Egy kárpitos fiából lett a Napkirály kegyeltje – Moliére színpadra illő élete
Háromszázötven évvel ezelőtt távozott a francia drámaírás egyik, ha nem a legkiemelkedőbb alakja. Molière nemcsak tehetséges drámaíró-rendező, hanem színész is volt, akitől a Napkirály, XIV. Lajos nemcsak eltűrte, de el is várta színdarabjaiban a kritikát és a szabadszájúságot. Nem így a főurak és a főpapok, akik a Tartuffe bemutatása után egyenesen démonnak nevezték, és elérték, hogy a király betiltsa a darabot. Molière műveit a mai napig Európa-szerte, így nálunk is rendszeresen műsorra tűzik a színházak.
Latinul olvasott komédiákat
1622-ben Párizsban vagyonos kárpitos családba született Jean-Baptiste Poquelin néven. Állítólag amikor meglátta a napvilágot, mindenkinek rögtön feltűnt, hogy szokatlanul nagy orral született, ezért ráragadt „az orr” becenév. A Moliére művésznevet csak jóval később találta ki magának.
Édesanyja korán meghalt, apja a jó nevű Collège de Clermont jezsuita kollégiumba járatta, ahol csak arisztokraták és a leggazdagabb polgárok gyermekei tanulhattak. Az iparosfiú, aki végig a legszorgalmasabbak és legokosabbak közé tartozott, hamar felismerte, hogy a nagyúri ifjak megvetik, lenézik a polgári származásúakat, a módos polgárfiúk pedig szóba is alig akartak állni a kárpitos fiával. Hiába dolgozott apja a királyi udvarház műhelyében, mégiscsak kézművesként tartották számon. Ráadásul ez az alulról jött fiú iskolatársainál jobb tanuló volt, ezért ellenszenvvel, sőt gyűlölettel találkozott a többiek között. A jezsuitáknál latinul is megtanult, ezért eredeti nyelven tudta olvasni Plautus és Terentius komédiáit.
A gimnázium elvégzése után jogot tanult, mivel apja vágya az volt, hogy fiából jogász legyen.
Beiratkozott a párizsi egyetemre, elvégezte, de egy pillanatig sem akarta az urak és a gazdagok érdekeit képviselni.
Saját állítása szerint 1642-ben Orléans-ban jogi doktori címet is szerzett, ezt azonban többen vitatják. Arra is lehetősége lett volna, hogy a francia király kárpitosaként dolgozó apját kövesse a pályán, ugyanis, amikor nagykorú lett, apja ráhagyományozta a Tapissier du Roi (udvari kárpitos) címet és az ezzel járó hivatalt. Ám a fiatalt se a kárpitos, se a jogi pálya nem érdekelte, Jean-Baptiste máshogy képzelte el életét, hivatását.
A színház bűvöletében
Gyermekkora óta a színház világa vonzotta. Kiderült, hogy jól énekel, kitűnően táncol, arcmozdulataival mulattatni tud nagyobb társaságokat is. Amikor Párizsba jött Tiberio Fiorelli olasz színész, ő még csak tinédzser volt, de összebarátkoztak. Jogásztanonc korában a legjobb hírű párizsi színházban jelentkezett az igazgatónál, Béjart mesternél, aki felismerte istenáldotta színészi tehetségét, és szerződtette a fiatalembert. Előbb a kórusban lépett föl, de csakhamar már szerepeket is kapott, és kitűnő komikusnak bizonyult. Megírta levélben apjának, hogy ő bizony nem jogász, hanem színész lesz. Az idősebb Poquelin haragjában válaszként kitagadta fiát, még azt is megtiltotta, hogy a családi nevüket használni merje. (Igaz, később, amikor a gyermeke már nemcsak ünnepelt színésszé, de nagyhírű íróvá is vált, örömmel ölelte újra keblére.)
A huszonéves fiatalt a tehetsége mellett a szerelem is a színház felé húzta.
A direktor felesége, a híresen szép és vonzó Madeleine Béjart a színház primadonnája volt, aki beleszeretett a sokkal fiatalabb új színésztársába. Amikor kettejük szerelmi viszonyára fény derült, a direktor elüldözte az ifjú színészt.
