Anya az te vagy?

Pár nappal a Klasszikus kedvencek címet viselő Zeneakadémiai koncert után találkoztunk Szekeres Adriennel. A műsorban népszerű operaáriák csendültek föl, de mint az első kérdés után kiderül, nem Szekeres Adrien hangján...

– Egy énekesnek ez a rémálma. Bármikor megeshet, hogy hazahoz egy vírust valamelyik családtag vagy akár ő maga, és két nappal a fellépés előtt nem tud énekelni. Nehéz ilyenkor jó döntést hozni, mert nem tudni, merre tart egy ilyen betegség. Az embernek ott van a vállán a teher: készül a közönség, készülnek a zenészek, ráadásul nem csak egy alkalomról dönt ilyenkor, hiszen jönnek egymás után a fellépések, és ha betegen végigkínlódsz egy koncertet, az nem csak egy este sorsát döntheti el. És olyan is van, hogy az ember mégis elvállalja, és aztán nem tudja az előadást végigénekelni...

– Erre is volt példa az életedben. Ezért is nem vállaltad most?

– Nem, ez sokkal egyértelműbb helyzet volt. Ha az ember hurutos, azt még lehet technikailag kezelni, de ha nem zár a hangszalag – és most ez volt a helyzet – egyszerűen nem szól a hang. Ráadásul itt operaáriáknál nincs olyan, hogy nem kötöm vagy nem tartom a hangot. Három oktávon éneklek, de a popdalaim az alsó másfél kettőben vannak, így ha előfordult, hogy alul nem zártak a hangszalagjaim, akkor megoldottam úgy, hogy följebb énekeltem. Most viszont fönt nem zárt. Szerencsére ez nem a saját dalaim előadása volt, beugrottak helyettem.

– Egy ilyen döntésnél is sokat tanul az ember magáról, a helyzetről, a többiekről. És nyilván a lányaid is figyelik, anya hogyan reagál ilyenkor. Mit szeretnél nekik megtanítani az ilyen helyzetekről?

– Jázmin és Emi azért azt látja, hogy ha nem a lehetetlent súrolja a feladat, akkor csinálni kell. Ha például nem akarnak balettozni vagy zongorázni, annak ellenére, hogy ők választották annak idején, akkor megbeszéljük, hogy ezt az évet végigcsináljuk, és akkor majd eldönthetik, hogyan tovább. De az ellenkezőjére is volt példa. Ritmikus gimnasztikáztak a lányok, és egy versenyt ide-oda rakosgattak, az egyikük például ezért nem lett B tagozatos zongorából, mert ütköztek az időpontok. A tervezett verseny előtt aztán pár nappal kiderült, hogy módosul, és akkor lesz, amikor mind a kettőjüknek osztálykirándulás van. Akkor azt mondtam, hogy ezt nem lehet megcsinálni sem a gyerekkel, sem a szülővel, egy ilyen csapatba, ahol ennyire nincsenek szabályok, nem akartunk tartozni. Hiszen ez csak egy szelete az életüknek. Persze akkor sírtak két órát, de biztos, hogy akkor is sírtak volna, ha nem mennek osztálykirándulásra. Az ilyen döntés mindig nehéz.

– A te életed döntései nehezebbek vagy a gyerekeid életéről hozottak?

– Én csak akkor beszélek a saját életemben problémáról, amikor az már csakugyan az, ezért ezek a döntések általában nagyobb volumenűek. Szerencsére az ő életükben még nem voltak olyan nagy horderejű választások. Egyébként, ha egy döntés előtt teljesen tanácstalan vagyok, az a taktikám, hogy először kizárom azt, amit nem szeretnék. Könnyebb tudni, hogy mit nem szeretnék a gyerekemnek vagy hogyan nem szeretnék élni x évesen. Így egyre közelebb kerülsz ahhoz, amit valóban szeretnél.

– És hogyan nem szeretnéd magad látni x évesen?

Folytatás a Képmás magazin júniusi számában!