Miért olyan nehéz az elfogadás az ételérzékeny családjában?

Hét éve találkoztam először a gasztroenterológia kifejezéssel, addig azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák. Igazából a dietetikusok feladataival sem voltam tisztában. Akkoriban derültek ki a kicsi ételérzékenységei. Elég hosszú tiltólistát kaptunk, nagyon röviden: gyümölcsök, cukrok, mesterséges édesítők, tejtermékek, magas fruktóztartalmú zöldségek. Nem volt egyszerű kitalálni, hogyan egyen a pici teljes értékűen finomakat, ha ennyi mindent kerülnünk kell, és akkor a tojást még be sem vezettük. Eleinte ezt tűnt a legnehezebb feladatnak. Később rájöttem, hogy ez volt a legkevesebb.

Kép: Freepik
Kép: Freepik

Kép: Freepik

Pár héttel azután, hogy elkezdtünk a fruktóz- és tejmentes diéta szerint étkezni, a mi kicsink kinyílt, mosolygott, nem fájt többé a hasa, kommunikált, és nem mellesleg nyugodtan aludt. Emlékszem, egy kellemes, napos délután volt, a pici elaludt, anyukám szemben ült velem az asztalnál, beszélgettünk a teendőkről, és egyszer csak váratlanul azt mondta: „Kicsim, én sosem gondoltam volna, hogy egy ételérzékenység így meg tud változtatni egy gyereket. Ti a vasszöget is megehettétek volna, az sem okozott volna gondot. Meg tudsz bocsátani?!” Sosem felejtem el, mekkorát dobbant a szívem.

Amióta ugyanis megszületett a kislányom, anyukámmal hónapról hónapra lett feszültebb a viszonyom: azt mondta, elkényeztetem, azért sír annyit. Hiába próbáltam magyarázni, hogy szerintem semmi köze ehhez. Úgy éreztem, mivel kimaradtak a tinikori ajtócsapkodós anya–lánya viták, most fogjuk pótolni. De ezzel a bocsánatkéréssel újra ott folytattuk, ahol a pici születése előtt abbahagytuk, és anyukám lett az egyik fő hátvédem a diéta betartásában.

Nyugodt szívvel hagyhattam rá a picit, mert tudtam, hogy azt adja neki, amit megbeszélünk, sőt, később finomabbnál finomabb mentes ételeket és sütiket talált ki és készített neki. A családi összejöveteleken – neki köszönhetően – a nem mentes sütik vagy ki sem kerültek a közös asztalra, vagy csak olyan helyre, ahol a gyerek még véletlenül sem találkozhatott vele, nem kívánhatta meg. Már akkor is éreztem, hogy mekkora kincs ez, de amikor elvesztettem, még inkább felértékelődött számomra ez a látásmód, hozzáállás.

Sokan írtak nekem a Babakonyha blogra, amelyet a kislányom diétája ihletett, és kértek tanácsot amiatt, mert küzdenek a családtagokkal. Többen panaszkodtak arról, hogy amikor otthagyják a gyereket nagyszülőknél, rokonoknál, számolniuk kell azzal a veszéllyel, hogy a kicsi olyan ételt fog kapni, amitől kifejezetten óvják, amitől később hasmenése lesz, kiütése, rossz közérzete, felpörög vagy csapkod (és még sorolhatnám).

Úgy tűnik, hogy nemcsak a tágabb környezet, de az érintettek szűken vett családtagjai sem értik meg, hogy a gyerek egészsége a tét. Hogy nem ér annyit egy tábla csoki, pár édes mandarin, egy szelet süti, hogy azzal szerezzék meg a gyerek szeretetét, vagy azzal fejezzék ki a saját szeretetüket.

Sokan gondolják azt, hogy anyuka csak divatozik, hogy ez nem is annyira komoly, hogy „egy kicsi” az nem árthat meg, hogy csak túlaggódják a mai szülők. Biztosan van ebben is valami: a mi generációnk sokkal többet foglalkozik a gyerek testi-lelki fejlődésével, mint a korábbi nemzedékek. Hogy néha túlzásokba esünk? Előfordulhat. De ha egyszer egy orvos megállapítja, hogy mitől fáj a gyerek hasa, mitől volt eddig rosszul, kiütéses, beteg, és az adott diéta hatására a gyermek jobban lesz, meggyógyul, akkor legalább a családtagok tiszteljék meg azzal a szülőket, hogy a kéréseiket ezzel kapcsolatban tiszteletben tartják.

