Letüdőzzük?!

Borongós, téli nap valahol Magyarországon, az út mentén kis falvak. „A kémények lágy selymet füstölnek a reggelnek”, írná Fekete István, de nem pont így igaz, mert a sötét füstöt okádó csövekből és a nedves levelek égetéséből akkora szmog terül szét, hogy az autóban belső keringetésre kell kapcsolni. És nem a velünk futó dízelek miatt...

Az utóbbi hetekben – mint minden évben a hűvösebb idő beálltával – a média rendszeresen foglalkozik a magyarországi települések levegőjének a veszélyeztetettségi értékeket rendre meghaladó szennyezettségével. Nem véletlen. Sokan vagyunk, akik saját bőrünkön is tapasztaljuk a fűtési szezonnal beálló fuldoklást: mintegy 1,3 millió háztartásban fűtenek szilárd tüzelőanyaggal. Agglomerációs faluban élve családommal mi is nap mint nap átéljük, hogy a lombhullással és a hűvösebb idő beálltával drámaian romlani kezd a levegő minősége. Reggel és este szellőztetni nem is lehet, legfeljebb szeles időben van mód egy gyors légcserére. Ha meg délutáni sétára vetemednénk a gyerekekkel, hazatérve kabátjainkból erős füstszag árad az előszobában. (Vetekszik a régi Ibolya presszóban passzív dohányosként magunkra öltött „második bőr” szagával.) Nesze neked vidéki, jó levegő...

A csuromvizes avar „égetéséből” és a nem megfelelő tüzelőanyaggal való fűtésből származó káros égéstermékek (értsd: kőkemény mérgek!) szabályosan megülik a településeket, szinte élhetetlenné téve a hosszú őszi-téli-kora-tavaszi időszakot. Nemzetközi felmérések bizonyítják, hogy hazánk egyes vidékein ilyenkor rosszabb a levegő minősége, mint a szmogos Pekingben, ahol sokszor a napot sem látni. De vajon mi okozhatja, hogy a Duna-kanyar jobb vagy bal partján, ahol se ipar, se túlnépesedés, rosszabb a levegő, mint a világ egyik legegészségtelenebbnek tartott metropoliszában?

Az anyagi okok mellett elsősorban a régi, rossz beidegződésekkel, a tudatlansággal és a hanyagsággal magyarázható, hogy sok ember még ma is csak legyint a füstszagra, és mérlegelés nélkül meggyújtja a nedves zöldhulladékot, még akkor is, ha 50 Ft-os zsákban elszállítanák kapuja elől.

A kazánokba pedig olyan oda nem való szemetek kerülnek, mint a festett vagy lakkozott fa, a bútorlap, felesleges ruhanemű vagy cipő, különféle műanyagok, gumihulladék. Ezek elégetésével azonban erős rákkeltő hatású, immunrendszert, idegrendszert, hormonrendszert károsító anyagok tömege kerül a levegőbe, majd a hamun keresztül a csapadékkal a talajba, végül a növények és állatok közvetítésével a táplálékláncba: azaz belénk. Szívás orron keresztül, szájon át!

E makacs és elrettentő tények ellenére nagyon sokan hiszik még ma is azt, hogy a rossz levegő feletti „füstölgés” valami úri huncutság. Sokan abban a tévhitben élnek, hogy ez „szag” csupán, a füst meg ugye szépre száll... Nem magyarázták meg nekik, hogy kőkemény mérgekről van szó, amelyeknek hatására évente 14 000 (!) honfitársunk veszti életét. Elképesztő szám!

Tokió látképe

És bizony megszívja az is, aki füstöl, az is, aki nem. Hiába fűt a többség a faluban gondosan, száraz, kezeletlen fával vagy gázzal, ha akár csak egy is akad, akinek kéménye fekete füstöt okád – látható, szagolható nyomaként a rongyok, műanyagok, pelenkák, autógumik égetésének.

Egyetlen ilyen háztartás képes ugyanis megmérgezni egy falunyi közösség életét.

Ha pedig valaki felemelné hangját egy mérgező szomszéd ellen, jobbító szándéka legtöbbször füstbe ment terv marad, nincs ugyanis hatékony jogi lehetőség a súlyosan egészségkárosító magatartás megállítására.

Védtelenek vagyunk, miközben szakemberek állítják, hogy mára hazánk legsúlyosabb környezet-egészségügyi problémájává vált az avarégetésből és helytelen fűtésből következő légszennyezés.

Alapos felvilágosító munkát és szigorú szabályozást, következetes ellenőrzést és büntetést követelne a fennálló helyzet.

És miért ne lehetne a tüzelőfa-kereskedelmet állami irányítás alá vonni, mint a gáz üzletágat – ezzel nemcsak a rossz minőségű tüzelőanyag árusítása lenne elkerülhető, de az erdőkből a fa ellopkodása is.

De talán még ennél is fontosabb lenne a civil kurázsi erősítése, a szomszédok jóindulatú figyelmeztetése, a körülöttünk élők informálása a zárt ablakok mögötti mérgelődés helyett. Sokkal, de sokkal jobban kellene vigyáznunk egymásra!