„Mikor van babaszex és mikor örömszex?” – avagy a nehezített gyermekáldás

– A segítő szakmában dolgozóknál egyáltalán nem ritka, hogy a saját élettörténetüket is feldolgozzák, amikor másoknak segítenek.
– Valóban magam is érintett vagyok, bár nekem nem a teherbeesés nehezített útja, nem is a lombikkezelés vagy a szülés idején volt problémám. Elsőre sikerült a lombikkezelés 2008-ban, nem volt mögöttem kudarcsorozat, ebből a szempontból legalábbis. Én akkor éreztem meg az elakadást, amikor már három-négy éves volt a kislányunk. Akkor kezdett el nagyon mélyen foglalkoztatni, mi lehetett a lelki oka annak, hogy nekem nehezebben sikerült az anyává válás. 2014-ben hoztam létre a CsillagKuckót, és akkor még autodidakta módon, ösztönből és élettapasztalatból tanulva segítettem a hozzám, hozzánk fordulókat, majd 2015-ben kezdtem el a mentálhigiénés segítő szakember szakot a Károli Gáspár Református Egyetemen.

Szerencsésen alakult, hogy az élettapasztalatom köré épült a szakmai keret.

– Az a sztereotípia él a köztudatban, hogy a nők a késői életkorra kitolódó családalapítás miatt kezdenek el mindenféle mesterséges orvosi utat és eszközöket igénybe venni, miközben ez egyáltalán nem törvényszerű, hiszen bármely életkorban, akár a 20-as években is előfordulhat, hogy nehezített az útja a gyermekáldásnak.
– Így van, már fiatalon is lehetnek nehézségek a gyermek megfoganása és kihordása körül.

Fontos, hogy ne ijedjen meg az sem, aki fiatal nőként szembesül a nehezített gyermekáldással, de az sem, aki harminc vagy akár negyven pluszosan tapasztalja meg – mert nincsenek egyedül. Én úgy érzékelem, hogy az életkörülményeink, a világ történései, a minket körülvevő dolgok új rendje, a munkahelyek is alakítják azt, hogy későbbre tolódik a párválasztás, családalapítás, és a nőket ma az anyaság mellett már foglalkoztatja a szakmai önmegvalósítás is. Párhuzamosan e két hivatást megélni tényleg nem könnyű…

– Azokat az anyukákat, akiknek a történetét összefoglaltad a könyvben, mi kapcsolja össze, túl azon, hogy ugyanaz volt a céljuk?
– A könyvben nemcsak lombikos anyukák vannak, sok történetben a tervezett lombikkezelést megelőzte a spontán terhesség. A legkomolyabb összekapcsoló erő a nők között az anyává válás vágya. Ha pedig kifejezetten a lombikos anyukákra gondolok, akkor annak az elfogadása, hogy mesterséges útra kényszerültek, hogy olyan segítséget vettek igénybe, amire talán soha nem gondoltak volna, hiszen mindenkinek a fejében az él, hogy ennek természetes folyamatnak kellene lennie.

Azt a legnehezebb elfogadni, hogy történhet így is, és történhet úgy is, annak ellenére, hogy mindent, tényleg mindent megteszünk fizikailag, lelkileg mi is és többnyire az orvosaink is.

– Elfogadást mondasz, de a veszteség érzése biztosan nagyon mély ezekben a nőkben, akkor is, ha végül sikeres lesz a terhesség, és ki tudják hordani a kisbabájukat. Mi az, amit elsősorban meggyászoltak, ha meggyászoltak?
– Igen, ez egy jó kérdés... hogyha meggyászoltak. Nagyon-nagyon fontos lenne ezeket a veszteségeket meggyászolni. Azt a szót, hogy elengedni, semmiképpen nem szeretjük hallani, inkább megengedni, hogy távolabb kerüljünk ettől. Elsősorban a meg nem született magzatot gyászoljuk, de emellett az elmúlt időt, a párkapcsolati dinamika megváltozását és akár azt is, hogy mellettünk mennek el barátok és alapítanak könnyedén családot. Lehet, hogy közben szülők, nagyszülők halnak meg anélkül, hogy megérnék az unoka megszületését, és az is nagy hatással lehet ránk. Minden, ami elmúlás és minden, amit szerettünk volna, de nem tudtunk megélni, az veszteség, és egy gyászfolyamatot indít el bennünk.

Kép

Varga Katalin és Antall Gabriella

– Az anyává válás vágya görcsössé is teheti a próbálkozást….
– Amikor egy ciklusmonitorozás közben hazaküldenek minket az orvosok, és megmondják, hogy mely napokon érdemes szexuálisan együtt lenni, akkor ezt egy darabig fel lehet fogni viccesen, de egy idő után biztos, hogy nyomasztóan hat a párkapcsolatra. A hormonok ingadozása és a libidó csökkenése egészen biztosan bekövetkezik. Érdemes különbséget tenni aközött, hogy mely napokon milyen funkciója van a szexnek, azaz mikor van „babaszex” és mikor „örömszex”.

