Két híres magyar utazónő, akik balsorsuk elől menekülve fedezték fel a világot

Nemcsak utaztak, írtak is róla. Csáky Antalné révén például a 19. század Itáliájának fontos műemlékeit, látványosságait ismerhetjük meg. A század közepén Beniczkyné Bajza Lenke férje társaságában jutott el Belgiumba, kortársa, Bulyovszky Lilla azonban ennél is messzebb ment: egyedül nyaralt Norvégiában, élményeit pedig személyes hangvételű írásokban örökítette meg. Hasonlóan forradalmi volt Majthényi Flóra, aki válása után vette nyakába a világot, előbb Spanyolországban, majd Jeruzsálemben élt. Fáy Mária 48 évesen, férje halála után eladta birtokait azért, hogy bejárhassa a világot. 1893-tól induló utazásai révén járt – többek között – Indiában, Kubában, Mexikóban.

Római vakáció

Wesselényi Polyxéna 1835-ben indult útnak, miután báró Bánffy Lászlóval kötött házassága végleg tönkrement. Ekkoriban igencsak váratlan lépés volt külföldi utazásra indulni nőként (igaz, nem volt teljesen egyedül, inasán és komornáján kívül tízéves lányát is magával vitte), pláne mindezt még papírra is vetni. „Írok, mert visszaemlékezésem mulattat; s képzelem, hogy olykor talán helyesen okoskodni, többször pedig női tapintatnál fogva helyesen érezni tudtam” – kezdi útleírásait Polyxéna, és ezzel egy fontos dologra világít rá: női látásmódja valóban segítette abban, hogy a szöveg különleges legyen. Egy-egy ruha megfigyeléséből, rövid életképből mélyebb összefüggésekre jött rá, a remek emberismeretről és társadalmi érzékenységről tanúskodó meglátások pedig a ma emberének is izgalmassá teszik könyvét.

Wesselényi Polyxéna – Kép: Wikipédia

A római farsangról például így írt: „Az egész római nobilita megjelenik régi divatú rózsa, fejér, sárga s más mindenféle világos színű selyemmel kipárnázott, aranyozott hintóiban, melyekből Róma szép női, kiket templom és színházon kívül alig lehet valahol látni, arcaik előtt többnyire drót receálarcokat tartva –, hogy magokat ótalmazzák a mindenfelől reájok szórt konfettik záporától –, kimondhatlan szenvedéllyel hajgálnak a többi szekerekbe, fel az ablakokba, erkélyekre s le a gyalogokra. Az angol társaság is, melynek saját komoly honában oly mérsékeltnek, oly zabolázottnak kell vígsága, mint más indulatjai kifejezésiben lenni: itt a példától elragadtatva – a mulatságban sem kívánván csak félig-meddig részesülni – szekereiből a konfettit és virágokat öldöklőleg dobálja.” Bár a protestáns Wesselényit Rómában fogadta a pápa, feltehetően mégsem ez volt a legemlékezetesebb találkozása az olasz fővárosban: itt ismerte meg ugyanis második férjét, John Paget angol orvost.

Hazatérése után elvált Bánffytól, majd szerelmével két évig Angliában és Franciaországban utazgatott, és csak ezután házasodtak össze. A család aranyosgyéresi birtokán telepedtek le, itt születtek meg ikerfiaik. 1849-ben menekülniük kellett saját otthonukból: amikor hat évvel később visszatértek Angliából, mintagazdaságuk berendezését lerombolva, feldúlva találták meg.

Távol Afrikától

Sass Flóra életében még nagyobb tragédia történt: a magyarokra támadó oláh parasztok 1848-ban megölték szüleit és fivérét. A hétévesen árván maradt kislányt egy örmény család vette magához, ám mivel nevelőapja Bem seregében szolgált, a szabadságharc bukása után menekülniük kellett Erdélyből – így kötöttek ki Törökországban. Flóra itt még kislányként elveszett (feltételezik, hogy valaki magával csalta), és egy rabszolgakereskedőhöz került. Tíz évvel később találkozott a vasúti építkezéseken dolgozó Samuel Bakerrel, aki kiváltotta és feleségül vette őt. Sass Flóra férje útitársaként került Afrikába, ahol a Nílus forrását próbálták felkutatni. Az 1861-ben indult expedíció nem volt zökkenőmentes: az embertelen körülmények között dolgozó kísérőik és Baker között Flórának kellett békéltetnie.

Sass Flóra – Kép: Wikipédia

A házaspárnak egyébként, mint később kiderült, a Nílus forrását nem sikerült megtalálnia, de 1864-ben ők jutottak el először az Albert-tóhoz; nevét is ők adták Viktória brit királynő férje emlékére. Baker Londonban meg is kapta jutalmát ezért, hiszen lovaggá ütötték, Flóra azonban nem lehetett jelen az eseményen – az uralkodónő kifogásolta, hogy házasságkötésük előtt együtt éltek Bakerrel, ezért nem engedte meg a nőnek, hogy ott legyen.

Még egyszer jártak Afrikában, amelynek emlékét Flóra naplója és levelei őrzik. Ez a dokumentum azért is jelentős, mert (mivel nem a nyilvánosságnak szánták) pontos képet ad a gyarmatosítás kíméletlen módszereiről, a bennszülötteket érő borzalmakról. A helyiek egyébként egyedül Flórát tisztelték, aki a veszélyes körülmények – volt, hogy a fűben kúsztak, miközben lándzsákkal dobálták őket – és brit kísérői erőszakossága ellenére is meg tudta őrizni emberségét.

Sass Flóra emléktábláját 2019. március 2-án avatta fel Kövér László, az Országgyűlés elnöke Ugandában a Murchison Nemzeti Parkban, a Nílus partján. Az emléktábla elhelyezését a Magyar Afrika Társaság kezdeményezte és Magyarország Nairobi Követségével közösen valósította meg. Az ünnepségre a házelnököt elkísérte Ephraim Kamuntu, ugandai turisztikai miniszter. Sass Flóra 155 évvel ezelőtt, első európai nőként jutott el a Murchison vízeséshez.

Sass Flóra emléktáblája Ugandában Kép: MTI/Az Országgyűlés Sajtóirodája