Jókai a gondoskodásban élte meg férfiasságát, magánélete eseményei visszaköszönnek a regényeiben

Jókai azon kevés 19. századi írónk közé tartozik, akiknek hosszú élete jól dokumentált, nagy nyilvánosságot kapott. Nem kivételek ez alól az író széles körben ismert nőügyei sem. Milyen indíttatás vezérelt, hogy feldolgozd ezt a témát?

A Jókai-kutatás sajátossága, hogy a körülötte megfordult nők kapcsán sok esetben nem firtatták a legendák igazságtartalmát, nem mentek utána a tényeknek. Inkább annak részleteiben merültek el, hogy milyen mondatok maradtak ki mondjuk az Egy magyar nábob tárcaközléséből a nyomtatott regényhez képest.

Nem is sejtjük, milyen manipulációk áldozatai vagyunk, amikor a „nagy mesemondó” romantikus szerelmi életéről olvasunk. Természetesen nem olyasmire gondolok, hogy titokban pedofil volt, vagy egy másik családot rejtegetett a pincéjében. Nem ilyen szenzációk maradtak takarásban. Finom hangsúlyok, apró fikciók, nagy elhallgatások, ügyes csúsztatások révén sok esetben a történetek nüanszai eltűntek, hangsúlyai áthelyeződtek.

Jókai már életében nagyon tevékenyen formálta a saját szobrát, de a nőkhöz való viszonyával kapcsolatos legendáriumot leginkább Mikszáth Jókai-életrajza hozta létre. Mikszáth ebben a művében meglehetősen elfogult adatközlőkre hagyatkozott, és maga sem volt előítéletektől mentes. 

Elvégre ő volt az ifjabb, aki ugyancsak az írófejedelem státuszra törő szerzőként bár csodálta pályatársát, egyszerre rivalizált is Jókaival. 

Emellett olyan nők szolgáltatták számára az anyagot – mint Jókai nővérének, Jókai Eszternek a lánya, Váli Mari vagy Jókai fogadott lánya, Fesztyné Jókai Róza – akik ugyan eszményítették Jókait, ám nehéz érzéseket is hordoztak vele kapcsolatban. 

Mari a nagybátyját bálványozta, de Jókai egyik feleségét sem kedvelte különösebben, a puritán, református családnak se Róza (a férjénél idősebb, érdekes múltú, ráadásul katolikus tragika), se Bella (a több mint ötven évvel fiatalabb, zsidó kispolgári származású kezdő színésznő) nem tetszett. Jókaiék lányát pedig sokszorosan traumatizálta a saját kétes származása, az őt anyaként nevelő nagyanyja sajátos személyisége, valamint a Jókai második házassága miatt bekövetkezett családi viszály.

Kép

Fesztyné Jókai Róza − Forrás: Wikipédia

A század és a korabeli női sorsok szakértőjeként mi volt az, ami számodra is újdonságot jelentett, ami leginkább meglepett a kutatómunka során?

Az arany ember Noémijét ihlető Lukanics Ottília története számomra azért volt érdekes, mert tipikus példája annak, hogy milyen, amikor valamit számos ok miatt ki akarnak törölni egy életrajzból. Csak fragmentumok maradtak fenn a történet kapcsán, de annyi kirajzolódik, hogy a honvédözvegy tüdőbajos árvájának története valójában más hangsúlyokkal rendelkezik, mint ahogy azt Mikszáth Kálmán és Bródy Sándor elmesélte. Ugyanígy nehéz a mozaikdarabkákat összerakni Laborfalvi Róza törvénytelen unokája kapcsán. Vajon tényleg lehetséges, hogy gróf Andrássy Gyula volt a harmadik Róza apja? 

Arra valóban nem számítottam, hogy Széchenyi István Döblingből írt leveleiben találok ehhez a kérdéshez egy adatforgácsot.

A nőtörténet szempontjából nagyon látványos fejleményre akkor jutunk, ha összehasonlítjuk az 1787-ben született Jókay Józsefné Pulay Mária kézírását Jókai Mór második felesége, az 1879-es születésű Nagy Bella kézírásával. Ebből kitűnik, hogy a 19. század elején a kisnemesi Pulay család lánya épphogy csak megtanult írni-olvasni, pedig özvegyasszonyként jogi és gazdasági kérdésekben kellett döntenie, míg a század végén egy nem túl tehetős óbudai zsidó kispolgári család járathatta annyit iskolába a lánygyermekét, hogy szép írásképe, jó helyesírása és szépen formált mondatai legyenek. Bella az elemin túl elvégezhette a polgárit, a kereskedelmit és a színiakadémiát. Mindez, azon túl, hogy a zsidóság a megélhetés szükséglete miatt kezdettől fogva nagyobb arányban íratta iskolába a lányait, arra is utal, hogy milyen forradalmi változások történtek a nőnevelésben a 19. század második felében. Ezek az egyre jobban iskolázott lányok pedig Jókai-regényeken nőttek fel.

