Két világ találkozása egy házasságban: egy magyar férfi és egy thai nő közös útja
Több ezer kilométer és több hónap várakozás választotta el őket egymástól, de hitték, hogy közösen van jövőjük. A Gödöllőről származó Szakáli János egy hosszú távú agrárprojekt miatt utazott Laoszba. A thaiföldi faluban élő Parinyanee Sriphor Mo családja nőtagjai közül negyedikként egyetemi tanulmányait folytatta, miközben unokaöccsei nevelésében segített. A két életút ekkor fonódott össze, hogy később Magyarországon folytatódjon.

A házaspárral a gödöllői kastély előtt találkozunk. Janit régebbről ismerem, puszival üdvözlöm, és automatikusan így köszönök Mónak is, aki egy pillanatra zavarba jön, de ezt csak egy kedves mosollyal jelzi. Thaiföldön, ahonnan ő származik, meghajlással köszöntik egymást az emberek. Hamarosan ennél többet is megismerek az ázsiai életről.
Jani, három és fél éve éltél Laoszban, és épp egy komoly betegségen voltál túl, amikor megismerted Mót.
Jani: Igen, 2022-ben a szúnyogok által terjesztett Dengue-lázon estem át, és ez nagyon megviselt fizikailag és lelkileg, kórházba is kerültem. Ezalatt sok mindent átértékeltem magamban, lecsillapodott bennem, amit addig nem tudtam lezárni, és tisztábban láttam, milyen társra van szükségem. Az első találkozásunkat hosszú levelezés előzte meg, mivel egy társkereső oldalon találtunk egymásra. A régebbi kapcsolataim máshogy indultak.
Általában túl emocionálisan választottam, és hamar szerelmes lettem, emiatt nem láttam reálisan a másikat.
Móval viszont volt időnk már a találkozás előtt mélyebben megismerni egymást, közös pontokat találni.
Milyen nyelven szólítottad meg először?
Jani: Úgy emlékszem, angolul. Egyébként munka közben az angolt és a laót használtam, Thaiföld északkeleti részén pedig az iszán nyelvet beszélik, ami szerencsére nagyon hasonlít a laóra, így Móval is könnyebb volt a kommunikáció.
Miből éreztétek, hogy azt találtátok meg, akit kerestetek?
Jani: Szimpatikus volt, hogy ő is kötődik a természethez és a mezőgazdasághoz. Jártunk együtt kirándulni, gombászni és más programokra, például horgászni is elkísért. Emellett én már régóta szerettem volna családot alapítani, ami Mónak is nagyon fontos. Ő igazán állhatatos, a magyar nyelvet is szorgalmasan tanulja, és jókedélyű. Én melankolikusabb típus vagyok, így ebben kiegészítjük egymást, és mellette többet mosolygok.
Mo: Jani már az első találkozásunk után nagy hatást gyakorolt rám. Nagyon gondoskodó, mellette biztonságban érzem magam. Tetszett, hogy minden találkozóra sárga rózsát hozott nekem, mert ez a kedvenc színem. Azt is szeretem benne, hogy könnyű jókedvre deríteni.
A thai férfiak nem igazán fejezik ki az érzéseiket, ő viszont kimutatja, hogy egymáshoz tartozunk, például megfogja a kezem, ami nekem is fontos.
Jani: A családom és az érzelmi kötődés miatt Magyarországon képzeltem el a jövőmet, a korábbi betegség miatt pedig kockázatos is lett volna hosszabb távon Ázsiában maradnom. Ha még egyszer elkapom, az halálos kimenetelű is lehet. Mo viszont vállalta, hogy Magyarországra költözik velem.
Mo, nem féltettek a szüleid, amikor egy fehér, európai férfi kezdett udvarolni?
Mo: Az megszokott, hogy a nő elhagyja a családját és követi a férjét, de az nem, hogy külföldre. Eleinte aggódtak, hogy ilyen messzire kerülök. A helyiek nagy része nem hagyja el az országot, hanem a faluban éli le az életét.
Jani: Sok nyugati férfi csak a testiség miatt jön össze thai lányokkal, és kevesen tisztelik meg a párjukat és a családjukat azzal, hogy a hagyományos esküvői szokásokat követve kössenek házasságot. Így a helyiek óvatosabbak az idegenekkel.
Az interjú folytatása a Képmás magazin legfrissebb 2025. októberi számában olvasható. Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben. A magazinra előfizethet itt.
Kérjük, támogasd munkánkat, ha fontosnak tartod a minőségi tartalmat!
Ha te is úgy érzed, hogy a kepmas.hu cikkei, podcastjai és videói megszólítanak, kérjük, segíts, hogy ezek a tartalmak továbbra is ingyenesen elérhetőek maradjanak.
Támogatom a kepmas.hu-t>>