Mozartot „megoperálták”? – így született újjá egy elveszett mű

Goethe szerint a 270 éve, 1756. január 27-én született Wolfgang Amadeus Mozart zsenije csak Shakespeare-hez és Raffaellóhoz hasonlítható. Richard Wagner így méltatta: „Hiszek Istenben; és abban, hogy Mozart és Beethoven az egyedüli gyermekei”.

A toronyba zárt leány

Mozart a Szöktetés a szerájból (az ősbemutatóját 1782. július 16-án tartották) megírását követő esztendőkben a vígopera műfajával kacérkodott. 

A rászedett vőlegény is ebből a korszakból való, amelynek azonban csupán a nyitánya, néhány zenei részlete és librettója maradt fenn. 

Az 1784-ben keletkezett A kairói lúd figyelemreméltó fináléval, ám kevésbé erős szövegkönyvvel rendelkezik, amit Varesco abbé (a salzburgi kápolna udvari lelkésze), az Idomeneo című Mozart-opera librettistája jegyez. 

A szüzsé a kor divatja szerint szöktetéstörténetet foglal magába: az öreg Don Pippo márki lányát, Celidorát egy ellenszenves férfinak ígéri, és toronyba zárja, ahonnan csak a lány szerelme, Biondello tudja kiszabadítani egy óriási műlúd segítségével. A darab végül talonba került Varesco abbé színházi világban való járatlansága és Mozart más munkái miatt.

Innen indult tehát a rekonstrukciós munka. Az ötlet Ókovács Szilvesztert, a Magyar Állami Operaház főigazgatóját dicséri. A főigazgató egy a töredékek színpadra állításának hátterét bemutató írásában kiemelte: „a szenzáció márpedig küszöbön áll: két, 1783 nyarán, illetve 1783 és 1784 fordulóján keletkezett operatöredék figyelmes összeillesztésével kilencvenpercnyi elsőrangú mozarti muzsika perdül elénk.” Szerinte: „végső soron a zeneszerző művének feltámasztásáról van szó, melyet megelőzött egy műtét” a színrevitel előtt…

„Hogy jövök én ahhoz, hogy Mozartot kiegészítsem?”

A „műtétre”, avagy a művek értő kiegészítésére a Liszt-díjas, érdemes művész Németh Pál karmestert, fuvolaművészt, a régizene szakértőjét kérték fel, aki a Budapesti Kamaraopera és a Savaria Barokk Zenekar igazgatója, „motorja”, a Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztiváljának művészeti vezetője is egyben. 

„Először közel harminc éve keresett meg engem ezzel az ötlettel Ókovács Szilveszter, aki a Budapesti Kamaraoperában közeli munkatársam volt, mint énekművész. Akkor elhajoltam a feladat elől” – meséli egyszerre szégyenkezve, egyszerre vállalt derűvel Németh Pál a Vakok Intézetében működő Bravia kamarateremben, az aznapi próba után. 

„Hogy jövök én ahhoz, hogy a legnagyobb zeneszerzők egyikét, Mozartot kiegészítsem? – ez volt az első reakcióm. 

De azután megnyugtattam magam egy felismeréssel, hogy ha az aranymíves dolgozik, és az asztaláról lehullik a forgács, az is arany! Márpedig az én szerepem ez esetben hasonlatos az aranymíveséhez. 

Nem tartom magam komponistának. Egy zenész vagyok, aki ha kell, zongorát cipel, ha kell, dirigál, ha arra kérik, segít színpadra vinni egy elveszített kincset Mozarttól.

Kép

Németh Pál – Kép: Szabó Zoltán Attila

A skrupulusaim megszűnéséhez sokat kellett tanulnom. Tanulmányoztam például, hogyan írta Mozart a brácsaszólamot. Azután beleástam magam az 1780–1785 közötti korszakába – megpróbáltam picit Mozart szemével figyelni az apróbb részleteket is. Bizonyos értelemben szórakoztató volt a munka, hiszen amikor a zenéje lényegét ragadom meg, abba is bele kellett gondoljak, milyen vidám fickó volt, aki szerette a szoknyát és a muzsikát, no meg a pezsgőt! Mozartot nem okos dolog távolságtartással szemlélni, elkönyvelni »komolyzenésznek«. Művei életörömtől duzzadó, nagyszerű zenei ötletekkel vannak tele. Ezt kellett nekem visszaadnom. Úgy érzem, a közönség élvezte az összefűzött töredékeket.”

A kairói lúd, avagy A rászedett vőlegény összes előadásában szerepelt Kovács István, Don Pippo márki megformálója, aki egy napon született Mozarttal! „Majdnem minden fontosabb operaszerep és oratórium megtalált. Újdonság volt nekem, hogy Don Pippo vígjátéki figura, buffo szerep. Nagyon élveztem, ajándéknak tekintettem, mivel a mi szakmánkban is vannak dobozok. S én nehezen viselem a végletes gondolkodást, amikor a művészt ilyen-olyan kalodákba zárják. 

