Kedves Költő! – Lackfi János Kossuth-díjas

Rólad azt gyanítom, hogy az első percben megállapítottad: akitől átvetted a díjadat, az nem az, Akitől valójában kaptad. Veszem tehát a bátorságot, hogy írásom elején hálát adjak a Mennyei Atyának érted, az életedért, ragyogó tehetségedért és azért, hogy megbecsüléssel illet az a haza, ahol „jó, megrázott, megtetézett mértékkel” szórod szét kincseid. 

De nyomban azt is ki kell jelenteni, hogy: magadra vess, Kedves Költő. 

Még ha nem hajszoltad is, ebben a Kossuth-díjban nyakig benne vagy – félreismerhetetlen hangú, életöröm és fölsebződés hasítékain született műveiddel, mesterséged és közönséged iránti alázatoddal, társadalmi szolgálatoddal, bestiális szorgalmaddal. 

Benne bizony, Kedves Költő, aki nap mint nap tenyeredbe köpsz, felgyűröd ingujjad, úgy talicskázod az élő hitet az irodalomba, az irodalmi igényt a kiüresedett vallásos nyelvbe, a motorbőgetős vagányságot a lexikonszagú magyarórákra, a tankönyvi tudást a lelkes amatőr poéták buzgalmába, a hitelességet a közösségi médiába, a közösségi médiát az olvasás, a művelődés és a lelki élet szolgálatába.

Te, Kedves Költő, aki nemcsak majd’ százötven szerzői és műfordítás-köteteddel, kutatói-oktatói-szerkesztői munkáddal, cikkeiddel, interjúiddal, fellépéseiddel, színdarabjaiddal, dalszövegeiddel, gyermekverseiddel, meséiddel, imáiddal és jótékonysági célú írásaiddal gazdagítod olvasóidat, hanem azzal is, hogy segítesz (újra) rálelni a művészet iránti kíváncsiságra, a játék és a gyönyörködés képességére, 

te, aki a kiábrándultság trendje homályában mersz folyton felkapcsolt távolsági reményszóróval közlekedni, 

te, Kedves Költő, aki évtizedek óta hazai pályán mozogsz nemcsak a művészóriások, hanem a hétköznapi emberek között is, te, aki a Kárpát-medence több száz iskolájában, a kapolcsi Versudvarban, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Lackfi Kreatív Írás Kurzuson, tévéstúdiókban, újságok, köztük a Képmás hasábjain, itthoni, külhoni és messzeföldi kulturális intézetek, templomok, campusok, fesztiválok, színházak, művelődési házak, koncerttermek színpadán, zarándoklatok, szentségimádások, dicsőítések, imacsoportok közösségeiben, tanúságtevőként (sőt, izguló felvételizővel levelezve is) önmagad maradsz, de önmagadon túlmutatót képviselsz,

te, Kedves Költő, akinek szekérderék díja* van, de aki a felesége, Bárdos Júlia és gyermekei, Simon, Margit, Dorottya, Johanna, Ágnes és Julianna nevét nagyobb örömmel látod a sajátod köré írva, mint a kitüntetésekét, 

te, aki elsőrangú írók fiaként és sok kiváló magyar zenész-költő-festő stb. jó barátjaként soha nem a titulusnak, hanem mindig a törékeny, érző embernek köszönsz derűsen, te(ngerecki), aki matrózcsíkos pulcsikat viselsz, nem politikai pártok pávatollait, 

te, Kedves Költő, akinek Van tüzed, és nem félsz használni, te, aki több bocskort elnyűttél már az országot járva, aki tudod, hogy Milyenek a magyarok, és így szereted őket, aki egy nemzetnek adsz #Jóéjtpuszit, frissíted népdalkincsét új zsoltárokká és írod Igaz mesékké ünnepeit, még mielőtt végleg elfeledné azokat, aki vele kérdezed, hogy Miért engedi Isten, majd vigasztalod, hogy Elmúlik, jársz Esőtáncot, táncolsz Szóviharban, akasztasz Szívékszert az olvasók nyakába…

te, Kedves Költő, aki otthonodra, zsámbéki közösségedre, egyházadra, a kirekesztettekre is hozzátartozói figyelmet fordítasz, aki számos versedben (pl. A hajlékkészítés zsoltára), regényedben (Levágott fül, Rocky), színművedben (Hinták) adtál hangot többszörösen megtört, láthatatlan sorsoknak, 

te, Kedves Költő, aki a legmagasabb színvonalon alkotva is közvetlenséggel tiszteled meg olvasóidat, aki hivatásod mestere vagy, de ezt úgy használod, hogy a tanítványságban növekedj,

Kedves Költő, aki felelősséget vállalsz azért, amit írsz és azokért is, akiknek írsz,

te, aki a lüktető, emelkedő-zuhanó, hétköznapi életet gyúrod műveidbe, mert örömmel és részvéttel szeretnek élni a halandók, amíg meg nem halnak,

te, aki dzsúdós, focista, kosaras, valamint az önreflexió és a humor Szoboszlaija vagy,

te, aki acsargó rivalizálás helyett kortársaid alkotásait is rendre népszerűsíted, aki segítesz, hogy az is hozzáférjen a lelke mélyén rejlő költészethez, akinek az irodalom úgy, ahogy van, hottentotta,

te Kedves Költő, aki a magyar nyelvnek egyik lehető legderekabb gazdájává lettél, s aki még mindig ugyanaz a tűzoltó, katona s vadakat terelő juhász, aki volt,  

a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Magyarország legfőbb művészeti és kulturális elismerését, a Kossuth-díjat kaptad. Megérdemelten. Valami azt súgja, még ezt is mindannyiunk épülésére, örömére fogod fordítani. Dehát már meg is tetted. Boldog az az ország, amelynek Lackfi Jánosa van – remény az osztályrésze.

Lackfi János 1971-ben született Budapesten, Mezey Katalin és Oláh János író-költők gyermekeként. Többek között Gérecz Attila-, József Attila-díjas és Prima Primissima-díjas író, költő, műfordító, tanár. Eddig kilencvennégy kötete, negyvennégy műfordításkötete jelent meg. A kapolcsi Művészetek Völgye fesztivál Versudvarának ötlet- és házigazdája, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem korábbi oktatója, színházi és zenei produkciók, televíziós műsorok közreműködője. Az általa vezetett kreatívírás-kurzus évek óta töretlen népszerűségnek örvend. A budapesti, 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nagykövete volt. A Képmás Magazinban novellákat publikál. Felesége Bárdos Júlia művészettörténész, hat gyermekük és öt unokájuk van. Lackfi János 2026. március 13-án Kossuth-díjban részesült.