Első olvasatra a cím félrevezethető lehet, nekem legalábbis rögtön Jókai szerelmei ugrottak be. Könyvedben azonban tárgyalod az édesanyjához, a nővéréhez, a fogadott lányához vagy éppen a pályatársaihoz fűződő kapcsolatát is. Melyik kapcsolati szál kibontása volt számodra a legizgalmasabb?

Számomra Jókai egyik legfontosabb személyiségvonása az, hogy a gondoskodásban élte meg a férfiasságát. Nem egy-egy kapcsolati szál kibontása volt az érdekes, hanem hogy milyen elkötelezetten őrizte az édesapjától maradt szellemi örökséget, aki annak idején az árvagyám tisztét látta el Komáromban. Jókai is az „árvák atyja” akart lenni, ezt sokféleképpen meg is élte, mindenesetre még idős korában is az adta számára a lelki tartást, hogy képes gondoskodni a támogatására rászorulókról. Ugyanakkor az is a meggyőződése volt, legalábbis eleinte, hogy az a nő él boldogan, aki a hagyományos női szerepekben teljesedik ki. Ezt később maga is árnyalta, hiszen 1901-ben, 76 évesen nagyon is támogatta, hogy második felesége, aki két évvel korábban, a házasságkötésükkor otthagyta a színi pályát, visszatérjen a színpadra. 

Ez a kapcsolati szál elég nehezen feltárható, mert a külső szemlélők két pártra oszlottak: vagy idilli boldogságként, vagy földi pokolként akarták láttatni a viszonyt, pedig nyilván valahol a kettő között lehetett. 

Bár volt köztük érzelmi kötődés, és kölcsönösen szükségük volt egymásra, az bizonyos, hogy ennek a kapcsolatnak megvoltak a maga nehézségei. Jókai például gyakorlatilag minden családtagjával szakítani kényszerült, Bella pedig forrófejű fiatal nő volt, akinek minden szavát és cselekedetét kritika kísérte, nem mellesleg szinte állandó pletykák és botrányok között élték le az együtt töltött négy és fél évet.

Kép

Jókai Mór második felesége, Nagy Bella − Forrás: Wikipédia

Jókait nemcsak a való életben fűzték gyöngéd szálak a női nemhez, regényeiben is kiemelt helyet szánt a nőknek. Hogyan jelenik meg az írói tapasztalat a regények lapjain?

A könyvben az életrajz eseményei szerint haladunk végig azokon a nőkkel kapcsolatos élményeken, amelyek valamilyen formában mind visszaköszönnek a művekben. Az édesanyjára nem lehetett azt mondani, hogy háttérbe húzódó szendeség volt. Imádta a fiát, de meglehetősen határozott elvárásokat támasztott vele szemben, és mivel a férjét viszonylag hamar elvesztette, ő hozta meg a döntéseket a gyermekei jövőjével kapcsolatban. Aztán ott volt Jókai első felesége, Laborfalvi Róza, aki akkoriban szokatlan módon önálló karrierrel rendelkezett, és a színház meglehetősen szabados világában élt már jóval a megismerkedésük előtt. A Jókai körül kialakuló családi élet eseményeiből sok olyan tapasztalat adódott, amelyek visszaköszönnek a regények lapjain: anyja bánásmódja, saját titkos esküvője, az anyja és a felesége konfliktusa, a felesége helytállása, felesége és nevelt lányai viselt dolgai stb. De léteznek olyan részletek, amelyek nem fértek bele az ő sajátos regényírói világába, sőt a gondolatvilágába sem. Ezekről nem vett tudomást, és azzal, hogy nem írta le őket, saját maga számára megszüntette a létezésüket.

Jókai nőábrázolása gyakran képezi kritika tárgyát (lásd: Tóth Krisztina, 2021). Mit gondolsz, tényleg elavultak Jókai nőképei a mai olvasó számára?

Ezek nem feltétlenül Jókai nőképei, hanem a 19. századéi. Jókai például sokkal komplexebben látta a nők életterét, mint akár az őt követő Mikszáth, hiszen ő – különösen a házassága elején – egy dolgozó nő férje volt, de édesanyja is önállóan gyarapította a vagyont gyermekei számára, miután megözvegyült. A valóság és az adott kor eszménye nem feltétlenül esik egybe. Nem hiszek abban, hogy az emberek helyzete „javul” a társadalomban, de abban sem, hogy „romlik”. Változik, nemegyszer jó irányba. 

Fiatalon nem gondoltam, hogy egyszer ezt fogom gondolni, de gyerekkoromban nem láttam ennyi emberi nyomorúságot magam körül, mint ma – pedig sokaknak az is egy megnyomorító korszak volt. 

