Hamis emlékek, avagy a Mandela-hatás – Miért emlékezünk sokan ugyanolyan rosszul bizonyos dolgokra?

Veled is előfordult már, hogy azt hitted, egy bizonyos dolog pontosan úgy történt – úgy hangzott, olyannak látszott –, ahogy visszaemlékszel rá? Majd, amikor azzal szembesítettek, hogy tévedésben vagy – például azzal kapcsolatban, hogy az óvodában unásig ismételt mondóka valójában teljesen másképp hangzik –, továbbra is makacsul kitartottál az eredeti meggyőződésed mellett? (Főleg, miután megtudtad, hogy más is pontosan így emlékszik.) 

Ha igen, akkor te is megtapasztaltad az úgynevezett Mandela-hatást. 

A jelenség lényege, hogy emberek nagy része bizonyos történésekre a valósághoz képest másképp, ám egymással teljesen megegyező módon emlékszik. 

Joggal vetődhet föl a kérdés, mi állhat ennek hátterében. Azt, hogy miért lehet sok embernek hasonló, nagyon specifikus, de nyilvánvalóan téves emléke, még nem tisztázott, noha magukat a hamis emlékeket, létrejöttük okait már rengetegen vizsgálták.

Miért pont Mandela?

A jelenség 2009 táján került a figyelem középpontjába, amikor egy a nyilvánosság előtt „paranormális kutatóként” bemutatkozó hölgy arról számolt be, évekig úgy hitte: Nelson Mandela apartheid-ellenes aktivista, későbbi dél-afrikai elnök még a ’80-as években, bebörtönzése idején meghalt. Fiona Broome olyannyira valósnak tartotta ezt az emlékét, hogy még magának a temetésnek a részleteit és Mandela feleségének búcsúbeszédét is fel tudta idézni. Valójában viszont Nelson Mandela 2013-ban, 95 évesen halt meg. Még a ’90-es években kiszabadult a fogságból, és vezető politikai szerepet is vállalt. 1993-ban Nobel-békedíjat kapott, egy évvel később pedig a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnöke lett.

Broom számára hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy egyáltalán nincs egyedül: minél szélesebb körben hintette el a felfedezését, annál több olyan ember jelentkezett, akik pontosan így emlékeztek Mandelára. A kollektív téves emlékezés e fajtáját a kutató így az akkor valójában még élő dél-afrikai elnök után nevezte el. A nagy port kavart kijelentések hatására az emberek további, hasonló téves emlékek után kezdtek kutatni. A Mandela-hatást azóta már más és más összefüggésekben, így a vizuális emlékek kapcsán is tetten érték.

Utóbbira az egyik legelterjedtebb példa a Monopoly társasjáték, annak is az emblematikus figurája, aki a társasjáték dobozán látható. Arra a kérdésre, hogyan néz ki ez az ember, sokak egy botot, cilindert és monoklit viselő idős urat írnának le. 

Az egyetlen bökkenő csupán az, hogy az ikonikus figura monokli nélkül szerepel. 

Ennek ellenére sokan állítják, az ő dobozukon szereplő figurán biztos, hogy volt monokli.

Kép

Kép forrása: Flickr

Az emlékezet nem a valóság pontos lenyomata

Dr. Aaron Bonner-Jackson szerint ez azért következhet be, mert agyunk képes hamis emlékeket létrehozni és tárolni. A külső ingereket, például a megfigyeléseket és tapasztalatokat az agy általában emlékként dolgozza fel és raktározza el. Ezeket később átgondolva tudja előhívni, miközben ezt a folyamatot több tényező is befolyásolja – magyarázza a neuropszichológus, hozzátéve, hogy az emlékezet nem feltétlenül a valóság pontos másolata. Többek közt számtalan elvárás, érzelem, előítélet és részrehajlás is befolyásolhatja. 

