Boldog emberek és boldog istenek

Gondolatok egy boldoggá avatás margójára

1996. március 26-án éjjel egy terrorista csoport az algériai Tibhirine-ben elrabolt hét trappista szerzetest. Először túszként akartak értük valamit kicsikarni, majd kivégezték őket. 2018. december 10-én Oránban boldoggá avatták őket tizenkét társukkal együtt, akik szintén a polgárháborús erőszak áldozatai lettek. Ez volt az első boldoggá avatási szertartás, amelyet muszlim országban tartottak. 

Jelenet az "Emberek és istenek" c. filmből
Jelenet az "Emberek és istenek" c. filmből

Kép forrása: Of Gods and Men

Az „Emberek és istenek” című film arról szólt, hogy istenhitek mögé bújva harcolnak emberek. És ebben a harcban senki sem boldog.

Algériában annyira korrupt és feszült lett a hatalom, hogy a trappista szerzetesek jelenléte provokációnak tűnt számukra. Mivel 1991-ben az iszlamista, azaz a muszlim hitet politikai törekvések legitimációjára használó irányzat nyerte meg a választás első fordulóját, katonai hatalomátvétel történt, polgárháborús helyzet alakult ki. Az „Emberek és istenek" című film elsősorban mégsem ezt mutatja be. A lényeg a részletekben van. A hatalom a csatákat ismeri, győzelemre szomjas. De az emberek a megértésre, az ünnepre, a barátságra szomjasok, és ez egy másik, párhuzamos valóság.

 

Jelenet az "Emberek és istenek" c. filmből – Kép forrása: Of Gods and Men

 

Ha ezt a világot úgy tekintjük, mint egy átmeneti teret, amelybe az Istentől jövünk és oda is térünk vissza, akkor lehetséges, hogy fontosabb az, ahogyan a szerzetesek utolsó vacsorája zajlik, mint az, ahogyan megölik őket.

Azok a koccintások a mai napig hallatszanak, éltetnek, míg az eldördülő pisztoly múló zaj csupán. Egy helikopter fülsiketítő zúgása jelentéktelenné válik az évezredeken át felcsendülő zsoltárokhoz képest. Ez a különbségtétel a boldoggá avatás lényege: az érzékszerveinket átirányítja egy másik világba. Az a boldog, aki földi történetében egy mennyei történet részesévé lesz. A terrorista vezér és Christian, a szerzetes közösség vezetőjének beszélgetése azért hat máig, mert olyan párbeszéd volt, amelyben az erőszakos helyzet ellenére mindketten emberek maradtak. Nem megalázó és megalázott álltak egymással szemben, hanem két ember két hit árnyékában, egymást tisztelve.

 

Jelenet az "Emberek és istenek" c. filmből – Kép forrása: Of Gods and Men

 

1996. március 26-án éjjel egy terrorista csoport az algériai Tibhirine-ben elrabolt a trappista monostor kilenc szerzetese közül hetet. Először túszként akartak értük valamit kicsikarni, majd beváltották ígéretüket, kivégezték őket. 2006-ban már elkezdődött boldoggá avatásuk folyamata. Dominique Motte, domonkos szerzetes Franciaországban egy kis csapattal összegyűjtötte a mártírok fellelhető történeteit. Sokáig kérdéses volt, vajon valóban mártíriumnak nevezhető-e haláluk. Sokan azt mondták, hogy nem azért haltak meg, mert ott gyűlölték a keresztényeket, hanem azért, mert nem akarták elhagyni algériai barátaikat.

A „mártír” szó azonban „tanút” jelent. Krisztusról és a barátságról tettek tanúságot. Arról, hogy az ember képes arra, hogy olyan emberekkel is szoros kapcsolatban legyen, akikkel nem egy hitet vall.

Maga a boldoggá avatási ünnep is tanúságtétel volt. Ugyanis az algériai katolikusok azt szerették volna, hogy a boldoggá avatási szertartást Algériában, Oranban tartsák, ahol az ottani püspököt, Pierre Claverie domonkos rendi atyát és püspököt megölték sofőrjével együtt. Ez 1996 augusztus 1-jén történt. Sok éven át folytak az egyeztetések Vatikán és az algír kormány között, hogy ez sikerüljön. Végül valóban a vértanúság helye lett a boldoggá avatás helye is egyben, és erre még nem volt példa. Jean-Paul Vesco, a mártir püspök utóda, Oran főpásztora fejezte ki ezt a vágyát. Így nyilatkozott: „A boldoggá avatás szertartása algériai földön emléket állít mindazoknak, akik helyben akartak maradni.” (Képgaléria a boldoggá avatási ünnepről itt megtekinthető.)

