Szerethet-e egy robot? – futurisztikus komédia a Pesti Színházban

Robotlány emberi érzésekkel

Valamikor, a nem túl távoli jövőben – amikor minden megváltozik, kivéve az emberi természetet – a televíziós szappanoperákat már nem emberek, hanem a mesterséges intelligencia írja, a szerepeket pedig erre a célra kifejlesztett úgynevezett aktoidok játsszák. 

Komédiák már nem készülnek, mivel ezek a robotok bármily illúziókeltően utánozzák is az emberi viselkedést, humorérzékkel egyáltalán nem rendelkeznek. 

2050-ben járunk, egy tévés szappanopera forgatásán. Innen indul a Pesti Színház Igazából komédia című darabja. A nyitójelenetben éppen egy operációra készülnek, az orvos magyaráz, a beteg a műtőasztalon, az anyja sír, a nővér pedig valamiért nevet. Van rendezőnk is, Chandler Tate (Méhes László), aki az instrukciókat nem a színészek helyett használt aktoidoknak, hanem a stáb tagjainak adja. Ők azok, akik beprogramozzák a robotokat: ki mit csináljon, mennyire sírjon, mikor nevessen és így tovább. Hiszen az aktoid „olyan, mint egy turmixgép” – hangzik el a darab elején. 

Ebbe a környezetbe érkezik meg Adam Trainsmith (Kovács Tamás), a fiatal író, aki még a régi nagy klasszikuson, például Charlie Chaplin némafilmjein nőtt fel. Ráadásul nagy tisztelője a mára kiégett, de egykor nagy rendező Tate-nek, és minden vágya, hogy tőle tanulva saját vígjátékot írjon.

Adam meglátja a nevető és meglepő módon egészen emberi érzésekre képes robotlányban, Jacie Triplethree-ben (Varga-Járó Sára) a lehetőséget, akinek főszereplésével vígjátékot írna. Nem így a tévétársaság gazdasági vezetője, Carla Pepperbloom (Petrik Andrea), aki szerint Jacie nevetése egyszerű programozási hiba, és töröltetné a memóriáját. 

Adam azonban ettől tartva megszökik Jacie-vel, hiszen az aktoid-lányban idővel már nemcsak a saját szakmai sikerének lehetőségét, hanem a szerelmet is megtalálja. 

Menekülésük során pedig tanítja, hogyan viselkedjen úgy, mint az emberek. Futurisztikus Pygmalion-történet, amit látunk. 

Közel harminc éve íródott, de aktuálisabb, mint valaha

A 87 éves Alan Ayckbourn az egyik legismertebb brit drámaíró, több mint kilencven egész estés darabot írt eddig pályája során. Otthonosan mozog a sci-fi és a fantasy világában. Műveit több mint harmincöt nyelvre lefordították, világszerte színházban és televízióban is játsszák őket. Tíz darabját mutatták be az Egyesült Államokban, a Broadway-en, amelyek egy Tony-díjat (a színházi szakma egyik legkiemelkedőbb elismerése) hoztak számára. A Normann hódítások (The Norman Conquests) című trilógiájával a brit színház legfontosabb elismerését, Laurence Olivier-díjat nyert.

A brit drámaíró-rendező az Igazából komédiát közel harminc évvel ezelőtt írta, 1998-ban volt a világpremierje. Mégis döbbenetesen aktuális most, 2026-ban, amikor a ChatGPT már helyettünk fordít, szakdolgozatot ír, közérthetővé teszi az orvosi leleteinket, sőt a pszichológusokat is utánozza.

A darab abból az ötletből indult ki, hogy a humor és a szerelem képessége egyaránt olyan tulajdonságok, amelyek megkülönböztetik az embereket a robotoktól. De mi történik, ha egy android képes nevetni egy viccen, vagy szerelmes lesz? 

Műsoron a Pesti Színházban
Az Igazából komédiát Szabó Máté rendezésében állították színpadra, a főszerepekben Varga-Járó Sára és Kovács Tamás, a további szerepekben Méhes László, Petrik Andrea, Lukács Sándor, Waskovics Andrea, Radnay Csilla, Telekes Péter, Majsai-Nyilas Tünde és Szántó Balázs látható. 

Csapatmunka a javából

Varga-Járó Sára szinte végig színen van, nagyon erőteljes alakítást nyújt, robotként mozog és táncol, miközben igazi érzelmi hullámvasutat jár be. Kovács Tamás jó partnere ebben. De lubickol a megcsömörlött rendező szerepében Méhes László is. Lukács Sándor a tévétársaság tulajdonosaként a higgadtságot képviseli, végső soron ő dönti el, mi legyen Jacie, az aktoidlány sorsa. Érdemes Petrik Andrea alakítását is kiemelni, a színésznő futurisztikus Szörnyella de Frászként játszik óriásit. A többiek a darabon belül több szerepet is alakítanak, igazi csapatmunka, amit látunk, jó nézni, jó rajta őszintén nevetni és három órára kiszakadni a valóságból. 

A látványvilág és a jelmezek is nagyon izgalmasak: előbbiért Pater Sparrow, utóbbiért Tihanyi Ildi felelt. A színészeknek új készségeket is meg kellett tanulni, a robotpincérek például elektromos egykerekű járgányokon egyensúlyozva szolgálják ki a vendégeket. Az erős és vibráló táncjelenetek sem hiányoznak, amikben leginkább Varga-Járó Sára bizonyíthatja sokoldalú tehetségét, a koreográfia Kováts Gergely Csanád munkája.

A darab, ahogy a címe is hirdeti, komédia, de sokkal több ennél: bőven van min gondolkodni úton hazafelé a színházból. 

Mekkora szerepet játszik az életünkben a mesterséges intelligencia? Kell-e korlátozni a használatát? Az ember hozta létre, hogy megkönnyítse az életét, de valóban megkönnyítette, jobbá tette? Eljöhet a pillanat, amikor mi, emberek teljesen feleslegessé válunk, és az AI átveszi a hatalmat? A Pesti Színházban eljátszhatunk mindezen gondolatokkal...