Kozma-Vízkeleti Dániel: „Az életmódunk változik, de a lélektani szükségleteink nem”

Szerinted jobb ember lesz az, aki segítségül hívja a pszichológiát?

Kérdés, hogy mit is jelent jobbá válni. Az én hivatásom nem abban segít, hogy a jó-rossz tengelyen helyezzük el a dolgokat, hanem megnézzük mindennek a hozadékát és a költségét. Az egyik hozadéka az, hogy figyelünk arra, hogy önazonosabbak tudjunk lenni, tisztában legyünk az értékeinkkel, és erre alapozva értékalapú döntéseket hozzunk.

Szóval a saját értékrendünk szerint jobb emberek tudunk lenni?

Igen, mert könnyebben képviseljük az értékeinket, az alapján hozunk döntéseket. 

A költsége ennek pedig az, hogy ez az autonómia, az önállóságunk hangsúlyozása pont a kapcsolatainkban nem mindig segít. 

Így értékelődik föl a szűkebb hivatásom, hogy kapcsolatokkal dolgozom. Párkapcsolati, családi, közösségi, baráti kapcsolatokkal, munkahelyi közösségekkel. Már nem is vállalok egyéni terápiát.

Mert a te értékeid alapján fontosabb a kapcsolat?

Mert én ehhez értek, ebben van a legnagyobb tapasztalatom, és mivel behatárolt időkeretem marad a kliensekre más feladataim mellett, ez egyfajta profiltisztítás. De a kérdésedre válaszolva: nem tudnék kapcsolatokkal dolgozni, ha nem hinnék abban, hogy a kapcsolat érték, de nem gondolom fontosabbnak mondjuk a személy önazonosságánál vagy jólléténél. 

Egy családterápián a résztvevők önazonossága mennyire van előtérben? 

Egy hosszú távú elkötelezett kapcsolat elénk tárja, hogy benne élve mi a fontosabb, az, hogy nekem legyen igazam, az legyen, amit én szeretnék vagy maga a kapcsolat. Amíg ez utóbbi fontosabb, addig hajlandó leszek az érdekében komoly erőfeszítésekre. Olyanokkal dolgozom, akik ezen vacillálnak, keresik a határt, hogy egy kapcsolatért meddig menjenek el a maguk szándékainak vagy akár szükségleteinek háttérbe húzásával. 

A kapcsolatterápia elsősorban a kapcsolatot gyógyítja, a változását igyekszünk előmozdítani. 

Nem az egyes személyek változásán, hanem a személyek közti viszony erősödésén, javulásán, kiegyensúlyozottabbá tételén dolgozunk. (…)

Mennyire tudják a pszichológiai módszerek követni a kor kihívásait? 

A hivatásom picit olyan lett, mint az informatika, két-három évente jön egy új módszer, irányzat, szemlélet. A kapcsolatterápiában is mindig vannak trendek, a kliensek is követik ezeket. (…) Egyfelől létezik egy nagyon erős újítási törekvés, hogy a kortárs életstílushoz könnyebben illeszkedő terápiás megközelítéseket alkalmazzunk. Én is azok közé tartozom, akik ezt szívesen követik. Másfelől van egy erős hajlandóság – ahogyan minden tudományban – bezárkózni az elefántcsonttoronyba. Máig létezik olyan hagyomány, amely érvényesnek tart száz- vagy százötven éves gondolati konstrukciókat. Nemhogy ennyi idő alatt, csak az elmúlt húsz évben gyökeresen megváltozott az életstílusunk és a terápia hozzáállása. Huszonöt éve tanultam a kapcsolatterápiát, akkor azt a feladatot kaptam, hogy nézzek utána az atipikus családmodelleknek. Ebbe beletartozott a mozaikcsalád is mint kuriózum, ma pedig, ha a családban élők lélekszámát nézzük, hazánkban a legtöbben mozaikcsaládban élnek. De ilyenből szerintem vagy harmincat föl tudok sorolni. 

Megváltozott a hozzáállás a kapcsolathoz, az ifjú párkereső generáció részben használhatatlan mintákat kapott a magam nemzedékétől. 

Viszont a kapcsolódás alapmotívumai évezredek óta változatlanok: állandóság, rugalmasság, biztonságérzet, élménykeresés, valakihez tartozás, kötődés. Az életmód, a hozzáállás változik, de a mögöttes lélektani szükséglet nem. Például, amikor a pár egyik tagja azért veszekszik a másikkal, mert az nem jól rakja be a mosogatógépbe az edényt, vagy nem jön el vele cipőt venni, emögött is lélektani szükséglet van. Vagyis az illető akkor érzi magát biztonságban, ha megvan körülötte az a fizikai rend, amely szükséges a biztonság­érzetéhez, vagy ha számíthat a másikra.

A médiában ma központi téma a szülők által okozott traumák feldolgozása. Ez a fajta szembesülés egyrészt megronthatja a kapcsolatot az idősödő szülőkkel, másrészt a fiatalabb nemzedéket arra ösztönzi, hogy elkerülje a hibákat, de ezért bizonytalanná válik, sőt szorong…

(…) Például az önsegítő könyvek egyik veszélye vagy nehézsége, ha laikusként olvassuk őket, vezetés nélkül, mert így mindenre rá fogunk ismerni. Úgy járunk, mint a kezdő orvostanhallgató a betegségekkel. Pszichológushallgatóként mi is végigmegyünk ezen. A könyveket író szakembereknek azt is érdemes szem előtt tartaniuk, hogy a kapcsolati harag felcsiholása csak részben segít, a kapcsolatok megszakítása pedig konzerválja a rendezetlenséget. Hivatásom egyik alapvetése, hogy legszerencsésebb egy konfliktust abban a rendszerben rendezni, ahol keletkezett. Ha megszakítom a kapcsolatot a szüleimmel vagy bárkivel, akkor esélyt sem adok arra, hogy egyszer valamikor ezt rendezni tudjuk. A traumákkal való foglalkozás is csak akkor használ, ha előrevisz. Ha csak őrizgetjük őket, pufogunk miattuk, meg az indulatainkat növeljük belőlük, annak semmi ételme.

A teljes interjú a Képmás magazin legfrissebb, 2025. májusi számában olvasható. Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben. A magazinra előfizethet itt.