Mit csináltak a nők március 15-én?

Sándor és Júlia

Petőfi Sándor: Alig tudtam aludni tegnap, azt is csak úgy ruhástul. Fölpörögtek az események. Ülünk este a kávéházban Irinyi Jóskával meg Jókai Móriccal, és jön a hír a bécsi forradalomról. Nekünk meg csak kilenc pontunk van még. Azt is március 19-ére tartalékoltuk, a József napi vásárra. Legalább tizenkettőt jó lenne a Habsburgok orra alá tolni, ha már így alakult.

Szendrey Júlia: Van-e Sándornak tiszta gatyája és inge? S ha van, cserélte-e tegnap este? Nem is emlékszem. Késő este jött haza, és egészen fel volt lelkesülve.

Azt mondta, hogy másnap forradalmat csinálnak. Mondtam neki, hogy én meg gulyáslevest.

Nem is figyelt rám. Olyan volt a tekintete, mint amikor szerelmes volt abba a cigánylányba. Lehet, hogy van valakije?

P. S.: Ebbe beleírt valaki! Esküszöm, esküszöm, hogy kilencnél hagytuk abba! Csak nem ő tette? Állandóan ezt műveli a verseimmel is. Fordítson inkább Andersen-meséket! Ó, hogy pörkölné meg a nap az anyja pihéjét!

Sz. J.: Talán nem veszi észre, hogy belejavítottam az írásába. Mindig ezt szoktam csinálni. Becsempésztem a pontok közé, hogy közös teherviselés. Csak annyit akartam ezzel mondani, hogy Sándor is vegye ki a részét a házimunkából. Mosogatás, takarítás, ilyesmik. Persze, ezt ő máshogy fogja érteni. De azzal mit kezd majd, hogy szavazati jogot a nőknek?

P. S.: Jókai és Irinyi is azt mondta, hogy tartsuk meg a két pont egyikét, amit Júlia hozzáírt. A közteherviselés maradhat.

Na de ez a szavazati jog? Miről is akarnának szavazni? Arról, hogy hány divatlap jelenhet meg Pesten, vagy melyik szerelmes regényt érdemes serdülő lánykák kezébe adni?

Már azzal is elég messzire ment Júlia, hogy szivarozik és nadrágot hord. Még az kellene, hogy megjelenjen itt, a Pilvaxban!

Sz. J.: Ma meglepem Sándort. Lemegyek a Pilvaxba, ha kész a gulyás. Nadrágban, szivarral a kezemben ülök az ölébe. Vigyázni kell arra, hogy Móricék ne itassák pálinkával, mert akkor elmarad a forradalom. Szegény Sándor még a bort sem bírja. Ha iszik belőle, nemhogy írni nem tud, csak fekszik egész nap, hozzám sem nyúl. Viszek neki tiszta alsóneműt és inget. Majd a mosdóban kicseréli.

P. S.: Tényleg lejött, megáll az eszem. Ott feszített a feszes pantallójában. Mit akart ezzel? Forradalmat a divatban? Egészen megzavarta a kávéház népét! Úgy járt-kelt, mint egy férfi, teljesen az ujja köré csavarta Móricot és Jóskát.

Miért kellett azt mondani, hogy szabadítsák ki Stancsicsot? Így is elég feszesnek néz ki a program.

Sz. J.: Azt hiszem, így kell hatni a férfiakra. Ha úgy öltözködsz és úgy viselkedsz, mint ők, akkor komolyan vesznek. Fölényesek, ez az igazság. De amikor a sarkamra álltam, Sándor percek alatt lecserélte a gatyáját és az ingét. Viccelődtek is Móricék, hogy „Petőfi Sándor gatyába táncol...” Utána még időben elvettem tőlük az italt, így egy-egy kupica hatása alatt nekiindulhattak a városnak. Mi lenne az országgal, ha mi, nők nem tartanánk kézben a dolgokat?

Móric és Róza

Laborfalvi Róza: Szépen vagyunk. Kitört a forradalom, én meg Gertrudis királynét játszom este a Bánk bánban. Csoda, ha nem dobálnak meg. Hogy találok így férjet magamnak? Ki lesz így az apja a kislányomnak? Ki akar egy elvált színésznőt magának?