Kép

Kép: Freepik

Az ételérzékenységgel/allergiával küzdő gyerekek szülei megtanulják, hogy készüljenek: ha születésnapra hívják a kicsit, sütnek egy külön tortát, ha ünnepségre mennek, előtte este biztosan sütemény készül a konyhában, farsangra viszik a mentes fánkokat, karácsonyra a megfelelő mézeskalácsot, kirándulásra bőven bepakolnak; amire csak lehet, előre lesütik, lefőzik a hasonló finomságokat, nasikat. Egy valamire nem tudnak csak készülni: ha felülbírálják őket, és ha mindezt a családon belül teszik.

Bár ma már nincs is talán olyan közeg, ahol ne lenne egy-két különböző ételérzékenységgel/allergiával küzdő gyermek, legyen szó ovis csoportról, osztályról, társaságról vagy klubról, a társadalom egy része mintha még mindig értetlenül állna a jelenség előtt. Ők azok, akik egyszerűen tudomásul sem akarják venni, hogy ez létezik, és a tolerancia legapróbb szikráját sem tapasztaljuk náluk. De most nem is róluk beszélek. Ami sokkal több feszültséget okoz, az, amikor az érintettek családjánál hiányzik az elfogadás.

Abban biztosan mindenki egyetért, hogy a szülő, attól kezdve, hogy a baba megszületik, mindig a legjobbat akarja a gyermekének; amennyire lehetőségei engedik, óvja, védi és szereti. Most képzeljék el, hogy a kicsi hosszú nehéz hónapokon (akár éveken) át állandóan sír, görcsöl, betegeskedik, fullad, rosszkedvű, végül egy jó orvos kideríti, mi okozza a gondot, és a gyerek a megfelelő diétának köszönhetően a gyógyulás útjára lép, kinyílik, elmúlnak a kiütései, a rosszullétei, egészségesebbé, mosolygóssá válik (és még sorolhatnám). A szülők tudják, hogy csak arra kell figyelniük, hogy mit eszik, iszik a gyerek, és akkor ez az állapot állandósul. Önök mit tennének, ha ezek után valaki egy közös családi összejövetelen olyan ételeket helyezne a dohányzóasztalra, amelyek ezt a pozitív változást veszélyeztethetik? Olyan süteményeket, amelyeket a gyerek szívesen megenne, mert olyan kívánatosak, de ha megeszi, később rosszul lehet tőle, újrakezdődhet a korábbi rémálom? Vagy továbbmegyek: a családtag még dühbe is jön, mérgesen hangot ad annak, hogy a kicsi meg sem kóstolja az ő süteményét, amelyben tényleg csak egy kevés olyan hozzávaló van, amelyre érzékeny/allergiás…

Kérem, csak egy kicsit időzzenek itt el, és gondolják át, Önök hogyan reagálnának!

Sokszor hallottam gyerekkoromban, hogy a család a legfontosabb, így nőttem fel, és most is így gondolom. A család igazi támaszt tud adni nekünk, komoly gyökereket, rendíthetetlen értékrendet. A családunk tagjaira mindig számíthatunk, ők megértően hallgatnak és mindig elfogadnak. Jó esetben így is van, pontosan ezért üti szíven az ételérzékenységgel/allergiával küzdő gyermekek szüleit, ha éppen a családtagjaik nem állnak melléjük ebben a – főként az elején – roppant nehéznek tűnő helyzetben. Amúgy is sok a kérdés, a vita, az el nem fogadás ebben a témakörben, bármerre is mennek, bárhol is járnak – ezért, ha egy valamit megfogadnak ma az érintettek családtagjai, akkor legyen az, hogy nem kételkednek abban: a szülők a legjobbat akarják a gyerekeiknek, és csak olyat kérnek szeretteiktől, ami a pici jólétét segíti és egészségét támogatja.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti