A méhészfiú, aki meghódította a Mount Everestet, és iskolákat épített Nepálban
Ma, amikor a Himalája újabb és újabb életeket követel, és a Mount Everestre vezető útra takarítókampányokat kell szervezni, mert annyi szemetet szórnak szét a turisták, némi nosztalgiával gondolunk vissza a hőskorra. Arra az időszakra, amikor Edmund Percival Hillary – igencsak sok küzdelem után – elsőként tette lábát a világ tetejére, hogy aztán járjon a Föld „mindhárom” pólusán, miközben hosszú élete során arra is figyelt, hogy másokon segítsen.
Méhészfiúból alpinista
A világ legmagasabb hegycsúcsának első meghódítója, Edmund Percival Hillary 1919 közepén látta meg a napvilágot Új-Zéland északi szigetének nagyvárosában, Aucklandben. Apja, Percival Hillary szigorú ember volt, I. világháborús veterán, aki a Dardanelláknál, a Gallipoli-félszigeten a török ellen vívott ütközetben sebesült meg. Hazatérve újságíróként dolgozott, de rövidesen kilépett munkahelyéről, mert összekülönbözött lapja vezetésével, és az Új-Zélandon nagy hagyománnyal bíró méhészettel kezdett foglalkozni. Edmund egyéves volt, amikor a család az Aucklandtől délre fekvő Tuakauba költözött, ahol az apa háborús veteránként földet kapott.
Edmund visszahúzódó, csendes gyerek volt, kalandregényeket, útleírásokat olvasott, izgalmas életről ábrándozott. Tizenhat évesen a hegyekben tett osztálykirándulás után kezdett a hegymászás iránt érdeklődni. Kiderült, hogy hirtelen megnyúlt végtagjai és koordinálatlan mozgása ellenére ügyesen mászik, erősebb és kitartóbb, mint kortársai. Érettségi után két évig szülővárosa egyetemére járt, majd tanulmányait félbehagyva bátyjához hasonlóan betársult apja méhészeti vállalkozásába.
A II. világháborúban az új-zélandi légierő navigátoraként szolgált, egy súlyos égési sérüléssel járó baleset miatt azonban rövidesen leszerelték. Egy időre visszatért a családi gazdaságba, de a hegymászás egyre jobban érdekelte.
Már a háború előtt elhatározta azt is, hogy eljut a világ legmagasabb, Kína és Nepál határán magasodó hegycsúcsára, a 8848 méter magas Mount Everestre, amelyet tibeti nyelven Csomolungmának, vagyis a Föld istenasszonyának, Nepálban Szágarmanthának, a mennyek csúcsának neveznek.
A mászás itt embert próbáló feladat volt. Az erre vállalkozónak meg kellett küzdenie a légszomjat okozó, eszméletvesztéssel fenyegető ritka levegővel, a meredek, havas-jeges tereppel, a nagy hideggel, erős széllel, váratlanul támadó viharokkal. A hegy Hillaryék előtt is szedett áldozatokat, amikor két angol, George Mallory és Andrew Irvine veszett oda csúcstámadás közben. Róluk azóta sem derült ki, hogy elérték- e a csúcsot, élve visszatérniük sajnos nem sikerült.
A magasság mámorában
Hillary a háború után már rendszeresen készült nagy álma megvalósítására. Mászott az Új-Zélandi-Alpokban, Ausztria és Svájc hegyeiben. Képzett alpinistaként 1951-ben járt először a Himaláján egy sikertelen brit Everest-expedíció tagjaként. Két évvel később csatlakozott a Brit Birodalom színeiben John Hunt ezredes által vezetett népes serpák, nepáli hegyi vezetők által kísért expedícióhoz. A vállalkozás nehezen indult, csak bajosan és hosszú idő alatt érték el az alaptábort, ahol akklimatizálniuk kellett. Innen indult két brit mászó részvételével az első, a célt száz méterre megközelítő, de a légzőkészülékek hibája miatt sikertelen csúcstámadás.