Jókai Mór: Kellene már nekem is egy asszony. Mint amilyet Sándor talált magának. Az se baj, ha idősebb, tapasztaltabb, és ismeri a bableves receptjét. Júlia nem főz valami jól, és még az irodalomba is beleszól.

Nekem olyan kellene, aki nem ír bele a műveimbe, és minden tetszik neki, amit mondok. Mondjuk, színésznő inkább ne legyen, mert ők elég kikapósak.

L. R.: Ki ez a jóképű, szemtelen férfi, aki felszaladt a színpadra? Mit képzel, hogy megszakítja az előadást, és Rákóczi-indulót énekel, majd pedig a francia himnuszt? Na, mindjárt belészúrok valamit. Mondjuk egy kokárdát!

J. M.: Hínnye, ez a nő ott a színpadon rendesen beleszúrta a szívembe magát. Bárcsak ne lenne színésznő, hanem valami rendes hajadon! Azért még próbálkozom nála, mert a nagy boci szemeivel úgy nézett rám, mintha én lennék a Habsburg császár. Elhívom találkára a Pilvaxba.

L. R.: Be kell vallanom, tetszik. Neki még a gatyáját is szívesen mosnám, vasalnám. Nem mondom, hogy szülnék is neki, mert akkor biztosan vége is lenne a karrieremnek. Már csoda, hogy a lányomat és a válásomat túlélte a színésznői pályám.

J. M.: Mit fog szólni ehhez anyám, ha még Sándor is fanyalog? Tegnap említettem neki és Júliának vacsoránál Rózát. Mindketten meg akarnak védeni tőle, de nem érdekel, szerelmes lettem.

Én már csak neki csinálom a forradalmat! Éljen a magyar szerelem!

L. R.: Ez teljesen belém esett. Hiába mondtam neki, hogy most az országra koncentráljon, ő csak egy csókért esedezik. Kitaláltam neki egy pont-, akarom mondani csókrendszert. Minden megjelent forradalmi írásáért így fizetek neki. Ontja is magából a cikkeket! Sándor barátjával is összeveszett miattam, valahogy kárpótolnom kell. A hazának szüksége van ezekre a csókokra.

J. M.: Kit érdekel a szabadság! Feleségül akarom venni! Róla írok már hetek óta az Életképeknek. Mindenki azt hiszi, hogy a hazáról beszélek, de valójában csak az ő drága alakjára gondolok, és arra, hogy gyermekeink már magyar tankönyvekből tanulják a magyar nyelvtant.

L. R.: Kérdeztem tőle, hogy milyen szerepet szánnak nekünk, nőknek a forradalomban. Elsápadt, és csak pironkodva merte mondani, hogy Sándor megpróbálja távol tartani Júliát az eseményektől. Ő egy kicsit elszégyellte magát, és időt kért tőlem, egy félórát.

Elvonult a kávéház egy kevésbé nyüzsgő asztalához, és megírta a Nőszabadság című cikkét. Másnap elolvadtam a büszkeségtől.

J. M.: Az összes nő lelkesedéssel fogadta az Életképekben március 19-én megjelent kiáltványomat. Sándor bosszúsan idézett belőle: „A nőkre ezentúl nagy, fönséges hivatás vár. Minden férfinak van egy védangyala, kinek nevétől föllelkesül, kinek emléke az élet útjain vezeti, ki élte és halála fölött határoz, ki őt jóvá vagy rosszá teheti. E védangyal a nő, a gyermeknek anyja, az ifjúnak kedvese, a férfinak neje.” Mit akarsz, ezzel, Móric? Jó, hogy nem adsz rögtön kardot a kezükbe! Ez a nő teljesen elcsavarta a fejedet! Ezzel támadt nekem, majd elviharzott.

L. R.: Örülök, hogy engem választott, és nem Sándort. Ha megkéri a kezem, igent mondok. De ehhez életben kell tartanom, ami nem lesz egyszerű.

Most akar beállni nemzetőrnek. Sebaj, ha háborúzni támad kedve, majd megvonom tőle a csókokat.