Hol a helyem mint nő?

Nő vagyok. Nem azért, mert így döntöttem, hanem mert annak születtem. Vannak dolgok, amikről nem dönthetünk. Ilyen az, hogy meg akarunk e születni, milyen neműen jövünk a világra… Nem mi döntöttük el, hogy milyen családba születünk, hogy milyen körülmények között növünk fel. Nem döntöttünk a testvéreink számáról, vagy arról, hogy a szüleink együtt vannak-e vagy sem. Az életünket alapjaiban meghatározó számos dologba nincs beleszólásunk.

Valószínűleg mindenkinek vannak olyan pontok az életében, amelyeken változtatna. Én is fel tudnék sorolni párat. De megtörténtek, és meghatároznak.

Ettől vagyok az, aki. Embernek születtem, és nőnek születtem.

Nem az tett nővé, hogy feleség vagy anya vagyok, mivel még nem vagyok. Nem is az, hogy gyerekként minden farsangon hercegnőnek vagy tündérnek öltöztem. Nem is a hosszúra növesztettem a hajam, és nem az, hogy addig hisztiztem a boltban, amíg meg nem kaptam a „kopogós cipőt”.

De ha olyan kislány lettem volna, aki inkább focizik és rövid a haja, az sem változtatna az alaptényen: nem a szerepeim határoznak meg. Én nőnek születtem.

Embernek, nőnek születtem. De mit jelent ez?

Az elmúlt évszázadokban, évtizedekben különösen sokat változott ennek a meghatározása, és ebben a ló egyik oldaláról átestünk a másikra. Pedig csak fel kéne ülnünk arra a bizonyos lóra… de hogyan?

Talán a viszonyítási pontot tévesztjük el mindig. A nő mindig a férfihez mérte magát. Vagy úgy, mint aki előtt meg kell alázni magunkat és ki kell őt szolgálni, vagy éppen úgy, mint akit le kell győzni és megmutatni, hogy mi is vagyunk legalább olyan jók. Így lettünk egy férfias világból elnőiesedett társadalom.

Nem kell magunkat a férfiakhoz mérni. Nem a férfiakkal szemben határozom meg magam. Hanem mellett. Társként.

Az, hogy olyan nő vagyok, aki inkább domináns, vagy éppen visszahúzódó, nem vesz el a „nőiességi minőségemből”. Nem másokhoz mérve határozom meg magam. Nem az tesz azzá, aki vagyok, hogy mi a munkám, ki a párom, és nem is az, hogy máshoz képest mennyit értem el.

Nehéz megfogalmazni, hogy pontosan mit is jelent nőnek lenni

Valahol kéne lennie egy definíciónak, de csak különböző szempontokból tudjuk ezt meghatározni, például társadalmi vagy biológiai szempontból.

Számomra a nő maga a szépség. Hiszen ez az a cél, amire mindannyian vágyunk, hogy szépnek lássanak, és valóban azok legyünk. Nemcsak kívülről, hanem belülről is. Nem az új műkörmöm és a mindig tökéletes sminkem tesz széppé, hanem az báj, ami a személyiségemből árad, ha elfogadom azt, aki vagyok, és ebből az elfogadásból létezem. A szépség mindenkinek mást jelent, és pont ilyenek vagyunk mi is. Mindannyian mások, mégis valahol annyira hasonlóak.

A nő az, aki befogad, aki gyengéd és mégis erős, aki oltalmaz és aki maga is oltalomra szorul néha, aki anya, ha nem is biológiai értelemben, de örömét leli abban, ha gondoskodhat.

Én szeretek nő lenni. Szeretnék férjet és gyerekeket. Szeretek sírni a megható filmeken, mert meglehetősen érzelmes vagyok. De akkor is úgy gondolom, hogy nem ezek tesznek engem nővé. Nem a címkék tesznek azzá, aki vagyok. Úgy gondolom, az, hogy nő vagyok, csak egy szelete annak a tortának, aki én vagyok. Ember, vágyakkal, célokkal, amelyekben a tőlem telhető legjobb szeretnék lenni.

Nő vagyok, aki könnyen irányít, vezet sok embert, önálló és céltudatos – mégis nagyon fel tudok szabadulni, amikor egy férfi mellett nem nekem kell néznem a térképet és tudnom, hogy hol vagyunk éppen, vagy nem kell eldöntenem, hogy mit csináljunk délután. Örömmel tölt el, ha főzhetek rá, ezzel kifejezve a gondoskodásomat, ő pedig segít nekem bevásárlásnál cipekedni. Nem azért, mert nem bírom el, mert köszönöm, erős vagyok én, de ő, a férfi így fejezi ki, hogy gondoskodik rólam és törődik velem. Kényelmesen érzem magam az irányításban is, de abban is, amikor egy férfi irányít, és csak annyi a dolgom, hogy rábízzam magam és élvezzem a pillanatot. Mindkettőnek megvan a helye, és nem zárja ki egymást.