Nálatok ki hozza a karácsonyfát és az ajándékokat?
A kisgyerekes szülők gyakran teszik fel egymásnak a fenti kérdést, persze csak csendben, nehogy a gyerekek meghallják. Majd összekacsintanak, mintha valami titkos összeesküvés résztvevői lennének. Minden családnak megvan a saját meséje, hagyománya. Ha már kialakítottuk a miénket, csak arra kell figyelnünk, hogy legyenek naprakész válaszaink, ha a gyerekek megkérdezik, miért árulnak fenyőfát, hogyan kapják meg a levelet az angyalok vagy hogyan bír el ennyi ajándékot az újszülött kis Jézus.
Gyerekkoromban nálunk az angyalok hozták a karácsonyfát, de az ajándékokat a szüleimtől kaptuk. Azt mondták, úgy ünnepeljük Jézus születését, hogy őt és egymást is megajándékozzuk. Egészen pici korunktól kezdve Jézusnak és egymásnak is készítettünk ajándékot, vagy színházi előadással készültünk a testvéreimmel. A férjem családjában az angyalok és a kis Jézus hozta a fát és az ajándékokat, és utóbbinak írtak levelet, hogy mit szeretnének karácsonyra.
Az otthonról hozott hagyományokból aztán megszületett a mi családunk karácsonyi története: nálunk az angyalok hozzák a fát és az ajándékokat, nekik írnak levelet a gyerekek, de egymást is megajándékozzuk Jézus születésének ünneplésekor. A mi ajándékunk mindig valamilyen közös program, tavaly a Fővárosi Nagycirkuszban voltunk, idén pedig a Diótörőt nézzük meg közösen. A gyerekek is minden évben készítenek nekünk és egymásnak is valamit: rajzot, festményt. Azt gondoltuk, ez a karácsonyi mese így kerek egész. De ahogy telt az idő, ahogy a gyerekek nőttek és fejlődtek, egyre több kérdés merült fel.
Két évvel ezelőtt például megtalálta a lányom a karácsonyfadíszekkel teli dobozt, és hirtelen nekem szegezte a kérdést: „Nem az angyalok hozzák a feldíszített fát?”
Azt válaszoltam, „de igen, ők hozzák, és ők is díszítik, de a mi díszeinkkel, amelyeket minden évben kikészítünk nekik.” Megelégedett a magyarázattal. Tavaly már az a kérdés is előkerült, hogy miért árulnak karácsonyfát, ha az angyalok hozzák? Épp az autóban ültünk, egymásra néztünk a férjemmel, vártuk, mit mond a másik. Aztán azt válaszoltuk: „azok vesznek fát, akik nem viselkedtek elég jól, ezért az angyalok nem hoznak nekik.” Nem kérdezősködtek tovább. A minap olyan mesét láttak, amelyben a Mikulás hozta karácsonykor az ajándékokat, amelyeket a család által feldíszített fa alá tett le. Ez újabb kérdéseket vetett föl: „Mit csinál a Mikulás karácsonykor? Nem előbb jön? Nemcsak édességet és gyümölcsöt hoz, hanem ajándékot is???” Erre tényleg nem voltam felkészülve. Hebegtem-habogtam, majd befejeztem a választ azzal, hogy „ez csak mese. Külföldön, olyan országban készítették, ahol úgy hiszik, a Mikulás hozza az ajándékokat karácsonykor.” Ismét megelégedtek a válasszal.
A Mikulás amúgy is nehéz téma. „Hogyhogy több van belőle? Ott van az oviban, az iskolában, a plázában, az utcán, az ünnepségeken.”
Erre azt mondtam, hogy egy igazi van, a többi csak beöltözött. „És honnan tudjuk, hogy melyik az igazi?” – jött a következő kérdés. „Meg kell húzni a szakállát! Az igazi felszisszen a fájdalomtól, a beöltözöttről pedig leesik, mert csak oda van tűzve, ragasztva” – hangzott a válaszom. Még nem merték kipróbálni, talán idén…
A levelet az angyaloknak már novemberben leültünk megírni, nehogy elkavarodjon a hozzájuk érkező rengeteg küldemény között, és hogy legyen elég idejük elkészíteni az ajándékokat. Papírt, tollat vettem elő, a gyerekeim pedig kezdték is sorolni, hogy mi mindent szeretnének. Rögtön leintettem őket, nem lehet csak így belecsapni a közepébe. Kell megszólítás, bevezetés, köszönet, kérés, és egy kicsit arról is írjanak, hogy hogyan viselkedtek az elmúlt évben. Hétéves lányom diktálni is kezdte a levelet: „Kedves Angyalok! Köszönjük a tavalyi meglepetéseket! Jobban viselkedtünk, mint tavaly, de néha-néha mindkettőnknél előjött egy kis zsiványság, nem sok, csak egy kicsi. Bátorkodunk idén is hozzátok fordulni néhány kéréssel.” Majd hároméves öccsét biztatta, hogy sorolja a kéréseket, aki bele is kezdett:
„Kukásautót, lovakat boksszal, elektromos autót, legót meg mindent kérek!” Ekkor a nővére közbeszólt: „Ne legyél telhetetlen, mert akkor nem hoznak semmit! Kérjél csak keveset, tavaly is többet kaptunk, mint amennyit kértünk!”
Végül két kívánságot jegyeztünk fel, meg plusz egyet, amely így hangzott: „És még valamit, amit rátok bízok, de jó legyen!” A lányom ugyanígy két ajándékot kért, és egy meglepetést. A végén anyának és apának is kértek ajándékot, majd így zárták a levelet: „Reméljük, teljesülnek a kívánságaink, és mi is adunk majd valami meglepetést nektek.”
Szerencsére az óvodában, iskolában még nem jött elő a „Ki hozza az ajándékot?”– kérdés. Nem tudom, meddig tudjuk alakítgatni ezt a mesét, de ha magamból és a testvéreimből indulok ki, akkor azt gondolom, hogy sokáig. Amikor már rég tudtuk az igazságot, akkor is hinni akartunk a karácsonyi csodában, és azt vártuk a szüleimtől, hogy maradjon minden meglepetés. Huszonévesen is elzárkóztunk a fa díszítésétől (arra hivatkozva, hogy azt az angyalok csinálják), és izgatottan vártuk a lépcső tetején, hogy a szüleim csöngessenek, és mi négyen együtt menjünk be és pillantsuk meg a díszekkel, csillagszórókkal, szaloncukrokkal teli fát.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>