Lehet, hogy te is szuperérzékeny vagy? – Minden ötödik embert érint ez az állapot

Emlékszem, 2021 tavaszán a kiadó irodája előtt izgatottan vártam az utcán, hogy első kézből vehessem meg Elaine N. Aron művét, a Szuperérzékenyek gyakorlati kézikönyvét. A könyvet, ami – reméltem – majd magyarázatot ad önmagamra. Hogy miért viseltem már gyerekként is rettentő rosszul az igazságtalanságot. Hogy miért nem tudok csak úgy elmenni mások problémái mellett, és miért hasad meg a szívem akár idegenek nehézségei láttán is. 

Mi az oka, hogy képtelen voltam kinőni a pirulást, és még ötvenévesen is elönti az arcomat a forróság, ha nyilvánosság előtt kell beszélnem? 

Miért borulok ki öt perc után egy plázában, pánikszerűen keresve a szabadulást? Miért nem tudom elviselni a háttérzenét egy kávézóban vagy boltban?

És miért fakadok sírva visszatarthatatlanul, ha kirándulás közben felérünk a hegytetőre, és hirtelen szíven üt a kilátás szépsége? 

Mi az a szuperérzékenység?

Elaine N. Aron amerikai kutató pszichológustól származik a „highly sensitive person” kifejezés – rövidítve HSP –, amit magyarul legtöbbször szuperérzékenységnek fordítanak. Tudományos nevén ingerfeldolgozási érzékenységnek hívják, ami talán pontosabban írja le a jelenséget.

Az emberek körülbelül 15–20 százaléka – férfiak és nők egyaránt – rendelkezik az átlagosnál érzékenyebb idegrendszerrel. Elaine N. Aron – aki maga is szuperérzékeny – négy fő vonást emel ki, ami jellemző az ingerfeldogozási érzékenységgel élőkre. 

Az első a rendkívül alapos információfeldolgozás – amit ez a nagyon finomra hangolt idegrendszer tesz lehetővé. Egy szuperérzékeny ember a legapróbb rezdüléseket is észreveszi a környezetében: ha a gyerek kicsit sápadtabban ébredt, ha a párja tekintete egy árnyalattal borúsabb, amikor hazajön este. De ugyanígy kiszúrja a nyomdahibát a könyvben, vagy az első kis levéltetűt a kerti virágágyásban. 

Ebből következik a második jellemző: könnyen túlterhelődnek a környezet ingereitől. Egy munkahelyi értekezlet akármilyen hétköznapi esemény, egy HSP számára kihívás lehet. 

Egy kimondatlan feszültség, ami ott rezeg a levegőben, a neonvilágítás erős fénye, a kintről beszűrődő telefoncsörgés, beszélgetés talán jelentéktelennek tűnnek – egy szuperérzékeny számára azonban ennek az információáradatnak a feldolgozása erőfeszítést jelent. 

A HSP-k érzékszervei érzékenyebbek az átlagosnál – ez is közös jellemzőjük: lehet, hogy egyiküknek a hallása, másikuknak a látása, ízlelése vagy éppen a szaglása. Ahogy minden ember más, úgy nincs két egyforma szuperérzékeny sem. Egy talán hihetetlennek tűnő, de megtörtént eset megmutatja, mit is jelenthet ez. Egy csokor virág a szobában a legtöbb embernek örömet okoz kellemes illatával.  Egy HSP azonban előfordulhat, hogy nejlonzacskót húz az ajándékba kapott rózsacsokorra, így védekezve a túlzott ingeráradat ellen.

Ahogy a külvilág ingereit intenzívebben érzékelik a szuperérzékeny emberek, úgy – szintén közös vonásként – érzelmeiket, belső világukat is mélyen élik meg. Könnyen ráhangolódnak másokra, rendkívül együttérzők, és hatalmas az igazságérzetük. Megint csak egy élet szülte példa: egy kislány nagyon tehetségesen úszott, edzéseken csak úgy hasította a vizet, versenyeken azonban újra és újra rosszul szerepelt, nem értették, mi lehet vele. Mígnem kiderült, hogy nem bírja elviselni a szomorúságot, amit azoknak okoz, akiket legyőz – így inkább hagyta nyerni őket.

A HSP-k sok időt töltenek befelé figyelve – ebben hasonlítanak az introvertált emberekre: azonban a szuperérzékenység nem egyenlő az introvertált beállítottsággal. 

Közös vonás, hogy mindkét csoportnak szüksége van egyedül töltött időre, hogy megemésszék az élményeiket, és mindkét csoport ebből az egyedül töltött időből töltődik fel. De nem minden szuperérzékeny introvertált: és az, hogy valaki inkább befelé forduló személyiség, nem jelenti biztosan azt, hogy egyben szuperérzékeny is. Kutatások szerint a HSP-k 80 százaléka introvertált, míg 20 százalékuk extrovertált. 

Fontos hangsúlyozni, hogy az idegrendszeri érzékenység nem betegség vagy működési zavar: egyszerűen egy beállítottság, mint ahogyan például az, hogy valaki inkább introvertált, vagy extrovertált. 

Kicsoda Borsószem királykisasszony valójában?

Felmerül a kérdés, hogy miért van szükség erre a különleges idegrendszeri beállítottságra. A természet nem pazarol – a legkisebb fűszálnak is megvan a szerepe a nagy egész rendjében. Az ingerfeldolgozási érzékenység őseink közösségeiben a túlélést segítette. Bár nem hívták őket szuperérzékenyeknek, ők voltak azok, akik finom érzékelésükkel felismerték, merre találhatnak vizet, vagy meghallották, ha veszélyes ragadozó közeledett. 

