Kamasz-szem – Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-)

A film megnézése előtt nem olvastam el a róla szóló kritikákat, de természetesen elképzeltem valamilyennek. Láttam a plakátját, körülbelül tudtam is, miről szól (sajnos azt is elárulták nekem, hogy van benne egy nagy csavar, úgyhogy én már előre tudtam, mi lesz az), és hát eddig nem sok jó „tinifilmet” láttam, ami ilyen kemény témát boncolgat.

Sok nagyon jó dolog is volt benne. Habár az elvárásaim egy film képi világával szemben elég magasak, az mégis nagyon tetszett. Igényes, szépen meg van komponálva, és a színek is kellemes hangulatot árasztanak. A színészek kifejezetten jól játszanak, a gyerekszínészek is magasan az elvárásaim felett teljesítettek.

A tanár, Csababá (Polgár Csaba) olyan karakter, akiről el is hisszük, hogy zaklat, meg nem is; ez nagyon jó húzás a film részéről.

A történetben ezen kívül is szuperek a felnőtt szálak.

A szereplők rettentő humorosak, és sok az olyan viccesen ismerős jelenet (például amikor az anyuka megtiltja a gyereknek a telefonozást, aztán ő maga veszi elő és kezd csetelni), amikhez hasonlókat valószínűleg mindenki átélt már. Jó érzékkel parodizálja a film a különböző típusú szülőket: az egyedülálló anyuka (Rezes Judit) titkon flörtöl a főnökével; a kemény, régi vágású apuka (Mácsai Pál) egy huszárvágással oldja meg a problémákat; a jófejkedő mostohaapa (Kardos Róbert) esetlenül – és kicsit bunkón – próbálja megérteni a gyereket; az ő újdonsült felesége (Schell Judit) az irányítgatós anya. Kicsit kiröhögjük őket, miközben együttérzünk velük.

Azonban sajnos a kamasz karakterekről ez nem mondható el! Őket nagyon komolyan veszi az alkotó.

És pont ez a komolyság az, ami elveszi a kamaszkarakterek savát-borsát.

Sablonosak maradnak, mert nincsenek meg a kis hibáik, idétlenkedéseik, amelyek a valódi kamaszoknak megvannak. Talán Beni (Rácz Dávid) az, akinek a leghumorosabb a karaktere, és így a legszerethetőbb is.

A főszereplő, Eszter (Herr Szilvia) figuráját valószínűleg ártatlannak és naivnak akarták bemutatni, akit könnyű átejteni, hisz még gyerek. Csakhogy ő tizenhat éves, már nem annyira icurka. Ő is hozzátett a dolgok alakulásához, habár a végén azt mondja (írja): „Csak annyi a bűnöm, hogy szerelmes lettem!”. Pedig a tanárnak nyilvánvalóan van felesége, gyereke is, és Eszterrel csak suttogva beszélhet. (Ez még akkor is fura, ha tényleg ő a tanár; mert akkor miért suttog? Ott a másik szobában a felesége? Ez is elég nagy probléma lenne!)

Úgy érzem, az alkotók minden felelősséget le akarnak emelni Eszter válláról, és így elég ellenszenves lesz nekünk. Pedig a színészi játékkal nagyszerűen érzékeltette ezt a kettősséget is, csak érezzük, hogy a filmmel nem egészen ezt akarják átadni.

Azt is nagyon sajnáltam, hogy a fő poént, amire végig vártunk, a feldobott labdát végül nem csapták le.

A nagy lelepleződés, a találkozásjelenet, amely megkoronázza az egészet; kimaradt. Mintha elsiklottak volna felette. Persze lehet, hogy ez a film műfajából adódik, mégis hiányérzetem van.

Végül pedig – persze lehet, hogy én nem vagyok igazi kamasz, mégis sokszor nem éreztem hitelesnek a kamaszokat. Főleg a már fentebb említett komolyság miatt, azonban más hiányosságokat is érzékeltem. Például a kamaszok nem így szoktak csetelni! Nem írnak választékos, hosszú, egész mondatokat, ékezettel, írásjellel együtt (kivéve néhányakat… ). Bár azt még el tudom képzelni, hogy valaki a tanár stílusát bénán utánozva így ír, és ehhez a lány mondjuk próbál felzárkózni. De a többiek? Mindenki helyesen, félreütések nélkül?

Felnőtt szemszögből nézve valószínűleg ilyenek vagyunk. Felnőtt szempont az is, hogy Eszter még gyerek, ártatlan, nem tehet semmiről. Ezzel én nem értek egyet.

Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :-), magyar dráma, 2018. Írta és rendezte: Schwechtje Mihály, operatőr: Herbai Máté. Szereplők: Herr Szilvia, Vajda Kristóf, Polgár Csaba, Rácz Dávid