„Nem bírom a kommentjeit!” – Kik idegesítenek a Facebook-on?
Mostanában, amikor rengeteg időt töltünk a közösségi média böngészésével, minden korábbinál több ismerősünkről derül ki, hogy idegesítő vagy egyenesen elfogadhatatlan, amiket kommentel, amilyen témákat megoszt. Vannak olyan ismerőseink is, akiknek a posztját elolvasva furcsa kettősség alakul ki bennünk: igaza van, de valamiért mégis olyan fárasztó. Ez utóbbi különösen bonyolult viszony, mert a céljait elfogadom, a stílusa mégis taszít. A „hiba” nem a mi készülékünkben van. Ujváry András, szupervizor írása.
Ahhoz, hogy a pontos okokat megértsük, érdemes egy kicsit távolabbról kezdeni. Eric Berne emberi játszmák című könyvében négy alapesetet írt le, ahogy magunkhoz és a többiekhez tudunk viszonyulni:
ÉN oké, TE oké
ÉN oké, TE nem oké
ÉN nem oké, TE oké
ÉN nem oké, TE nem oké
Mindegyik igen izgalmas állapot, de most tárgyunkhoz az ÉN oké, TE nem oké állapot tartozik. Első látásra az látszik, hogy ez biztos csak a „rossz” és „gonosz” emberek állapota, de az élet nem ennyire egyszerű. Ez egy igen trükkös állapot is lehet, mert kevesen vallják be maguknak, hogy így éreznek. Az ebben az állapotban lévő ember definíció szerint okének érzi magát, és ebbe az oké-érzésbe nem fér bele az, hogy ő esetleg „rossz” vagy „gonosz” lenne.
Szeretjük mi magunkat, nem vagyunk mi rossz emberek, sőt. Hát igen, a többiek egy kicsit gázosak, de velünk minden rendben. Ismerős?
Ha igen, akkor könnyebb megérteni, hogy egyes ismerőseinkben ez az érzés még szélsőségesebben jelenik meg. De ő is jó embernek tartja magát, éppen ezért ez az állapot nála is bújtatott formában jelenik meg, annyira bújtatva, hogy az illető mag sem tudja, hogy ebben van. Sőt, ha jelzed neki, nagyon felháborodik. Ugyanakkor mindenki könnyen kerül ebbe az állapotba a legnagyobb jószándékkal együtt, például én is, amikor e sorokat írom, lehet, hogy ebben vagyok.
De kezdjük a bújtatott ÉN oké, TE NEM oké durvább eseteivel. Nem mindig lehet szétválasztani, sokszor keverednek ezek a viselkedések.
Az első az ostorozó: azt gondolja magáról, hogy jót akar, de vannak gazemberek, akik ezt a jót akadályozzák.
Ez még akár igaz is lehetne, hiszen a felszínen mindig van egy nemes cél, de ő nem specifikusan a gazembereket ostorozza, hanem az embereket általában. Ő tudja az igazságot, de az emberek buták és/vagy gonoszok, akik ezt nem látják.
Itt bukik le, hogy szíve mélyén nem a problémával van baja, hanem az emberekkel.
Ha pedig jelzed, hogy valami nem stimmel, akkor a probléma mögé bújik, hogy te mekkora tetű vagy, hogy nem érzékeled a problémát. Holott ez nem igaz, hiszen neked az ő viselkedésével van bajod, de ezt nem hajlandó meghallani (hiszen te is ember vagy, tehát buta és/vagy gonosz).
Példák:
- nagyon sok klímaaktivista
- nagyon sok állatvédő
- nagyon sok politikai aktivista
- és most nagyon sok „karanténvédő”
És tényleg, a vicc az, hogy a céljaikban alapvetően simán igazuk lehet, de az ő esetükben az egész nem a célról szól, hanem arról, hogy bebizonyítsák maguknak és a többi embernek, hogy ŐK oké, A TÖBBIEK nem okék. Na, ezért érzed rosszul magad, ha a posztjait olvasgatod, és még szólni sem mersz, mert olyan szép ügyről ír.
A második a lelkiismereti zsaroló: hasonlít az előbbire, nagyon jót akar, de ha valaki ebben nem követi, az gazember.
Ő eggyel trükkösebb, mert nem ostoroz, hanem a lelkiismeretedre hat. Ha nem csinálod azt, amit ő kér, akkor bűnös vagy.
Könnyű őt felismerni, mert gyakran úgy kezdi vagy végzi a posztját: „Kíváncsi vagyok, hányan osztják meg!”
A harmadik típus az okoskodó: tudálékos posztokat ír, amiben magyarázza a világot.
(Úgyhogy lehet, hogy már abba is kellene hagynom ezt a cikket.) Igen, ez egy örök dilemma minden segítő szakembernek, hogy a segítségnyújtás kinek is szól. Magamnak, hogy azt érezhessem, milyen jó vagyok? Másoknak, hogy felhívjam a figyelmüket, milyen rosszak? Vagy tényleg segítek éppen? (Ez is előfordulhat :))
Ezért azt tanácsolom, mielőtt posztolunk valamit, alaposan vizsgáljuk meg magunkat, hogy mik a valódi szándékaink.
Ez nem könnyű, de érdemes, mert mint ahogy a régi népi bölcsesség is mondja: „A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.”
A szupervízió módszertanát eredetileg segítő foglalkozású szakemberek (pszichológusok, orvosok) lelki egészségének megóvására hozták létre. Ma már mindenki számára elérhető, hiszen nem kell orvosnak, pszichológusnak lenni ahhoz, hogy munkahelyünkön túlterhelődjünk, ami motivációvesztéshez, túlzott stresszhez és végül kiégéshez vezet. Bővebb információt itt talál.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>