Mindig harcoltam azért, hogy a személyiségem sok oldalát mutathassam meg a színpadon, a szeriőz, szépen éneklő figurák mellett például a drámai hős vagy a buffo karakter sem áll tőlem távol.

Ez óriási örömforrás, nagyon élvezem a sokszínűség megélését. Ráadásul vár rám most egy újabb Mozart-szerep, Don Alfonso leszek a Cosi fan tutte-ban. Ő egy öreg filozófus, lénye igazi humorforrás.”

Egy jó csillagzat alatt született előadás

Kovács elégedett, mert A kairói lúd esetében Németh Pál zenei irányítása mellett, Toronykőy Attila kitűnő rendezésében az általa megjelenített vén bolondból, aki a szerelem, a nők megszállottja, szerethető, megszánható figurát sikerült faragnia. „Az előadás sokat követelt tőlünk. Sokat kellett mozogni meghatározott, pontos koreográfia szerint, és közben a nehéz, igényes szólamot énekelni, ami nagy kihívást jelentett, de nagyon élvezetes is volt – fűzi hozzá, majd megjegyzi: „a jóga, a rendszeres mozgás nagy hasznára van a fizikai kondíció megőrzésében – és erre Don Pippo megformálásához nagyon is szüksége volt. – Bírni kellett szuflával!”

Habár rajongott hivatásának operaénekesi munkáját tartja, orvosként végzett, és az utóbbi években a fehér köpeny újra megjelent az életében. „Az orvosi pályát huszonegypár éve elhagytam, a covid idején azonban újra munkába álltam. Úgy döntöttem, hogy folytatom tanulmányaimat. Háziorvosi szakvizsgára készülök. Hogy miért? Mert ebben a buggyant világban mind kevésbé lát az ember a jövőbe...”

„Ez az előadás nagyon jó csillagzat alatt született – rögzíti Németh Pál. – Kiváló kollégákkal dolgoztam együtt. Toronykőy Attila rendező értette ezt a könnyed muzsikát, mert ő maga is zenész, évekig hegedült. Azt gondolom, ha egy rendező prózai színházból érkezik, abból is születhet érdekes alkotás, de egy ízig-vérig zenésszel, mint amilyen Attila, könnyebb egy ilyen nehéz feladatot teljesíteni, megugrani.” 

„Az általa létrehozott előadás nem volt poros, avítt. A női szerepek – szinte jutalomjátéknak tűntek. Bevallom, sajnálom, hogy néhány hete utoljára dirigáltam a zenekart A kairói lúd előadásán.”

Németh Pál elárulja: egyszer már Vivaldit is ki kellett egészítse, ugyanakkor a Mozart-művek kapcsán egyértelműen fogalmaz: „semmi nincs olyan, amit én találtam ki, illetve csak egy recitativót írtam a darab végén, hogy teljesen, lezártnak tűnjön a félbehagyott mű.” (A recitativo kötetlen éneklési mód, lényegében énekbeszéd. Elsődleges funkciója a zenetörténetben az volt, hogy a zenei részek között meggyorsítsa a cselekmény folyamatát). 

Hangfelvétel készül A kairói lúdból…

A karmester, aki Vivaldi után Mozart-töredéket mentett meg, a hetvenes évek eleje óta foglalkozik régizenével. De, mint mondja, ez nem jelenti azt, hogy egykor ne játszott volna Beatlest is a zongorán. „Frázisnak tűnhet, de nagyon igaz: csak jó és rossz zene létezik! Harminc éven át tanítottam a Konzervatóriumban, és ott is ezt képviseltem. Sokat köszönhetek Kodály kortársának, kortársának, Bárdos Lajosnak, akinek a repertoárja a reneszánsz muzsikától a kortás zenéig terjedt, a Mátyás-templom karnagyaként maga is vezényelt. A tőle tanultakat máig hasznosítom. Az ő nyitottsága, kíváncsisága követendő példa számomra.” 

A 76 éves művész eddig 150 lemezt készített. Nevetve állapítja meg, hogy az sem vetette soha vissza, hogy „végeredményben 1986 óta szabadúszó”, és hogy a mai napig fáradhatatlanul pályázik, új lehetőségeket keres. „Nyilván ma már a legfontosabb, hogy sok időt tölthessek a három unokámmal, de azért nincs okom a panaszra, bőven van még feladatom.” Mint mondja, A kairói lúd előadás hangfelvétele most készül, nem sokkal előtte pedig Pax et Bonum a hazai ferencesek zenéje a 17-18. században című kiadványon dolgozott a Savaria Barokk Zenekarral.