Véssey Miklós: Mustármagok – Apa, kezdődik!
Armand Duplantis svéd rúdugró megosztott egy videót, miután karrierje során kilencedszer is világcsúcsot döntve aranyat nyert a párizsi olimpián. A felvétel egy szőke, négy év körüli kisfiút mutat, aki egy rúddal ügyetlenkedik. Nem megy neki, eldől, elesik. Bosszankodik, elsírja magát. Talán fel is adná, ha apja a kamera másik oldaláról nem biztatná szeretetteljes, de határozott, ösztönző mondatokkal. Feláll, újra nekifut. Tekintetében dacos elszántság villan, amely ismerős valahonnan. És ekkor esik le, hogy ezek bizony a fiatal Duplantis első próbálkozásai.
Azt hittem, hogy saját gyerekéről osztott meg egy videót, de egy gyors internetes keresés után kiderül, hogy ő még nem apa. Nem, ez az ügyetlenkedő kisgyerek és az utolérhetetlen fenomén, aki harminc centivel veri a világot évek óta, és aki nem is a többiekkel, hanem saját világcsúcsaival versenyez, egy és ugyanaz a személy. A dacos, elszánt tekintet pedig nem csak a képernyőről ismerős.
Gyerekeim ugyanígy szoktak nézni rám, ha nem sikerül nekik valami, amit nagyon el akarnak érni. Vajon elég komolyan veszem a próbálkozásaikat?
Hajlamos vagyok ugyanis elbagatellizálni, amikor fiam az ütővel próbálja eltalálni a tollaslabdát. Kicsi még ehhez. Túl rövid a karja, állandóan mellé ejti. Türelmetlen is vagyok, meg azt sem akarom, hogy a túl nagy feladat elvegye a kedvét. De a lányommal kapcsolatban ugyanígy érzek, amikor próbál átmászni egy vele egymagas kerítésen. Ott állni mellettük órákig, miközben sejthető, hogy nem fogják elérni a kitűzött célt.
Mi lett volna, ha Duplantis édesapja is így gondolkodik? Ő hitt a gyerekében, rászánta az órákat, a napokat, az éveket, pedig egyáltalán nem volt biztos abban, hogy fia zseni. Lehetett volna közepes sportoló is belőle. De mégsem ez a lényeg. Hanem a hit, hogy minden gyerek új lehetőség és új remény a világnak. Talán nem lesznek profi sportolók, de lehet, hogy feltalálják a rák ellenszerét.
Vagy egyszerűen a magánéletük hősei lesznek: jó apák, anyák, feleségek, férjek, kollégák. Mert bizony ezek is világraszóló teljesítménynek számítanak.
És ebben is a türelem a nyerő: most még nem tud másra gondolni, csak magára. Minden erejét meg kell feszítenie, hogy önzetlen legyen, és odaadja valakinek az egyik játékát. De ha biztatjuk, irányítjuk, óriási fák nőhetnek ezekből a mustármagokból.
Hozzá kell tennem még azt is, hogy fiam körülbelül egy óra alatt olyan szintre jutott tollaslabdában, hogy hármat is passzoltunk egymásnak. És persze, hogy a lányom is átmászta azt a kerítést. Csak én pirultam a hitetlenségemen. De már edzem magam. Hiszen pontosan tudom, hogy szülőként a türelemnél és a jövőbe vetett bizalomnál semmi sem fontosabb.
Az írás Véssey Miklós Apa, kezdődik! című sorozatának része. A sorozat további cikkei itt érhetők el.
Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>