Neked elmesélem – Apám erre született, és most már hiszem, hogy én is

1973, augusztus vége volt. A kocsink a miskolci házunk előtt állt, a csomagtartó tele volt pakolva a szükséges és kevésbé szükséges tárgyaimmal. Tizennyolc éves voltam, egyetemre készültem. A búcsúzásnál édesanyám magához húzta a kiskutyánkat, és csak úgy potyogtak a könnyei: „Engem már csak a kutya ért meg”. Nem értettem, miért sír. Jövő héten jövök haza, sőt még el sem mentem, és rendszeresen meglátogatom majd őket. De anyám már tudta, hogy többé nem költözöm haza.

Kislányként számomra édesanyám jelentett mindent, szoros kötelék volt köztünk és végtelen ragaszkodás. Olyan szerettem volna lenni, mint ő. Egyszerű nő volt, aki még az általános iskolát sem tudta befejezni, mert kitört a második világháború, de olyan természetes finomság, lelki intelligencia és odaadó kedvesség volt benne, amilyennel szerintem csak születni lehet.

Úgy tudott hallgatni, hogy a figyelme szinte gyógyított. Szerény és megfontolt jelleme stabil, meghitt otthont adott nekünk.

Ő volt a lágyszívűbb, mindig azt mondta, ha elkövettem valami csínyt: „Na, várj csak, míg haza nem jön apád! Majd elmondom neki is!” – és akkor megijedtem. Mert ő szigorú volt, de csak előttem. A nagynéném mesélte, hogy apám egyszer azt mondta neki, amikor én még kicsi voltam: „ha kell, én meghalok ezért a gyerekért”.

Kép

A Szabó család

Bármit tettem, a veszekedéseink azzal zárultak: „máskor csináld jobban!” – a dorgálás végén pedig volt egy biztatás, egy hit, hogy tudom én ezt jobban is csinálni. Nálunk szállóige volt: „Tanulni kell! Mert a tudás az egyetlen, amit nem vehetnek el tőled.” Apám a tudást értékelte a legtöbbre.

Egyetlen elvárásuk volt velem szemben: hogy továbbtanuljak, mert nekik ez nem adatott meg. Vágytak rá, hogy nekem biztosítani tudják azt, amire nekik nem volt lehetőségük. Apámék olyan szegények voltak, hogy ő tizenhat éves korától kezdve reggeltől estig dolgozott. Egy könyvkereskedésben kezdett, ahol követelmény, elvárás volt, hogy minden újonnan érkező könyvet neki is el kellett olvasnia. Így apám kezében mindig volt egy könyv. Szóval nem áll távol tőlem a példa, hogy olvasni jó, hogy tanulni kell. Magyar-orosz szakon végeztem az egyetemen, majd tizenöt évig tanítottam. Nem voltak nagy vágyaim, csendes, visszahúzódó életet képzeltem el magamnak. Ehelyett valami egészen mást kaptam: hatalmas felelősséget, ismertséget, médiát. Hamarosan tévéképernyőkön, rádiókban és újságokban láttam és hallottam viszont magam a Györgytea ügyvezetőjeként.

Negyvenkilenc évesen fordult fel az életem. A kétgyerekes édesanyából, tanárból, szerető feleségből és az irodalmat faló bölcsészből hirtelen üzletasszonnyá avanzsáltam.

Az üzleti élet, amit addig élből hárítottam, életem meghatározó részévé vált. Sosem hittem, hogy erre képes vagyok, hogy valaha képes lehetek. Mert az ember egészen addig nem tudja, mire képes, amíg bele nem vág valamibe.
„Akkor szenvedsz, ha elutasítod a realitást, mert az illúzióid szemben állnak a valósággal. Ha elfogadod a valóságot, már nem fogsz szenvedni. És minél nagyobb a távolság a valóság és az illúziók között, annál jobban fog fájni.” Nem szeretem az ilyen-olyan bölcs tanácsokat, de Anthony De Mello gondolata nagyon megragadott. 

