„Szó nélkül félre kell tenni az egót” – Edzés után viszont jöhet a mosoly!

– A mountain bike-ozást azért kezdted el, mert láttál egy bizonyos versenyt a tévében. 

– Tizenéves voltam, és egy Csepel Kupa nevű verseny gálakritériumát (lezárt utcai körpályán zajló verseny gálafutamát) láttam, élőben közvetítették. Ez kuriózumnak számított a nyolcvanas években. Elhatároztam, hogy a következő évben személyesen is megnézem a versenyt. Így is lett. A mai napig fel tudom idézni a Nicoflex illatát – ez egy bemelegítő krém. Ahányszor elszáguldottak a versenyzők a Citadella körül a pályán, húzták maguk után ezt az illatot. Ez az illat, a hangok, a kerekek surrogása, a közeg örömmel, boldogsággal töltött el. 

– Versenyezni 1994-ben kezdtél, és nagyon sikeres, több bajnoki címmel fémjelzett sportkarriert futottál be. Aztán edző lettél, és két évtizede foglalkozol utánpótlás-­neveléssel is.

– Kezdetben csak junior és felnőtt élsportolókkal dolgoztam, az utóbbi öt évben a Crosskovácsi SKE-nél már kisebb, nyolc-tizenegy éves gyerekekkel is. Az igazi utánpótlás-nevelés a legkisebbek edzése, mert velük meg kell szerettetni a sportot. Korábban volt egy teóriám, amely szerencsére megdőlt. Azt gondoltam, hogy kétféle edző létezik: az utánpótlás-nevelő edző meg a felnőtt edző, és én az utóbbinak vagyok alkalmas. Talán most, amikor már vannak gyerekeim, bátrabban foglalkozom a legkisebbekkel is. Két kislányom van, hat- és négyévesek. 

– Hogyan lehet fenntartani a fiatalok motivációját? 

– Nincs mindenkire ugyanúgy érvényes séma. A legfontosabb feladat ezért az, hogy meg kell ismerni a gyerekeket. Rengeteget kell beszélgetni velük. Oktatni, nevelni játékosan érdemes. Emellett az is igaz, hogy nagyon sok minden múlik a családi háttéren. Akiknek a szülei maguk is élsportolók voltak, azoknak sokkal könnyebb fenntartani a motivációját már csak azért is, mert a szülők könnyedén kezelik a témát, nem hajtják annyira a sikert, „hagyják a gyereket tekerni”, csak a kereteket biztosítják neki. Azt vettem észre, hogy a nem eredményes vagy nem sportoló szülők hajlamosabbak erőltetni a versenyzést, ami még akkor is visszás hatást vált ki, ha a gyerek egyébként szereti csinálni. A motivációt sikerélményekkel lehet fenntartani, ebben nincs titok.

– Miből áll egy gyermek kerékpáredzése?

– A téliek unalmasak, ilyenkor kevesebbet lehet bringán ülni, hideg van, kényelmetlen, sokat kell öltözni. Ilyenkor van futóedzés játékos versenyekkel, sprintfutásokkal, hogy legyen benne élvezet is. Van nyújtó, erősítő edzés is teremben, aztán van téli technikai edzés is, amit viszont nagyon szeretnek a gyerekek. Itt tanítunk meg nekik olyan dolgokat, trükköket, egykerekezést, egy helyben állást, amikkel aztán lehet menőzni a kortársak előtt. Ez egyébként a kerékpársport alapja is: elengedhetetlen ez a fejlett technikai tudás. A nyári edzések pedig már mind kint vannak a szabadban, a természetben.

Kép

Fotó: Bach Máté

– Mi az, ami úgy magával ragadja a gyerekeket, hogy inkább vállalják az izzasztó edzéseket, mint hogy mondjuk telefonozzanak vagy sorozatot nézzenek?

– A közösség, vagyis a közösségben végzett mozgás az, amiről azonnal megérzik a gyerekek, hogy sokkal többet ad nekik, mint az online térben eltöltött idő. Ezért is van az, hogy elsősorban a sport szeretetére, és csak másodsorban a kerékpársport szeretetére nevelünk. És van még egy sajátos ereje a kerékpársportnak, ami inkább a fiúkra van nagy hatással, mégpedig az, hogy a bringa egy műszaki eszköz is: minden fiú ki tudja élni rajta a technokrata énjét. Lehet tuningolni a biciklit, megtanulni szerelni, érteni a műszaki dolgokat, és akinek ehhez van érzéke, azt nagyon beszippantja. Ha nyolc-tíz évet eltöltenek a sportágban, egyetemista koruk előtt már tudnak biciklit szerelni, beállhatnak bármelyik szerelőműhelybe diákmunkában.

