Mindenkinek jár a gyerekkor!
Ma, november 20-án harmincéves az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye. Vajon mit változtatott a dokumentum léte a gyermekek sorsán? Idén hazánkon a sor, hogy beszámoljon arról, kijavította-e azokat a hiányosságokat, amiket az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága öt évvel ezelőtt felrótt. Dr. Lux Ágnes gyermekjogi szakértővel beszélgettünk.
– Az egyezmény európai fókusszal íródott, holott a gyerekek többsége ma már Európán kívül születik. Nem vezetett ez aránytalansághoz?
– Minden ENSZ-egyezményről valamennyire elmondható, hogy az úgynevezett „globális északi” gondolkodás szülötte. Már a Gyermekjogi Egyezmény keletkezésekor sem volt igaz, hogy a népesség nagyobbik része az európai vagy az észak-amerikai kontinensen élt volna, de nem nagy meglepetés, hogy például a fekete-afrikai országok nem bírtak elég érdekérvényesítő képességgel ahhoz, hogy igazán beleszóljanak a dokumentum előkészítésébe, habár minden kontinens képviseltette magát.
Az egyezmény felvázolt egy globális gyerekképet, ami azt jeleni, hogy a földön mindenkit ugyanazok a jogok illetnek meg, függetlenül attól, hogy hová születik.
Harminc évvel ezelőtt, amikor megnyílt az aláírás lehetősége, 190 állam szinte egymással versengve csatlakozott – ami azt mutatja, hogy a gyermekek jogait mindenhol nagyon fontosnak tartják. Magyarország is nagyon korán, 1991-ben csatlakozott és hirdette ki törvénnyel itthon az egyezményt.
– Ugyanakkor az USA a mai napig nem ratifikálta ezt az egyezményt. Vajon miért?
– Ennek egyik oka, hogy az USA a szuverenitását féltve sokszor óvakodik bármiféle nemzetközi egyezményhez csatlakozástól – igaz ez a klímaegyezményre is. Aláírta ugyan a dokumentumot 1995-ben a Clinton-kormányzat, de a ratifikációra a közeljövőben valószínűleg nincs esély. Az okok között szerepel az is, hogy erős a szülői szervezetek lobbija, akik féltik a szülői jogokat. Az egyezmény hivatkozik ugyanis arra, hogy a gyerekek legfőbb érdekét kell figyelembe venni, ami adott esetben azt is jelentheti, hogy egy szociális vagy gyámhatóság akár fölül is bírálhatja a szülői jogokat. Másrészt vannak olyan, főként déli államok, amelyek engedélyezik az életfogytiglan szabadságvesztés kiszabását gyerekekre is, márpedig az egyezmény ezt kizárja.
– Eltelt harminc év. Vonhatunk-e bármilyen mérleget arról, hogy mennyiben lett jobb a gyerekeknek az alapjogi charta megfogalmazásától, ratifikálásától?
– Ha szkeptikus akarok lenni, azt mondom, hogy az egyezmény nem oldja meg a világ gyerekeinek problémáit. Ma is halnak meg gyerekek megelőzhető okokból, ma is előfordul, hogy egy leánygyermeknek nem adnak nevet. De legalább már beszélünk gyerekjogokról, és Magyarországon is egyre elfogadottabb, hogy ez egy létező jogcsoport, és az Európai Unió Bírósága is elkezdte használni a gyerekjogokra vonatkozó rendelkezéseket.
Nehéz azt megmondani, hogy jobb lett-e ettől a gyerekeknek, mert akkor lenne jobb, ha a felnőttek az egyezményben foglaltakat komolyan vennék. De talán már eljutottunk odáig, hogy nem lehet bármit büntetlenül megtenni egy gyerekkel.
– Az egyezmény tulajdonképpen azt deklarálja: mindenkinek jár a gyerekkor, ami egyszeri és megismételhetetlen. Ez mit jelent?
– Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága fogalmazta meg azokat a zsinórmértéknek tartott jogokat, amelyeket biztosítani kell a gyerekeknek, illetve amelyeket az egyezmény végrehajtásánál figyelembe kell venni. Ezek egyike, hogy mindenki gyermeknek minősül 18 év alatt. Ez azért fontos, mert például a nagykamaszokat sokszor nem tekintjük gyereknek, és magukat sem tartják annak, de a jog mégis speciális védelmet kell hogy nyújtson számukra is. Átfogó elv még a diszkrimináció tilalma, semmilyen alapon semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem érheti a gyerekeket – e tekintetben rengeteg rossz gyakorlat van, amivel a fejlett országok is küzdenek. A már említett legfőbb érdek a hatóságokra is kötelezettségeket ró: kemény dió ez, mert egy döntéshozatal során a legfőbb érdeket időről időre felül kell vizsgálni. Egy elhúzódó gyermekelhelyezési per során meg kell nézni, mi az adott gyerek legfőbb érdeke januárban, júniusban és szeptemberben, hiszen a gyerek nő, változnak a körülményei és a viszonyrendszere. Ez tehát egy gyakorlatba nehezen átültethető, de fontos elv. A világ szerencsésebbik felén élők számára ugyan evidens az élethez és fejlődéshez való jog, de ezt is alapelvként kellett leszögezni.
– Egészen mást jelent gyereknek lenni Európában, mint a harmadik világban. A muszlim világban például már nem tekintenek gyermeknek egy 12 éves gyereket, máshol pedig még egy harmincéves felnőtt is mamahotelben lakik. Át tudja hidalni az egyezmény ezeket a kulturális különbségeket?