Bonner-Jackson szerint ez azt jelenti, hogy az emlékezet idővel változhat, például azáltal, ahogy az ember egyre több információt szerez a történtekről. Próbáljunk meg például egy konkrét pillanatot felidézni, amikor egy barátunkkal nyaraltunk, javasolja. Könnyen lehet, hogy eltérő részletekre fogunk emlékezni mindketten: egyrészt a saját észleléseink alapján, másfelől amiatt, mert nem ugyanazokra az apróságokra figyeltünk föl az utazás során. 

A doktor arra is felhívja a figyelmet: ha valaki elégszer elmondja, hogy egy eseményre egy bizonyos módon emlékszik – még akkor is, ha az valójában nem történt meg –, agyunk meggyőzhet arról, hogy mi is ugyanezekben az emlékekben higgyünk. Ezt nevezik emlékbeültetésnek – mondja dr. Bonner-Jackson. 

A szakember szerit ez különösen aggályos lehet például egy bírósági tárgyaláson, amely során egy manipulált kérdéssel bárkit rá lehetne vezetni arra, hogy elhiggye, olyasmire emlékszik, amire valójában nem. 

„Mivel az emlékezetünk egy (re)konstruálási folyamat, hajlamosak vagyunk arra is, hogy az esetleges hézagokat – amikor bizonyos részletekre nehezen emlékszünk – a rendelkezésünkre álló információból és saját belső elfogultságainkból merítve töltsük ki” – mutat rá Bonner Jackson.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Őt igazolja egy az Amerikai Pszichológiai Társaság (American Psychological Association – APA) által hivatkozott kísérlet, amely során felnőtteknek „adagoltak” hamis emlékeket arról, hogy gyermekkorukban eltévedtek egy bevásárlóközpontban. A résztvevők körülbelül negyede végül igaznak fogadta el ezt az emléket, amihez volt, aki még új részleteket is hozzátett. 

Egy másik tanulmányban pedig, ami azt vizsgálta, hogyan hozunk létre hamis emlékeket, az embereknek egy rokonértelmű szavakból álló listát mutattak, majd azt a feladatot kapták, hogy idézzék fel őket. Az egyik listán például az „ágy, pihenés, ébrenlét” szavak szerepeltek – ezek mind az „alvás” szóhoz kapcsolódtak, ami viszont nem szerepelt a listán. Ennek ellenére a kísérletben résztvevők 40 százaléka emlékezett úgy, hogy az „alvás” is rajta volt a papíron.

Ha valakinek részinformációi vannak valamiről, vagy nem tudja a teljes választ, akkor előfordulhat, hogy rosszul emlékszik, vagy rekonstruálja az eseményt vagy helyzetet azon információk alapján, amelyekkel rendelkezik – magyarázza dr. Bonner-Jackson, aki szerint ez onnan eredeztethető, hogy az embereknek szükségük van arra, hogy értelmet adjanak a körülöttünk lévő világnak.

A szakember szerint az sem elhanyagolható, hogy ha elég sok ember terjeszt téves információt mondjuk a szélsebesen pörgő közösségi médiában, és egymás kollektív téves emlékezetére játszanak, úgy az igazság könnyen elveszhet. 

Az elménk traumát is maszkolhat

A hamis emlékek gyakran traumából erednek. A traumát átélt, poszttraumás stressz-szindrómában szenvedő emberek gyakran emlékezetproblémákkal küzdenek. A fájdalmas eseményt újra és újra lejátszhatják a fejükben, aminek egyes részeire néha nehezen vagy tévesen emlékeznek. 
Bizonyos fajta hamis emlékek kialakulásában az úgynevezett konfabuláció, a meseszövés is szerepet játszhat. Ilyen esetekben a hamis emlékek akaratlanul jönnek létre, a legjellemzőbben akkor, amikor az ember emlékezetében hiányosságok vannak. Elménk ezeket igyekszik kitölteni a nem valós emlékekkel. 
Mindezeken túl olyan megközelítések is léteznek, amelyek összeesküvés-elméleteket, paranormális jelenséget, egy párhuzamos univerzum létezését feltételezik a Mandela-hatás mögött. A kutatók egyelőre csak feltételeznek, találgatnak, és ha másban nem, abban széles körben egyetértenek, hogy a jelenségre valószínűleg nem létezik egyetemes magyarázat.