Erre azonban Madeleine elhagyta férjét és a színházat, és magával vitte egészen kicsi leányát is, akinek ettől fogva Jean-Baptiste volt a gyámja, nevelőapja.
1643-ban Madeleine Béjart-ral és annak két testvérével L'Illustre Théâtre (Híres színház) néven megalapították első színtársulatukat. Moliére célja az volt, hogy a „becsületes embereket megnevettesse”. A Moliére nevet is ekkoriban vette fel, úgy ragadt rá, hogy a szerelmes asszony „lágy hangocskának”, franciául Moliére-nek nevezte. Ezt a becenevet hamar használni kezdte az egész társulat, majd a nézők is.
A társulatuk két éven belül csődbe ment, a tartozások miatt Moliére az adósok börtönébe került, ahonnan apja kölcsöne mentette ki. Miután kiszabadult, 13 éven keresztül a Párizs környéki falvakat járta vándorszínész-társulatával, és pastoraléknak (pásztorjátékoknak) nevezett zenés vígjátékokat kezdett írni nekik – bár később ezeket a korai pásztorjátékokat nem vette fel vígjátékai kötetébe. A színdarabírás mellett játszott is a darabokban, sokszor bohócálarc mögé bújva.
A Kényeskedők sikere
A sikeres vándorszínész-társulat híre eljutott az irodalom- és művészetkedvelő XIV. Lajos udvarába is. Moliére felismerte, hogy itt az alkalom a felemelkedésre. Ha apja udvari kárpitos, ő miért ne lehetne udvari színigazgató! Ehhez azonban a bemutatkozásának sikerülnie kellett.
1658 októberében sikerült először a régi Louvre palotájában a király előtt játszaniuk, A szerelmes doktor (Nicomède) című komédiát adták elő. Innentől kezdődött írói felemelkedése a halhatatlan klasszikusok közé.
Később olyan komédiát írt, amely egyszerre gúnyolta ki a léha arisztokratákat és az őket majmoló polgárokat. Ez volt a Kényeskedők című egyfelvonásos komédia, a drámatörténet egyik legjobb egyfelvonásosa, amelyet színházukban, a Petit-Bourbonban mutattak be 1659. november 18-án. Moliére néhány nap alatt megírta, a színészek betanulták, és előadásuk óriási sikert aratott.
A király magához hívatta a szerző-rendező-igazgatót. Kezét nyújtotta, ami a legfelsőbb kegyet jelentette, s Moliére társulata elnyerte a Troupe de Monsieur címet (a „Monsieur” a király testvérét jelentette).
A Napkirály kegyeltje lett tehát, miközben műveiben gyakran bírálta a kor társadalmát. Egyensúlyt kellett találnia, hogy a királynál és a nép körében is tetszést arassanak a művei. Míg a Napkirály másoktól alig viselte el a kritikát, Moliére-től nemcsak eltűrte, de el is várta a nyílt véleményt, a szabadszájúságot is.
Valóban betiltották a Tartuffe-ot?
A mai napig leghíresebb és leggyakrabban játszott komédiáját, a Tartuffe-öt (a cím jelentése: álszent, képmutató) 1664-ben írta, Versailles-ban mutatták be, de ekkor még nem a végleges változatot. A történet szerint Orgon, a jómódú francia polgár anyjával, Pernelle asszonnyal együtt egy látszólag mélyen vallásos, cselszövő kalandor, Tartuffe befolyása alá kerül, és hozzá akarja adni lányát, Mariane-t.
Az 1664-es bemutatón Pernelle asszonyt egy férfi, Louis Béjart, Moliére feleségének nagybátyja alakította. Orgon Molière volt, Orgon felesége, Elmira pedig Molière felesége, Armande Béjart. Dorine-t (Mariane komornáját) Molière volt szeretője, Madeleine Béjart játszotta. Ahogy a szereposztás is mutatja, időközben Molière megházasodott, 1662-ben feleségül vette a nála húsz évvel fiatalabb Armande Béjart-t, aki Madeleine törvénytelen lánya volt. Megbotránkozást keltő, boldogtalan házasságukból három gyermek született.