Megmaradni, embernek maradni – talán ezek a kifejezések jellemzik legjobban ezeket a boldogokat. Olyan nagyszerű emberek voltak ők, akik a fenyegetettség ellenére önként vállalták, hogy jelen maradnak Algériában, és ezzel többek között a békés muzulmánok mellett is kiálltak. Készek voltak arra, hogy akár önmagukat is feláldozzák a kiengesztelődésért.

 

Jelenet az "Emberek és istenek" c. filmből – Kép forrása: Of Gods and Men

 

„Úgy emlékszünk rájuk, mint Krisztus hű tanítványaira, akik érzékenyek voltak a szenvedők iránt, gondoskodtak az elhagyatottakról, osztoztak testvéreik félelmeiben, szenvedésében” – mondta a szertartást végző bíboros. A boldoggá avatási szertartás előtti éjjel énekes virrasztást tartottak. Angelo Becciu bíboros azt mondta, szorongások között ment az ünnep helyszínére, és örömmel jött el onnan. Külön érdekessége az ünneplésnek, hogy iszonyúan erős napsütésben zajlott. A fotókon látszik ez a főpásztorok hunyorgásán. Mintha a Jóisten akarata lett volna, hogy ott ülve, ezt elviselve vegyenek részt abban a kitartásban és hűségben, amely ezeket a boldog embereket jellemezte. A megbocsátás pedagógiáját szerették volna gyakorolni ezzel a szertartással.

Az ünnepségen elhangzott beszédben szó volt arról, hogy az önmagunkról való lemondás nem sorscsapás, hanem a boldogság útja.

Mohamed Bouchikhit, egy 22 éves férfit Pierre Claverie püspök atyával együtt ölték meg. Naplójának utolsó bejegyzését 1996 augusztus 1-jén írta: „Az irgalmas és kegyelmes Isten nevében: Azt mondom, béke legyen veletek! Megköszönöm mindenkinek, aki kis emlékfüzetemet olvassa. Mindenkinek azt mondom, akit valaha ismertem, hogy köszönöm! Azt mondom, hogy Isten visszaad mindent az utolsó napon. Bocsássa meg mindenki, ha valami rosszat tettem volna vele! … Isten tegye meg, az Ő nagy hatalmából, hogy hozzá tartozzam, és hogy Ő kegyelmét adja nekem!”

Jean-Pierre Schumacher –  az akkori trappista közösség egyik tagja, ma 94 éves –, el tudott menekülni a támadás idején, és most jelen lehetett az ünnepen. Ő ezt mondta: „Azt kívánom, hogy minél többen közel kerülhessenek ezekhez a boldog emberekhez!”

A La croix magazin újságírója, Amine Kadi (2018. december 7-i szám 3. oldal) megkérdezett néhány muzulmán hitű embert, hogyan fogaták ezt az esményt. Nadir, egy 27 éves vállalati gyakornok emlékezett ugyan a szerzetesek ügyére, de arról nem hallott, hogy most valami ceremónia van velük kapcsolatosam. Nadera, egy 48 éves fogorvos azt mondta, hogy egyrészt üdvözli ezt a megemlékezést. Jó, hogy a szerzetesek az Algériában maradást választották a halál esélyével együtt is. Azonban többezer muzulmán is életét vesztette akkoriban. „Remélem, hogy Oranban őket sem fejeltik el. Számos imam is meghalt, akik visszautasították a hatalommal való kollaborációt. 8000 emberről tudnak, akik azokban az években eltűntek. Mintha a hatalom el akarná kendőzni ezeket az éveket.”

Christian de Chergé testvér, az orani trappista közösség egykori vezetője éppen attól tartott, hogy nem értik majd meg döntésüket, hogy úgy élnek Algériában, ahogyan addig is: sem a fegyveres őrizetet, sem a menekülést nem választják.

