Málta nem fitogtatja a bájait

Pontosabban csak nagyon halvány emlékem volt arról a tavaszi estéről, amikor sokadik nyaggatásomra – idén hova, melyik tengerhez megyünk nyaralni – férjem végre kibökte: legyen Málta, mert ott van egy ismerős kollégája. Én azonnal rábólintottam, mert ott még nem voltunk, és én bárhol jól érzem magam, csak sok víz, lehetőleg tenger legyen a közelben. A férjem fiatalon kajakozott, most pedig munkája kapcsán sokat utazik, ennek ellenére (vagy tán pont ezért?) nem olyan lelkes az utazástól és a tengertől, mint én vagy a gyermekeink. Ezért (no meg a családi béke megőrzése érdekében) én rendszerint teljesen rábízom tengerparti nyaralásunk helyszínének kiválasztását. Eddig egyszer sem bántam meg.

Általában apartmant bérlünk, ahol kényelmesen elférünk, nincs kötelező turistaprogram, és a helyi éttermekben helyi ételeket eszünk. Ez mindig bevált. Máltán is.

Az utazás

Az útikönyv megkönnyebbülésemre így folytatódott: „…de azok számára, akik hajlandók közelebbről megszemlélni, megmutatja különleges szépségét. Útjaira eldugott udvarok nyílnak, ahol narancs- és citromfák nőnek virágillatú kis kertekben; dísztelen homlokzatok mögött rejtőznek a pompás paloták. Kapribogyó és kömény burjánzik az utak mentén, a levegőt a történelem és a legendák hangulata járja át.” Jó lesz ez nekünk – nyugodtam meg, és olvastam tovább az öt szigetből álló, szűken félmillió lakosú, földrajzilag stratégiai fontosságú, viharvert történelmű, mégis békés, derűs kis országról szóló ismertetőt.

Az indulásunk kalandosra sikerült – délutáni alvástól kómás gyerekek, későn érkező taxi, dugó a gyorsforgalmin –, de mégsem emiatt emlékezetes, hanem a csomagokkal kapcsolatos mizéria miatt.

Nem az első és nem az utolsó utasok vagyunk, akiket a Ryanair egyszerűen átvágott: nem engedték, hogy feladjuk bőröndjeinket, kézipoggyászként kellett átvinnünk a csomagellenőrzésen, amit néhány találomra kiválasztott piperénk és ollónk bánt. Az így megkopasztott bőröndöket végül a repülő mellett kellett hagynunk. Hogy ennek mi értelme – az utasok megtévesztésén túl –, nem tudom, de nekünk majdnem a nyaralásunkba került, hiszen a hosszadalmas csomagellenőrzés miatt majdnem lekéstük az indulást. Visszafele már okosabbak voltunk, egy bőröndbe pakoltuk az összes piperét, de amikor megtudtuk, hogy egyetlen csomag feladása 50 euróba (!!) kerül, akkor úgy döntöttünk, inkább kockáztatunk – és jól tettük, mert ezúttal minden cuccunk simán átment az ellenőrzésen.

Mellieha

A sziget csodái

Máltai tartózkodásunk már kevésbé volt kalandos, de három kisgyerekkel nem is bántuk. Örültünk, hogy a szállás (Airbnb) olyan, amilyennek a képek alapján elképzeltük, a házigazdánk kedves és bőbeszédű – számos programlehetőséget is összeírt nekünk –, és az egész ország olyan volt, amilyenre az útikönyv alapján számítottunk.

Málta valóban csupa szikla és kaktusz, de a nagy meleg ellenére is sok színes virágot láthattunk, és mindent áthatott a fűszerillat.

A tengerpart a szállásunk közelében (Mellieha) tényleg olyan homokos, a tenger pedig valóban olyan sekély, mégis tiszta és békés volt, mint a képeken. Homokos tengerpartból egyébként kevés van, de egy kirándulásunk alkalmával kiderült: a gyerekeink sokkal jobban élvezik a vízbe ugrálást a sziklákról vagy a mesterséges mólószigetekről és az erősebb hullámzást, mint a csendes, homokos partot, ezért többször felkerestük a számukra izgalmasabb partszakaszokat is (én pedig napokig arra aludtam el és ébredtem fel, hogy hullámzik az ágyam).

Az ugrálás mellett a búvárkodást élvezték a legjobban.

Ők még kicsik a professzionális merüléshez, így nem is jelentkeztünk be semmilyen turistacsalogató búvártanfolyamra, de nem is volt rá szükség: úszószemüvegük és pipájuk elég volt ahhoz, hogy 1–2 méterre lemerüljenek és színes halakat és rákokat lássanak. És persze nyúzzanak minket, hogy mi is merüljünk le velük.

Gozo

Ha a profi búvárkodást nem is, a turistáknak sűrűn felkínált hajós és buszos kirándulások egyikét-másikát azért kipróbáltuk. Hajóval a szomszédos Gozo- és Comino-szigetre, busszal a sziget déli felének turistalátványosságaihoz vezettek el minket. Mindenhol ugyanolyan sziklás-kaktuszos, templomos-vártornyos és színes halászhajós kép fogadott.

Gozo

Egyedül Comino szigete volt kivétel, amely majdnem lakatlan, csak egy-két épület van rajta, de sajnos mégis tele van a Kék lagúnától megőrült turistákkal. Mire odaértünk, már meggyőződhettünk róla, hogy a délies esetlegességekkel, pontatlanságokkal teli szervezés itt is elsősorban a mennyiségre megy ki: minden hajót, buszt és látványosságot (mint például a Comino melleti Kék lagúnát vagy a Málta déli részén található Kék barlangot) maximálisan teletömnek turistával.