A Tartuffe-öt szinte azonnal cenzúrázták. Egyes főurak és az egyház főpapjai ugyanis megsértődtek, hogy a címszereplő álszent pap és a neki feltétel nélkül behódoló szereplők alakjával kigúnyolta a hívőket. A királynak nem volt személyes érdeke a darab betiltása, de egyházi nyomásra megtette.
A püspök egyenesen „húsba öltözött démonnak” nevezte Molière-t, aki azzal védekezett, hogy a vígjáték „az emberi jellem javítását szolgálja, miközben szórakoztat”.
A párizsi érsek kiközösítéssel fenyegette mindazokat, akik a darabot megnézik, játszanak benne, vagy akár csak elolvassák. XIV. Lajos támogatása nélkül Molière-t minden bizonnyal kiközösítették volna. Hogy az egyházat megbékítse, újraírta a színdarabot, például tompította a vallást kritizáló részeket, még a címet is Az imposztor-ra változtatta. Habár a nyilvános előadásokat betiltották, az arisztokraták számára megengedték, hogy a darabot magánelőadásokon bemutathassák. 1669 után, amikor Molière ellenfeleinek csökkent a befolyása, megengedték, hogy színpadra vigye a darab utolsó verzióját.
Végzet a színpadon
A Kényeskedők bemutatásától haláláig, 14 évig Molière volt a francia színpadok királya. Az udvari színház mellett a párizsi városi színház is irányítása alá tartozott. A komédiákra helyezte a hangsúlyt, de komédiának nevezte a tulajdonképpen tragikus témákat is. Főbb alkotásai: A fösvény, amely hatalmas sikert aratott, A mizantróp (Embergyűlölő), a Don Juan, amelynek gőgös, lelkiismeretlen címszereplőjét végül elviszi az ördög, A férjek iskolája és A nők iskolája – a csalódások mulatságosan előadott tragikomédiája. Különösen tragikusak azok a vígjátékok, amelyekben Molière saját magánéleti tragédiáját tárja a nézők-olvasók elé.
Ilyen a végső Képzelt beteg, amelyben saját hipochondriáját ábrázolja. Ennek hőse ugyanúgy fél a haláltól, mint szerzője.
A Képzelt beteg negyedik előadása közben, 1673. február 17-én a színész-drámaíró – aki egyébként tuberkulózisban szenvedett – a színpadon egy köhögési roham után összeesett, és néhány órával később meghalt. Innen ered az a legenda, hogy a színpadon vesztette éltét. Mivel a színészi hivatás a korabeli felfogás szerint erkölcstelen foglalkozás volt, nem temethették szentelt földbe, csak egy tömegsírba a temetőn kívül. Végül XIV. Lajos közbenjárására éjszaka temették el a Saint-Eustache-templom temetőjében, de vallási szertartás nélkül.
Molière halála Pierre Antoine Augustin Vafflard 1806-os festményén
Halála után néhány évvel királyi rendeletre egyesült Molière elárvult társulata és Párizs legrégebbi színháza, a Bourgogne színház. Így született meg a francia nemzeti színház, a Comédie-Française, amelyet „Molière házaként” is emlegetnek. Műveit ma is játsszák Európa- és világszerte, s természetesen a Comédie-Française deszkáin ő a legnépszerűbb szerző. Magyarországon a 18. század végétől kezdték lefordítani a darabjait.
Források:
- https://www.theatreinparis.com/en/blog/regard-sur-la-vie-de-moliere
- https://www.notablebiographies.com/Ma-Mo/Moli-re.html
- https://www.linternaute.fr/biographie/litterature/1430817-moliere-une-vie-et-des-oeuvres-marquees-par-le-mystere-et-la-controverse/
- https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/tartuffe/directing-19251
- https://hu.wikipedia.org/wiki/Moli%C3%A8re
- https://hu.wikipedia.org/wiki/Tartuffe
- https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/IrodalmiArckapcsarnok-hegedus-geza-irodalmi-arckepcsarnok-1/vilagirodalmi-arckepcsarnok-9B9/moliere-16221673-C08/
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Írország legnagyobb földesura, aki állítólag Shakespeare jobbkeze volt – Walter Raleigh életútja
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