Kép

Zsuzsa és Gyuri bácsi

Vannak elvárásaim a barátsággal kapcsolatban, és fáj, ha a barátom nem úgy viselkedik, ahogy elvárom tőle. Vannak illúzióim a házasélettel kapcsolatban, és szenvedek tőle, ha a párom nem illik bele az elképzeléseimbe. Vannak álmaim arról, hogy milyen gyereket szeretnék, és nem biztos, hogy a gyerekem olyan lesz, amilyennek én elképzeltem. És vannak ismereteim magamról… Ebbe nem fért bele az, hogy vállalkozónőként tekintsek magamra.

A fájdalom abból jön, hogy a barátom, a párom, a gyerekem, vagy akár én más vagyok, mint amilyennek azt elképzeltem. Ha azon rágódom, miért van ez, esetleg mit csináltam rosszul a párkapcsolatban, barátságban, gyereknevelésben, ha ostorozom és sajnálom magam, szenvedni fogok. Ha elfogadom, hogy a világ, az emberek nem olyanok, amilyennek én szeretném, azonnal megszűnik a szenvedésem. Megtanultam, hogy a kulcs bennem van.
Tudatában kell lennem annak, hogy gyerekkorunktól fogva „programozva” vagyunk: eszerint a boldogság a sikertől, az anyagi biztonságtól, a harmonikus párkapcsolattól függ. Sikeresnek kell lenni, anyagi javakat szerezni, megtalálni az ideális partnert, családot alapítani, hogy olyanok legyünk, mint a többiek. De ha mindez megvan, rádöbbenünk, hogy csak az öröklött mintákat követtük, mert a boldogság nem jön rendelésre, mindez csak illúzió volt, nem hozott belső szabadságot, épp ellenkezőleg. A valóság elfogadása nem jelent passzivitást.

A helyzet elfogadása belső békét hoz, míg, ha harcolni akarunk a megváltoztathatatlan valósággal, csak még jobban fogunk szenvedni.

Meg kell találnom a belső szabadságot, mert ez a hosszú távú lelki béke kulcsa. Apám megtalálta. És mára én is. Nem tudtam, hogy helytállhatok az üzleti világban, a kereskedésben, mégis itt értek a legnagyobb sikerélmények. Majd a hitelességért és a belső hitem fontosságáért ismét továbbtanultam: fitoterapeuta lettem. Azóta dolgozom gyógynövényszakértőként, szakkönyvíróként és tanácsadóként ezen a területen.

Kép

Kép: Vavrik Dóra

Már évek óta Portugáliában éltem a családommal, amikor feltűnt, hogy apám lassan másról sem beszél, csak a gyógynövényekről, és egyre furcsább, tőle szokatlan szavakat használ, mint például azt, hogy közjegyző, szerződés. Éreztem, hogy komolyra fordult az addig csak hobbinak hitt szenvedélye. Egyenesen sosem kért meg, hogy jöjjek, segítsek és csináljam. De egy szem gyermekeként egyértelművé vált számomra: szüksége van rám. Eszembe jutottak a közös nyári délutánok, amikor nekiindultunk mindhárman a bükkszentkereszti erdőnek gyógynövényeket gyűjteni. És apám csak mutogatta és magyarázta, hogy mi mire jó, hogy mit tanított neki a nagymamája.

Csoda volt látni azokat az apró, természet adta kincseket, amelyek gyógyítani tudnak.

Nyugdíjasként kezdett el a szenvedélyének élni. Hatvanévesen kezdett el karriert építeni. A préselt, szárított gyógynövényeket eleinte a miskolci piacon árulta… Azóta webshopunk van, és a világ minden tájáról érkeznek megrendeléseink. Hihetetlen utazás! Édesanyám még azelőtt meghalt, hogy apám ismert ember lett volna. Ő azóta egyedül él, a szenvedélyének és a gyógyításnak. De anyám, ha fentről látná, tudom, hogy mosolyogna, és meg sem lepődne. Apám erre született. És most már hiszem, hogy én is.

A szöveg részleteket tartalmaz Lopes-Szabó Zsuzsanna „Gyógyfüveken innen és túl” című blogjából: www.lopesszabozsuzsa.com A történetet Lopes-Szabó Zsuzsanna emlékei alapján Kosztin Emese írta.