A 19. században sokakat nyomasztott a nők testi-lelki elnyomása, most pedig sok nőt a rá nehezedő terhek és elvárások nyomasztanak. Nem mondhatjuk azt, hogy az egyik vagy másik minden tekintetben jobb, de minden korszakban akad néhány boldog ember. A mai lányok számára rengeteg dolog lehetséges, ami a 19. században nem volt az, és nyilvánvalóan az alkalmazkodás és önfeladás hasznosabb személyiségvonás volt abban a korszakban, amikor a nők többsége férfiaknak kiszolgáltatva élt. Ma az önállóság és az autonómia hasznosabb számukra. Ezek a nőképek mint szerepminták kétségtelenül elavultak, de a maguk helyén kell kezelni őket, hiszen ez klasszikus irodalom. Az irodalom nem életrecept. Az irodalom jó esetben a valóság valamilyen jellegű elvonatkoztatása. Hosszan sorolhatnám, hogy mi mindent nem egyes irodalmi művek alapján kell megvalósítanunk az életünkben. Az olvasóknak leginkább arra kellene képesnek lenniük, hogy mindent a maga helyén szemléljenek.

Kép

Laborfalvi Róza egy korabeli rajzon

Miért jelent mégis nehézséget a mai olvasó számára befogadni Jókai nemegyszer progresszív nőképeit?

A mai lányok számára – jó esetben – nem egzisztenciális kérdés a párkapcsolat, hanem a személyes vonzalomról és az emberek közötti harmóniáról szól. Természetesen a Jókai-hősnők is a szerelemre várnak – hiszen a romantika korszaka magával hozta a szerelmi házasság gondolatát –, de csak akkor teljesedhetnek ki, ha találkoznak a férfival, aki a szárnyai alá veszi őket. Hazudnánk, ha azt mondanánk, manapság ilyesmi nem történhet meg, de a nők sem a passzív várakozást tekintik életcélnak. Azzal, hogy a nők elhagyták a családi szférát, tanulnak és dolgoznak, nem az az elsődleges céljuk, hogy valaki védőszárnyai alatt éljék le az életüket. 

Ugyanakkor arról se feledkezzünk meg, hogy Jókai autonóm nőket is ábrázol: vannak a 16–18 éves, Jókai-főhősre váró szendék, de mellettük fellépnek – az özvegyasszonyoktól eltekintve rendszerint negatív szerepkörben – a dinamikusabb nőalakok is. 

Azt nehéz elfogadni, hogy ők csak intrikusok lehetnek. 

Folyamatos vitatéma az is, hogy 200 év után vajon van-e még aktualitása Jókainak? Hogyan látod, évszázadok távlatából mit üzenhet ma nekünk a szerző?

Elsősorban Jókai humanizmusát emelném ki. Sokféle okból olvasunk szépirodalmat: van, amikor olyan összefüggéseket tár elénk az író, amelyeken még nem gondolkodtunk el, vagy olyan világot nyit ki, ahová nem vagyunk bejáratosak, esetleg felemeli a lelkünket és így tovább. Jókai olyan tájakra vezet el minket, ahol az ő saját törvényei szerint működnek a dolgok, vagy mondhatnám inkább úgy, hogy az ő eszményei szerint. Ha beleolvasunk például A jövő század regénye című utópisztikus művébe, láthatjuk, hogy volt egy ideálja arról a jövőbeli társadalomról, ahol a javak elosztása az érdemeken alapul, a társadalmi élet kialakításában nagy szerepet játszik az észszerűség, és a közösség életét olyan államférfiak irányítják, akik elköteleződtek az emberek testi, szellemi jóléte és boldogulása mellett. És remélte, legalábbis regényírói minőségében, hogy mindez a jövőben megvalósulhat. Az ő jóságba és emberi haladásba vetett hite mindenesetre menedékül szolgálhat számunkra, akik ezzel az eszményképpel a valóságban biztosan nem találkozunk.

Kép

Szécsi Noémi − Fotó: Szilágyi Lenke

A könyvedből kitűnik, hogy nemcsak az életrajzban, de az életműben is igazán jártas vagy. Végezetül kérlek, áruld el, melyik a legkedvesebb Jókai regényed!

Nem tudom, más írók is így vannak-e vele, de ha az ember ilyen volumenben, a munkája részeként olvas, nincs egy kedvenc könyve, hanem adott életszakaszban, adott témához kapcsolódóan emelkednek ki művek. Sokszor éreztem azt a kutatómunka közben, hogy na, ez lesz az új kedvencem, de aztán jött egy következő könyv egyik megragadó részlete, és az lett a legfrissebb kedvenc. Az egyik talán az olvasás körülményei miatt maradt számomra különösen emlékezetes: a tavalyi kánikula egyik forró éjszakáján egy erdei házban, mivel aludni nem tudtam, hajnalban olvastam A barátfalvi lévitát, amelyben nagyon sok jelenet játszódik a Bükk erdeiben. Miközben a pirkadatban vaddisznók, nyulak és őzek ügettek el mellettem, Kadarkuthy Viktorról olvastam, aki arra szánja el magát, hogy a Bükkben felkutatja a híres farkasölő barátfalvi lévitát, és végez vele. A nyári napkelte, az állatok közelsége és a szöveg izgalmai miatt ez életem egyik feledhetetlen hajnala marad.