– Az egyéni sportokat sokszor vádolják azzal, hogy csak a versengést tanulják meg általa a fiatalok – te viszont épp a közösség erejét hangsúlyoztad az imént. Hogy van ez a kerékpársportban? 

– A kerékpársportnak vannak különböző szakágai, országúti kerékpár, mountain bike, pályakerékpár, cyclo-cross… Egy pályakerékpár ezerméteres időfutamában a versenyző egyedül van a pályán. De mégiscsak egy team dolgozik mögötte, van edzője, szerelője, edzőtársa, mert senki nem képes arra, hogy önmagát olyan szinten motiválja, mint ahogy egy csapat tudja. Lehet, hogy valakiből soha nem lesz nagy bajnok, de lehet egy nagy bajnok állandó edzőtársa, hozzásegítve őt a győzelmekhez. Az, hogy valaki képes legyen ilyen együttműködésre, az megfelelő szocializációt is kíván. 

Az országúti kerékpár nagyon különleges csapatsport. 

Míg a labdajátékoknál a csapat a csapat sikeréért küzd, az országúti kerékpárban a csapat egyetlen ember győzelméért dolgozik. Ez hatalmas önfeláldozást igényel a segítő csapattársaktól. Szó nélkül félre kell tenni az egót, és végkimerülésig hajtani azért, hogy társuk az első helyen célba érhessen. Nagy önzetlenség kell ehhez, mert aztán a közönség még csak nem is a csapatot fogja ünnepelni a végén, hanem azt az egyet. Az más kérdés, hogy a csapattársak egymás között hogyan ünnepelnek. Ha megnézel egy Grand Tour-befutót, látod, hogy a győztes, miután kiujjongta magát, az első dolga az, hogy a szemével a csapattársait kezdi keresni. 

Kép

Fotó: Bach Máté

– Azt nyilatkoztad, hogy elsősorban egészséges, sportoló embereket szeretnél nevelni, és csak másodsorban bajnokokat. Ennek mi a kulcsa?

– Azt szeretném elérni, hogy a gyerekek magát a sportolást szeressék. Ehhez az kell, hogy minden edzést élvezzenek akkor is, ha nehéz. Amikor van egy nehezebb feladat, akkor ráerősítek arra, hogy milyen jó, hogy ezt elvégezték. Gyakran hallom a szülőktől, hogy nehezen indul el a gyerek edzésre, elfáradt az iskolában, edzés után viszont hatalmas mosollyal érkezik haza, és mesél. 

– Volt egy súlyos baleseted 2013-ban, autóval ütköztél kerékpáredzés közben. Mit merítesz abból a felépülési folyamatból, amelyen átmentél?

– Általában minden kudarcból, amely a sportpályafutásom során ért, egy idő után megerősödve tértem vissza, a baleset után is. Emiatt kerültem rehabilitációra, így ismertem meg a sportegészségügy működését, csodálatos szakemberek sorát, ápolókat, orvosokat, gyógytornászokat, akikkel ma is élő a kapcsolatom. Rengeteget tanultam tőlük. A kerékpározás nem veszélytelen sportág, és hasznos tanácsokkal tudom ellátni a gyerekeket, a versenyzőket abban, hogy hogyan álljanak hozzá a felépülésükhöz. 

– Milyen értékeket kell elültetni és megerősíteni a gyerekekben ahhoz, hogy az újrakezdéshez szükséges kitartásra és az önzetlen küzdelemre – akár a sportban, akár az életükben – ők is képesek legyenek? 

– Az első és legfontosabb, hogy tiszteljék egymást és egymás teljesítményét. Szoktunk közösen értékelni menet közben is, ha valami nem megy, akkor félreállunk a pálya szélére, és megmutatom, gyere, nézd, hogy csinálja a csapattársad – és tanulnak egymástól. Lehet, hogy később egy másik dolgot meg ő mutat meg, így kialakul bennük, hogy nem mindenható-mindentudó versenyzők, mindegyikük tud valamit, és mindenki tiszteletet érdemel. 

– Sokféle kupa, érem sorakozhat nálad otthon, idén elnyerted a MOL – Új Európa Alapítvány Mester-M Díját. Mit jelent számodra ez az elismerés?

– Nagyon nagy öröm, hogy érdemesnek tartottak arra, hogy ezt a díjat megkapjam. Ahogyan az is nagy boldogság, hogy a csapatom jelölt engem. Hogy fontos vagyok nekik, és úgy érzik, egyáltalán odavaló vagyok egy ilyen díj jelöltjei közé. 

A cikk a MOL–Új Európa Alapítvány szakmai támogatásával készült.