Miért foglalkozunk többet azzal, amit nem értünk el? – A titokzatos Zeigarnik-hatás

Előfordult már veled is, hogy álmatlanul forgolódtál az ágyban, mert nem értél egy munkahelyi feladat végére? Vagy épp a harmadik epizód után sem voltál képes félbehagyni a lebilincselő minisorozatot?  Legyen szó akár egy hosszadalmas projektről, egy nagyon izgalmas regényről vagy filmről, megvan az oka, hogy miért olyan nehéz az el nem végzett, be nem fejezett dolgoktól fejben megszabadulnunk. 

A mindennapi életben általában több olyan feladatunk van, amik újra és újra lekötik a figyelmünket. A befejezetlenül hagyott teendőink viszont akkor is hajlamosak bekúszni a fejünkbe, amikor már valami mással kezdtünk el foglalkozni. 

Agyunk ugyanis továbbra sem ereszti őket: keresi a lehetőséget, hogy lezárhassa, befejezhesse az érintett ügyeket. 

A jelenséget a pszichológia Zeigarnik-hatásnak nevezi – és jóval gyakrabban átéljük, mint gondolnánk. 

A „kognitív szálka” és a tudomány, ami mögötte van

A hatás Bluma Zeigarnik szovjet pszichológusnőről kapta a nevét, aki elsőként írta le 1927-ben. A szakember annak hatására kezdte tanulmányozni a jelenséget, hogy professzora, a neves pszichológus, Kurt Lewin egy kávéházban észrevette, hogy a pincér részletesen emlékszik arra, melyik vendég mit rendelt, de csak addig, amíg ki nem fizették a számláikat. 

Ebből Zeigarnik azt szűrte le, hogy az emberi agy hajlamos rá, hogy kiemelten foglalkozzon olyan dolgokkal, amelyek még nincsenek lezárva. Következtetését később több kísérlettel is alátámasztotta. Az 1930-as évek folyamán a szakember vizsgálatok sorát hajtotta végre, amik során a rejtvényektől kezdve a gyöngyfűzésig különféle feladatokkal bízta meg a résztvevőket, és a tevékenységek felét a befejezésük előtt megszakították. Szembetűnő eredmények születtek: a vizsgált alanyok kétszer nagyobb valószínűséggel emlékeztek azokra a feladatokra, amiket félbe kellett szakítaniuk. 

„Lezáratlan feladataink, megoldatlan problémáink, be nem váltott ígéreteink, mindazok a dolgok, amiket nem fejeztünk, nem teljesítettünk be, folyamatosan nyomasztanak minket. Irritálnak, akár egy szálka a bőrünk alatt, állandóan emlékeztetve a tökéletlenségeinkre” – fogalmazta meg Bluma Zeigarnik. 

A hatás mögött, legalábbis a modern pszichológia feltételezése szerint, az a mechanizmus állhat, ahogyan elménk a memóriánkat kezeli. Ahányszor csak új feladatba kezdünk, agyunkban egy úgynevezett „feladatspecifikus feszültség” keletkezik. Ez a kognitív izgalom egy olyan formája, ami aktívan nyitva tartja a feladatot, folyamatosan lefoglalva a rövid távú memóriánkat. Ám amint elkészülünk az adott dologgal, azt az agyunk azonnal elengedi, feloldva a vele járó feszültséget. 

Kép

Bluma Zeigarnik – Forrás: Wikipédia

Igen ám, de mi történik, ha félbehagyjuk a tevékenységet?  A stressz fennmarad, a figyelmünk így képtelen lankadni, mindezek pedig könnyen felemészthetik a mentális erőforrásainkat. A Zeigarnik-hatás többek között azt is megmagyarázza, miért kísértik az embereket a be nem teljesített célok, és miért emlékeznek inkább arra, amit nem értek el, mint arra, amit elértek. A befejezetlen munka szellemi terhe miatt sokak negatívan tekinthetnek magukra, ami akár olyan problémák kialakulásához is vezethet, mint például az imposztorszindróma.

Tudatosan kezelve jól is használhatjuk

Egy 1972-es kísérletben kimutatták, hogy a résztvevők érzékelhetően jobban emlékeztek vissza azokra a reklámokra, amelyekben úgynevezett „jingle” – egy népszerű, sokak számára ismerős zenéből kivágott részlet – hangzott el. A marketingben máig kulcsszerepet játszó dallamtöredékek arra is alkalmasak lehetnek, hogy a befejezetlenségük révén kiváltsák a Zeigarnik-hatást. 

A fülbemászó, jól eltalált jingle sokat segíthet abban, hogy minél emlékezetesebb legyen a hirdetett márka vagy termék. 

A jelenség gyakorlati oldala azonban nem csupán marketing- és reklámipari ütőkártya, szappanoperák és sorozatok készítésekor is előszeretettel alkalmazzák. Bár egy epizód véget ér, a történet nem szakad(hat) meg. A beépített „cliffhanger” – a szándékoltan függőben maradó cselekmény, mint marketingfogás – gondoskodik arról, hogy ébren tartsa a kíváncsiságunkat, hogy a további részeket is biztosan meg akarjuk nézni. 

A Zeigarnik-hatás ugyanakkor kétélű fegyver, ami nem csak negatív irányba befolyásolhatja fogékonyságunkat, hatékonyságunkat. Épp ellenkezőleg: ha sikerül elsajátítanunk, hogyan kezeljük tudatosan, a pozitív oldalát is teljes mértékben hasznosítani tudjuk munkában, tanulásban egyaránt.

Tanulás, munka szakaszolva, teendőlista

Ahelyett, hogy valaki például egyhuzamban, vizsga előtt egy héttel akarna mindent megtanulni, próbáljon több időt hagyni a dolgokra: bontsa szakaszokra az anyagot, és iktasson be minél több szünetet. Így jó eséllyel könnyebben fel tudja idézni a tanulnivalót, munka esetén az adott részfeladatot. Így akár további lendületet is nyerhet a folytatáshoz. 

A Zeigarnik-hatás a halogatás ellenszereként is hatásos lehet: ha azt mondjuk magunknak, hogy csak megtesszük az első, kezdő lépést, már félig nyert ügyünk van. 

(Ahelyett, hogy az utolsó pillanatra halasztanánk, aminek könnyen őrült kapkodás és gyenge eredmény lehet a vége.) Mert bármilyen apró legyen is az a lépés, közelebb visz a célhoz, a feladat befejezéséhez még akkor is, ha nem egy szuszra leszünk vele készen. 

Ha pedig a „multitasking” – a különféle feladatok párhuzamos végzése – jellemez minket, a Zeigarnik-hatás elvét tudatosítva próbálhatunk csökkenteni a magunkra pakolt mentális teher nagyságán. Például oly módon, hogy amikor pontosan tudjuk, hogy több befejezetlen feladat tornyosul előttünk, nem vágunk bele egy következőbe. 

Ha pedig már képesek vagyunk egyszerre csak egy feladatra koncentrálni, kevésbé kell attól is tartanunk, hogy az egyéb, félbehagyott teendőinkkel kapcsolatos gondolatok próbálják meg elterelni a figyelmünket. A szakemberek egyebek mellett ezért is szokták javasolni, hogy készítsünk listát a teendőinkről, amiket aztán pontról pontra, egyesével haladva kipipálhatunk, szabadon engedhetünk.