Comino

Ettől persze azonnal elmegy az ember kedve és legszívesebben otthagyná az egészet, hogy majd inkább egyedül fedezze fel a helyszínt, de három gyerekekkel, először járva arrafele nem teheti, így kénytelen beállni a tömegbe. Minden szépséget csak futólag van lehetősége megcsodálni, de mivel a látvány ennek ellenére lenyűgözi, elhatározza, hogy legközelebb tényleg szervezett túra nélkül, egyedül (családostól) vág neki, mert amit ott látott, az a turistákat leszámítva valóban lenyűgöző. A Kék lagúna és a Kék barlang vize valóban égszínkék, és bár csak percekre tudtuk élvezni, mégis elementáris erővel hatott ránk mindkét természeti csoda. Ott értettem meg barátainkat, akik ezzel a mondattal adták kölcsön az útikönyvet: „Már ötször voltunk ott és még szívesen visszamennénk.”

Kék barlang

Hit és történelem

De nemcsak a természet kapcsán értettem meg őket, hanem később a szárazföldet járva is. A hit és a történelem tényleg benne van a levegőben: bármerre néztünk, még a legkisebb faluban is legalább egy hatalmas templomot és egy bástyát vagy tornyot biztosan láttunk. Valettára, a fővárosra és annak fordulatos történelemére kevés időnk jutott, egy buszos kirándulás háromórás megállójának keretében, de azt legalább nagyrészt a Hadtörténeti Múzeumban töltve elég alaposan kihasználtuk.

Valetta

A máltaiak alapvetően békés, kedves, kissé egyszerű, de hazájukra és hitükre nagyon büszke emberek. Annak ellenére, hogy sokan sokáig uralkodtak rajtuk, és az arab, angol és olasz (szicíliai) hatások máig érződnek a nyelvtől kezdve az építészeten át a gasztronómiáig, a máltaiaknak sikerült kialakítaniuk és megőrizniük saját, színes és egyedi kultúrájukat, nyelvüket, építészeti stílusukat, életvitelüket. 

Valetta

Az élet és a hit örömét az augusztus 15-i Nagyboldogasszony napját még több napon át követő tűzijátékos ünneplésből és a vasárnapi szentmisén tapasztaltakból is kiérezhettük. (A máltaiak annyira szeretik a tűzijátékot, hogy mára pirotechnikai nagyhatalom lettek!) A közelünkben lévő templom mindkét helyisége – a máltaiakkal teli főhajó és a külföldiek számára fenntartott kápolna is – tele volt mindenféle korú és színű, szépen felöltözött, a misén őszinte áhítattal részt vevő emberekkel. Ugyanezt tapasztaltuk Gozo katedrálisában is. A meleggel és az izgő-mozgó kislányommal küszködve eszembe jutott malagai tapasztalatunk: egy kisfiút úgy próbáltak csendben tartani a szülei a mise alatt, hogy mesét nézettek vele telefonról... Én inkább megmutattam lányomnak a falakon lévő freskókat és azt a néger kislányt, aki csendben üldögélt anyukája mellett.

Nem gondolom, hogy ruha teszi az ember hitét, mégis jó volt megtapasztalni – felidézve a budapesti misék rövid-, sőt akár forrónadrágos, spagetti-pántos ruhás fiataljait és kevésbé fiataljait –, hogy még van olyan ország Európában, ahol a templom valóban tisztelt hely az öltözködés szempontjából is.

Család és gasztronómia

És jó volt tapasztalni azt is, hogy a máltaiak mennyire családcentrikusan gondolkodnak. Mindenki nagyon kedves volt a gyerekeinkkel, sehol nem néztek rájuk csúnyán, ha viháncoltak vagy hangoskodtak, netán felborítottak vagy összetörtek egy poharat. Nagy élmény volt számukra a még mindig működő Popey Village: a 40 éve készült film díszleteit megőrizték, és mindenféle szórakoztató elemekkel – például társasjátékokkal, filmvetítéssel, motorcsónakos túrával a part mellett – kiegészítve látogathatóvá tették. Szinte minden strandon láttuk a mára már a Balatonon is elterjedt, zöld-sárga színű, felfújható vízi csúszdaparkokat. Mindenhol kérhettünk gyermekmenüt és kedvezményes gyerekbelépőt, sőt, öt év alattiaknak a legtöbb szervezett út ingyenes volt.

Popey Village

A gyermekmenü azért is fontos, mert sajnos még a mi jó étvágyú gyermekeink sem lelkesednek a halakért és egyéb tengeri herkenytűkért, sem a nemzeti eledelnek számító nyúlhúsért (más állatot nem nagyon tudnak tenyészteni), valamint az olíva-, capribogyóval és babbal teli malagai salátáért sem, így számukra maradt a csirkehús-szalmakrumpli, a bolognai spagetti és a fish&chips. Mi ezalatt lelkesen kóstolgattuk a halakat, a nyúlhúst és a salátát, sőt, egyszer még a lóhúst is kipróbáltuk.

A hazaúton szokás szerint megkérdeztük a gyermekeinket, mi tetszett a legjobban. A válaszuk egyszerű volt: minden, és menjünk vissza. Tehát, kedves Málta, jövünk máskor is!