– Az egyezmény valamennyi országot köti, de egy kultúrát vagy társadalmi berendezkedést megváltoztatni nagyon sok idő. Attól, hogy egy 12 éves gyereket nem tekintenek gyereknek, jog szerint még gyerek és védelmet élvez.
2014-ben elfogadtak egy fakultatív jegyzőkönyvet, ami a panaszmechanizmusról szól – Magyarország még nem csatlakozott ehhez egyébként. Ebben az áll, hogy egy gyerek maga is fordulhat közvetlenül az ENSZ Gyerekjogi Bizottságához az egyezményben foglalt jogainak megsértése esetén, ha a nemzeti jogorvoslatot kimerítette vagy jogorvoslat nem lehetséges.
– Ez érdekes, mert felnőtt szerepbe vonnak egy gyereket, miközben épp a gyermeki státuszát védik. Nem ellentmondás ez?
– Az államok óvatos hozzáállása mögött az a jogos félelem is állhat, hogy nehogy egy gyerek felnőtt játszmák játékszerévé váljék – amint azt olykor a nemzeti szintű, így a magyar igazságszolgáltatás előtt is látni.
– Magyarországnak épp az idén kell számot adnia arról, hogyan javította ki az öt évvel ezelőtti felülvizsgálatban megállapított hiányosságokat. Mi értelme van a jelentésnek, ha nincs semmiféle következménye annak, hogy egy ország eleget tesz-e az ajánlásnak vagy sem?
– A bizottság ajánlása tulajdonképpen egy nagyon részletes házifeladat-csomag, amelyet megelőzve átvilágítják az adott ország teljes ellátórendszerét az oktatástól az egészségügyön át a gyermekvédelemig. A következő öt évre tehát megvan a feladat, viszont nincs szankció. A bizottság annyit tud tenni, hogy üdvözöl minden pozitív lépést, de felhívja a figyelmet a hiányosságokra, és várja, hogy a mindenkori kormány ennek eleget tegyen.
Attól fogva, hogy a kilencvenes évektől kezdődően Magyarország jelentést tesz, visszatérő téma az átfogó gyermekjogi stratégia hiánya, az, hogy nincs önálló gyermekjogi ombudsman, nincs gyerekközpontú költségvetés, és még mindig túl magas a gyermekvédelmi intézményekben élő gyerekek aránya. Borítékolható, hogy ezek a témák ismét napirendre kerülnek.
– Kérik tőlünk például a tankötelezettség korhatárának felemelését 18 évre. Nyilván a törvényhozó annakidején a kulturális különbségekre tekintettel szállította le a korhatárt, hiszen nem lehet mindenkit az iskolapadban tartani 18 éves koráig. A helyhatósági választásokkor ez az ellenzék témája volt, tehát ez politikai kérdés is, nem?
– Az Oktatási Hivatal is publikált olyan felméréseket, amelyek szerint van összefüggés a lemorzsolódás és a tankötelezettség leszállítása között. Van a gyerekeknek egy rétege, akikről az oktatási rendszer már lemondott, de szakma még nincs a kezükben. A mindenkori kormány feladata, hogy ezzel valamit kezdjen. Nem lehet elengedni a gyerekek kezét.
– A különösen erőszakos bűncselekményt elkövető gyerekek büntethetőségének életkorát elvileg 12-évről 14-re kellene emelnünk. Emellett milyen érvek szólnak?
– A tizenkét éves bűnelkövető nem a klasszikus büntetésvégrehajtás rendszerébe kerül, hanem a gyermekvédelem rendszerében marad. Kérdés, hogy ez a megfelelő eszköz-e ennek a helyzetnek a kezelésére. A különböző államok eltérő korhatárokat alkalmaznak egyébként, Anglia például a gyerekeket egy brutális gyilkosság miatt (1993-ban két tízéves fiú megölt egy kétévest) tízéves kortól bünteti, amit a bizottság visszatérően kifogásol. A gyermekvédelemnek van ezzel feladata természetesen, de az, hogy a büntetőjog szankcionálja a gyerekeket ilyen fiatal korban, nem biztos, hogy megoldás.
– Az egyezmény 12. cikke szól a gyerekek véleményének meghallgatásáról. Könnyű ezt félreérteni, illetve hogyan kell jól érteni? Hiszen manapság megesik, hogy a diák kérdőre vonja a tanárt, ha az feleltetni merészeli.
– Az egyezmény sem mond mást, mint amit minden emberi jogi alapdokumentum rögzít: meg kell hallgatni mindenki véleményét az őket érintő kérdésekben – igaz ez a gyerekekre is. Más kérdés az, hogy ezt hogyan veszik figyelembe, illetve más egy hároméves véleménynyilvánítása, mint egy tizenhét évesé. Természetesen gyermek-szülő viszonylatban – amint azt az egyezmény is kinyilvánítja – a szülőnek joga van a nevelés módszereit megválasztani. Semmi mást nem mond az egyezmény, mint hogy a véleménynyilvánítás jogát emberi jogként definiálja gyermekek esetében is. Ennek az eljárásjogban is van jelentősége: a gyermekelhelyezésben, szakellátásba vételkor, egy büntetőügy során.
A gyerek véleménye is meghallgatandó, hiszen nem egy tárgyról beszélünk. Attól, hogy még csak tíz vagy tizenkét éves, véleménye még lehet!
– Kifogásolta a bizottság azt is, hogy szexuális bántalmazás esetén Magyarországon nincs olyan segítő hálózat, amelyhez például a bíróságok fordulhatnának.
– Valóban nehéz lenne fölrajzolni a segítő hálózat térképét, pedig az áldozatok csak akkor mernek segítséget kérni, ha van hová fordulni. Nem elég az ilyen ügyeket felkavarni, jogi, terápiás segítséget is kell nyújtani.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>