Érzékszervi kifinomultságuknak köszönhetően a szuperérzékenyek a sok-sok információból a következtetéseket is levonják, jól átlátják az összefüggéseket. Élettapasztalatuk gazdagodásával ezek a velük született adottságok fejlett intuitív gondolkodásra tehetik képessé őket. Nemcsak azt ismerik fel, hogy a levegő páratartalmának megváltozása azt jelenti: valahol víz van a közelben, de a millió apró részletből magasabb szinten is képesek átlátni a következményeket. 

Mindezek a képességek tették a régi időkben a HSP-ket a közösség gyógyítóivá, papjaivá, királyok tanácsadóivá. 

A népmesék évszázadok óta őrzik őseink tudását a közösség különösen érzékeny tagjairól. A mi kultúránk is ismeri az ingerfeldolgozási érzékenység jelenségét: gondoljunk csak Borsószem királykisasszonyra! 

Borsószem királykisasszony ázottan, viharverten kopogtat egy éjjel a királyi palota kapuján. Bizony, a szuperérzékenyek gyakran érzik magukat megtépázva a hétköznapok sodrásában. Nem hisznek neki, hiába mondja, hogy ő bizony királykisasszony! A HSP emberek sokszor átélik környezetük értetlenségét – ahogyan a mesebeli csapzott leányzóból sem nézi ki senki, hogy ő valójában királykisasszony, úgy a szuperérzékenyek értékei is rejtve maradhatnak a világ elől. 

Akad azonban az udvarban egy bölcs asszony; a királyné, aki a leányt próba elé állítja. Egy borsószemet tesz titokban az ágyába, és rá temérdek derékaljat, pehelydunnát. Az alvás szimbolikusan a befelé fordulást jelenti, azt az állapotot, amikor az álmodóban rengeteg minden zajlik – ez azonban a külvilág számára láthatatlan. Nem véletlen, hogy Borsószem királykisasszonynak ezt a próbát kell kiállnia! 

Reggelre kiderül, hogy hősnőnk bizony egy szemhunyást sem aludt, annyira zavarta a borsószem az ágyában. Nem is kell hozzá több, a királyfi nyomban feleségül veszi, mert immár bebizonyosodott, hogy igazi királykisasszonnyal van dolga. 

Őseink tudták, hogy az ingerfeldolgozási érzékenységgel élő leány nem csak a borsószemet érzi meg a sok dunyha alatt, de – ahogy azt a modern kutatások is alátámasztják – rendkívül figyelmes, az emberek felé mély empátiával fordul, így bölcs és méltó társa lesz az ifjú királynak népe kormányzásában. 

A szuperérzékenységnek azonban ára van

A HSP emberek finom idegrendszere könnyen túlterhelődik. Ezért létfontosságú, hogy az ingerfeldolgozási érzékenységgel élők odafigyeljenek szükségleteikre, és megfelelően gondoskodjanak önmagukról. Először is fontos felismerni, hogy melyek azok az ingerek, amik megterhelők számukra. Hiszen minden szuperérzékeny más és más: van, akit a neonfény visel meg különösen, mást a zajok, a tömeg, a rendetlenség, de akár a ruhacímke birizgálása a bőrön is tűrhetetlen lehet – csak hogy néhány példát említsek. 

Képzeljünk el egy műszert, amit arra terveztek, hogy érzékelje lopakodó vadak neszét, a szél járásának megváltozását órákkal a vihar kitörése előtt, a betegség halovány szagát, amikor még semmi más tünet nem érzékelhető, vagy épp az érzelmek rezdülését egy szempárban. Majd állítsuk ezt a műszert a Blaha Lujza téri buszmegállóba hétköznap délután úgy öt óra tájban. Az autók áradatára, a rohanó tömegre, a szirénázó mentőre, a földön gubbasztó hajléktalan szívszorító látványára, a sűrű benzinszagra vajon ez a műszer hogyan reagálna? Ha sikerült elképzelned, már sejtheted, mit él át egy szuperérzékeny egy átlagos napon a munkából hazafele.

Persze nem lehet kizárni minden zavaró ingert, de a hétköznapok tudatos tervezése sokat segíthet. A bevásárlást például lehet kevésbé zsúfolt időpontban intézni – vagy egyszerűen házhoz szállíttatni.  Aki egylégterű irodában dolgozik, találhat egy kis zugot, ahol óránként pár percre egyedül, csöndben lehet. 

Van, akinek segít megnyugtatni az idegrendszerét, ha este lekapcsolja a fürdőszobában a villanyt, gyertyát gyújt a zuhanyzáshoz, és a lakás többi pontjáról is száműzi az erős fényeket.

A természet közelsége, a testmozgás, az egyedül töltött idő szintén nélkülözhetetlenek. És nem szabad elfeledkezni az olyan alapvető dolgokról sem – ami a nem szuperérzékenyek számára is fontos –, mint a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás, a rendszeres étkezés vagy vízfogyasztás. Amilyen könnyen túlterhelődik egy szuperérzékeny, szerencsére olyan könnyen fel is tud töltődni az erdőben sétálva, vagy elmerülve a kedvenc zenéjében. 

Fontos, hogy a szuperérzékeny emberek megtanuljanak azzal az empátiával és figyelmességgel fordulni önmaguk felé, amivel a körülöttük élőket megajándékozzák. Így maradhatnak egyensúlyban a mindennapok ingeráradatában, így tudják velük született képességeikkel táplálni a környezetüket. A család, munkahely, közösség számára értékes erőforrás, útmutató lehet a HSP-k érzékenysége, összetett gondolkodásmódja, empátiája, igazságérzete. Vajon modern világunk vakító neonjai között észrevesszük a fényüket?