Sokszor látjuk, hogy a tét nélküli örömszexben mindenféle biológiai ellentmondás mellett is megtörténik a csoda, a foganás.

A segítő kapcsolatban is fontos az őszinte kommunikáció, ezért amikor néhány találkozó után rákérdezek erre a témára, először csodálkoznak, de aztán megértik, hogy ez nem tabu, nem ciki, és olyasmiket mondanak el, amit talán még soha senkinek – és ez nagyon felszabadító. Nem adok tanácsot, hogy hogyan működjenek. A változás jó esetben magától fog bekövetkezni akkor, amikor már olyan sokat beszéltünk róla, hogy szinte triviális. Gyakran kiderül, hogy a nő már nem is szeretné vagy nem is kívánja a szexuális együttlétet, esetleg azon őrlődik, hogy ezt hogyan mondja el a párjának. Az is előfordul, hogy a párja nem kívánja, mert azt érzi, hogy csak a gyerekcsinálás a feladata. A szívtől-szívig kapcsolódás és a másik érzelmeinek elfogadása, ami itt segít.

– A történeteket olvasva feltűnt, hogy a szomorúság mellett rengeteg öröm meg sok-sok humor is megcsillan.
– Nagyon jó, hogy a humort is említed, mert tényleg nagyon fontos, persze nem úgy, hogy a probléma elnyomását vagy hárítását szolgálja. Lényeges, hogy a segítőben is legyen lendület, alkalmazkodási készség, hogy fel tudja mérni, mikor szabad egy kicsit könnyedebb témát vagy stílust is behozni. A Vörös Fonal csoportban társam Antall Gabi kineziológus, akivel finom humorral is tudjuk kezelni a csoportmunkát, így nem ritka, hogy a sírásból átcsapunk a nevetésbe, még könnyekkel a szemünkben. Bátorítok mindenkit arra, hogy használja a humorérzékét, mert nagyon sokat segít.

Kép

– Sokféle érzelmet említettél, de vajon a szégyen dolgozik-e a nőkben?
– Igen, megjelenik, mert azt hisszük, hogy szégyenkeznünk kell, mert megítélnek bennünket. Valójában ez belőlünk indul ki, mi szégyelljük magunkat, és ez összefügghet az önbizalomhiánnyal, a társadalmi tabusítással. Ezért is fontos, hogy minél többet beszéljünk erről. Az itt megjelenő szégyen gyökere, hogy a legtöbbünknek természetes, ösztönös, zsigeri igénye van a családalapításra és a gyermekre. A többség úgy véli, az emberi élet céltalan ezek nélkül. Az érintett nők pedig úgy élik meg, hogy ezt az alapvető dolgot nem tudják teljesíteni.

Gyermek nélkül megkérdőjeleződik a férfiak megtermékenyítő képessége, a nőknek pedig a megtermékenyülő és a várandósság kihordásának képessége. Ezt nagyon nehéz elviselni.

Az is szerepet játszhat, hogy ha valamit meg akarunk oldani, és az tőlünk függ, akkor megcsináljuk így vagy úgy. Itt hiába teszünk meg mindent, tényleg mindent, nem rajtunk múlik, hogy sikerül-e. Azzal a két kicsi ivarsejttel a lombikcsészében történik valami. Mintha valamiféle földöntúli dolog lenne, amibe nem tudunk beleszólni.

– A kötet szereplői között a lombikos anyukák mellett vannak olyanok is, akik természetes módon lettek várandósak. Tehát mondhatjuk, hogy mindenki, aki itt megosztja a történetét, tulajdonképpen sikersztorit mesél el?
– Nem, én nem szerettem volna egy rózsaszínű sikersztori-könyvet, hiszen a valóság sem olyan. Amikor a kézirat nagyjából összeállt, kilencen a harmincból – akiknek még nem sikerült az anyává válás – azt mondták, oké, én írok arról, hogy mi volt az, ami segített, és mi az, ami kapcsán már megengedésben vagyok. Mire a kézirat a tördelésre ment, közülük hárman jelezték, hogy a történetük végét meg kell változtatni, mert várandósak lettek. Sokféle élethelyzetből merítettünk azért, hogy ez egy igazán jó sorstársi segítő könyv lehessen. Valaki azt írta nekem visszajelzésül, hogy olyan, mintha harminc barátnőtől kapna segítséget, valaki meg azt, hogy végre nem csak szomorúságot olvas, mint sok csoportban a közösségi felületeken. Szóval, ez egy nagy virtuális sorsközösségi összekötő könyv.