Azért írt szellemi végrendeletet, hogy ne tartsák őket majd mártírnak, hanem csak egyszerű tanúságtevőnek. „A szembenálló felek egyaránt kiváltságos »mártir« jelzővel illetik halottaikat… De vajon ki tudná megmondani, hogy az afrikai dráma áldozatai közül kik a hiteles »mártírok«, a valódi és önfeláldozó szeretet tanúságtevői?” – mondta egyik beszédében. Végrendeletét 1993-ban kezdte leírni, majd 1994. január 1-jén fejezte be, amikor egy fegyveres csapat behatolt a monostorba, de akkor még senkinek nem esett bántódása. Amikor 1996 májusában Christian de Chergé haláláról családja tudomást szerzett, meglepetten fedezték fel a két évvel korábban elküldött levele igazi tartalmát. Megérezték, hogy ez a szöveg túlmegy egy egyszerű családi üzeneten. Felvették a kapcsolatot a La Croix újsággal, és javasolták a Testamentum kiadását. 1996. május 29-én napvilágot is látott. A testamentum egy márványtáblán gravírozva olvasható a Saint-Michel-de-Bannieres templomában, Lot tartományban, ahol a családja él.

Ez immár a huszadik század egyik legfontosabb spirituális szövege. A mennyei atya szemével szeretné nézni muzulmán testvéreit.

Ő maga iszlámszakértő is volt, és 1979-ben megalapította a Ribât-al-Salam (Békesség helye) közösséget, amelyhez szúfi muzulmánok csatlakoztak az Alawya közösségből. „Többféle iszlám létezik, valamint az iszlamologusok iszlámja, a könyvek iszlámja, és ez nem azonos azzal, amivel az utcán találkozunk” – mondta.

Idézet a testamentumból:
„Ha egy nap a terrorizmus áldozata leszek […] Eleget éltem ahhoz, hogy tudjam, hozzájárultam a rosszhoz, amely sajnos diadalmaskodni látszik a világban, még annak rosszaságához is, aki vakon lesújt majd rám. […] Nem akarhatok magamnak ilyen halált. […] Hogyan örülhetnék annak, ha majd meggyilkolásommal megkülönböztetés nélkül vádolják azt a népet, amelyet annyira szeretek. […] Ismerem, milyen nagy általános megvetés övezi az algériaiakat. Ismerem az iszlámról alkotott torz képeket, amelyeket bizonyos iszlamisták táplálnak. […] Algéria és az iszlám bennem másképp él; egy test és egy lélek. […] Halálom nyilvánvalóan igazolni látszik majd azokat, akik gyorsan idealistának vagy naivnak bélyegeztek. […] De tudniuk kell, hogy végre szabad leszek legyötrőbb kíváncsiságomtól. Akkor, ha Isten is úgy akarja, tekintetem az Atya tekintetébe olvad majd, hogy vele együtt szemléljem az ő muszlim gyermekeit, úgy, ahogyan ő látja. […] E köszönetmondás mindent elárul eddigi életemről, és természetesen titeket is belefoglallak, tegnapi és mai barátaim […]. És téged is, utolsó órám barátja, ki nem tudod, mit teszel. Igen, neked is köszönetet akarok mondani, és istenhozzádot, amikor szemtől szemben állok majd veled. Adja ég, hogy egykor újra találkozzunk, mint boldog latrok a paradicsomban, ha Isten, mindkettőnk Atyja is úgy akarja. Ámen. Insallah.”
(A teljes szöveg megjelent: Vigilia, 2004/3.)

A boldoggá avatás ünnepén Jean-Paul Vesco püspök fő mondanivalója ez volt: A 21. század nem lehet a vallási konkurencia ideje. Remélhetőleg a testvériség nagy jele lesz Oran az egész világ számára.

Christian Chergé nem nagyon hitt a teológiai párbeszédben. Ő inkább az együttélést, a közös hétköznapi tevékenységet tartotta fontosnak.

Tibhirine-ben tetté vált a csend. Nem történt semmi más, mint hogy egyszerű szerzetesek éltek Algéria hegyei között, és tették a dolgukat.

 

Jelenet az "Emberek és istenek" c. filmből – Kép forrása: Of Gods and Men

 

Forrás: La Croix, francia napilap 2018. december 8., valamint a MagyarKurir:

Krisztus vértanúi és az iszlám barátai boldoggá avatják a tibhirine-i trappista szerzeteseket

Isten fényének és szeretetének jelei – Boldoggá avatták az algériai vértanúkat

 

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti