tényleg kéne takarítani végre. Már hetek óta nem húztuk el a tűzhelyet, szerintem ott van a fakanál is, amit még anyádtól kaptunk, aztán majd megkérdezi, miért nem azzal főzök...
– Tudod mit? Én inkább alszom. – Pista visszafeküdt és elfordult. – Aztán te takaríts, ha van kedved hozzá.
Klári odabújt hozzá és átölelte, tudta, hétvégén majd úgyis segíteni fog, de ha egyszer szeret morogni...
Valamikor később, eltelt talán egy év is, talált egy újságot este a metrón, és ahogy átlapozta, felfigyelt egy nagybetűs cikkre két celeb közt, akik vagy házasodtak, vagy váltak, de az is lehet, hogy főztek éppen, Klári irigykedett is rájuk gyakran, hogy ilyenekre van idejük. Leginkább a főzést irigyelte.
A főcím méretű mondat így hangzott: „A magyar nők a leglustábbak egész Európában!”
Nem foglalkozott volna vele, de megütötte a szemét a takarítás szó a cikkben, amiből kiderült, hogy nálunk takarítanak szinte a legkevesebben naponta otthon, a nők közül is, de a férfiak sem jeleskednek igazán, sőt a főzés sem mindennapos, alig van olyan ország, ahol ritkábban kerül friss főtt étel a családi asztalra. Klári elszégyellte magát kicsit, de ha így írja az újság... Mindenesetre már tudta, hogy hiába volt náluk nagytakarítás két hete, ezen a héten megint nekiáll, rá aztán ne mondja senki, hogy lusta. Majd Pista főz valamit addig a családnak. Szégyenlősen tolta be a lábai alá a szatyrát, nehogy észrevegye valaki, ma megint csak felvágottat visz haza a gyerekeknek…

Amikor elolvastam egy cikket az Európában leglustább magyar nőkről, nem akartam hinni a szememnek. Körülnéztem a családomban, a barátok közt, végiggondoltam a nőket, akiket ismerek: valóban annyira lusták lennének, csak én eddig nem vettem észre? Vagy lehetséges, hogy csak az én környezetemben tűnik hihetetlennek a kijelentés? Aztán utánanéztem, miről is szól ez a statisztika.

Az Eurostat felmérésében arra kérdeztek rá, ki az, aki mindennap végez otthon házimunkát vagy főz valamit. Ebben a kérdőívben valóban a legutolsók lettek a magyar nők, mindössze 56 százalék adott a kérdésre igenlő választ, a férfiaknak pedig csupán 14 százaléka, ezzel éppen lehagyva a bolgár férfiakat (13%) és a horvátokat (12%).

Érdekes módon csupa közép-kelet európai ország végzett a legrosszabb helyeken – a szlovénok és a csehek sem dicsekedhetnek az eredményeikkel. Lehetséges, hogy ezekben az országokban – az elmúlt évtizedek „láblógatós” körülményei miatt – mindenki így ellustult? Ahelyett, hogy takarítanánk és főznénk, nap mint nap elmegyünk valahova, sörözünk, vásárolunk, étteremben szórjuk a pénzt? És nem csak mi, férfiak, hanem a nőknek is csaknem a fele? Úgy érzem, itt valami sántít. Férfiként még talán bevállalnám, de hogy a nők...

Aki foglalkozik felmérésekkel, tudja, mi minden múlik a kérdésfeltevésen, de ennek az eredménynek annak is gyanúsnak kéne lennie, aki itt él kis hazánkban.

Felmerülhetne benne, vajon nem arról van-e szó, hogy a házimunka megítélése más mifelénk? És nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Európában? Felsöpörni a gyerekek után, mert megint nem vették le a cipőt és behordták a sarat? Felmosni este a padlót, rutinból, mint mindig? Megetetni a családot, összecsapva egy kis rántottát, majd eltakarítani a maradékot, bepakolni a mosogatógépbe, kiteregetni, feltenni egy új mosást és elrendezni a cipőket? Vagy gyorsan kitakarítani a WC-t este, mert azért mégis, hogy néz ki...? Hiszen ez nem is házimunka! Ez nálunk, Magyarországon mindennapi feladat, rutin. A takarítás mifelénk ott kezdődik, amikor elhúzzuk a bútorokat, hogy azok mögött is felmossunk, lemossuk az ablakot, és a főzés is legalább két fogás, vagy ha egy, akkor abba beleadunk apait-anyait, és legalább két napra. Van olyan ismerősöm, aki csak két-három naponta főz, de akkor előre, persze a családtagoknak külön, mert válogatósak, emellett csak a mindennapi szükséges takarítást végzi el, mivel váltott műszakban dolgozik, és ha egész nap benn van, akkor este kilenckor már nincs kedve nekikezdeni.

Főz mindennap? Nem. Az ítélet: lusta!

Jó néhány gyermeket nevelünk otthon, valamennyi részt vállalok én is a házimunkából, de a többségét a feleségem végzi. De nem főz mindennap, „csak” bevásárol, mielőtt munkába megy, és bepakol a mosogatógépbe, kitereget, mosást rak be, és – bár én feleslegesnek tartom – mindennap legalább kétszer végigsöpri a lakást, mert behordjuk a koszt. (Na jó, ezekből néha én is megcsinálok ezt-azt). De nem főz és nem takarít naponta, ha megkérdezem, azt mondja, többnyire csak hétvégén. Eredmény? Ő is lusta.

Egy nyugat-európai polgár számontartja, hogy ő most otthon házimunkát végez, mert felmossa este a fürdőszobát. Vagy önkéntességnek tekinti azt, amikor elmegy feldíszíteni a felekezetének a templomot egy szertartásra és énekel a helyi kórusban.

Egy magyar? Szinte soha, hiszen ezek – vagy akár a szomszéd füvének a lenyírása, esetleg bevásárlás a nehezen mozgó idős ismerős helyett – számunkra nem munkák, nem önkéntesség, hanem az élet természetes velejárói, mindennapi feladatok.

Nem szeretném eldönteni, melyik szemléletmód a helyes, de egy újságírónak illene végiggondolnia egy állítást, mielőtt megfogalmazza, és azt is, hogy egy hangzatos címmel kikbe rúg bele. Utána kellene gondolnia, esetleg van-e valami más is a háttérben. Mert nem csak az ismerőseimet sérti meg ezzel, hanem a saját baráti körében, rokonságában élő nőket, akiket ha megkérdez, szoktak-e mindennap takarítani, akkor letámasztják a partvist, és megállnak, hogy visszaemlékezzenek, mikor takarították ki utoljára a hűtőszekrényt, majd szégyenlősen bevallják, hogy hát bizony nem szoktak mindennap... Mondja nekik személyesen a szemükbe, hogy „akkor ti bizony mind lusták vagytok”!