Másodikként Hillary és Tendzing Norgaj serpa indult útnak.
Párban, egymást segítve, kötéllel összekötve másztak, és 1953. május 29-én délelőtt 11:30-kor derült, tiszta időben felértek a csúcsra. Negyedórát maradtak, fényképeket készítettek, zászlókat tűztek ki, majd szerencsésen visszaereszkedtek az alaptáborba.
Sikerük világszenzáció volt, visszatérésük után Indiában és Nepálban is nagy ünnepségekkel fogadták őket. Tendzinget a helyiek már-már Buddha vagy Siva reinkarnációjaként kezdték tisztelni, Hillary sikerét pedig koronázása napján maga II. Erzsébet királynő jelentette be, aki alattvalóját rövidesen lovaggá ütötte. A hegymászó maga így kommentálta a serpával együtt elért sikert: „legyűrtük a gazfickót”. Az egyetlen feszültséget kettejük között az a rövid ideig tartó, a sajtó által provokált elsőbbségi vita gerjesztette, amely azt firtatta, hogy melyikük lépett elsőként a csúcsra. De idővel és az új-zélandi elsőbbségének elismerésével ez is rendeződött. Teljesítményükről később Hillary így nyilatkozott: „Tendzing és én úgy gondoltuk, hogy miután megmásztuk a hegyet, nem valószínű, hogy bárki is próbálkozni fog vele a jövőben. Ennél nagyobbat nem is tévedhettünk.”
A Csomolungma megmászása ugyanis azóta valóságos turisztikai attrakció lett, a profik pedig oxigénpalack nélkül is útnak indulnak. Ma már kiépített, bár most sem veszélytelen útvonalon annyi zömében felkészületlen amatőr hegymászó is nekiindul a hegynek, hogy néha torlódás alakul ki, a nepáli hatóságok pedig a mászási engedélyek kiadásának korlátozására kényszerültek. Ilyen körülmények között ma is időszerű Hillary figyelmeztetése: „Az Everestet nem lehet félvállról venni, bizonyos körülmények között ma is komoly kihívást jelent annak, aki fel akar jutni a csúcsra.
A hegyi vezetők felügyeletével a mászás bevált alpesi körülmények között, de nyolcezer méter felett ez is nagyon veszélyes lehet, és a vezető segítsége sem jelent biztosítékot.
A nagy magasság és a kiszámíthatatlan időjárás olyan tényezők, amelyek bármikor veszélybe sodorhatják a tapasztalatlan hegymászó életét, az Everest csúcsán pedig senki nem beszámítható, még a legjobbak sem, mert semmi biztosíték nincs rá, hogy egy adott helyzetben jó döntést hoznak.”
Hillary a következő évtizedben könyvek sorában számolt be a legendás expedícióról, közben pedig tíz további csúcs megmászásával folytatta a Himalája meghódítását. Fél évtizeddel a Mount Everest legyőzését követően új vállalkozásba fogott. Tagja lett a Brit Nemzetközösség Antarktisz Expedíciójának, amely igen komoly technikai háttér birtokában elsőként vállalkozott a hatodik kontinens szárazföldi, magát a Déli-sarkot is érintő átszelésére. A kutatók itt hómacskának nevezett zárt, fűtött, lánctalpas járműveken utaztak, állandó rádiókapcsolatot tartottak a külvilággal, repülőgépek kísérték őket.
Az út így is négy hónapot vett igénybe, közben az expedíció megszakításával is fenyegető műszaki és meteorológiai nehézségek is felmerültek. Azonban Hillary számára megadatott az a lehetőség, hogy a Mount Everest csúcsa után a Déli-sarkon is fényképezőgép elé állhatott.
Az extrém helyszínek és nagy kihívások iránti vonzalma végül sok évvel később, 1985-ben teljesedett be, amikor a Holdat elsőként megjárt amerikai űrhajós, Neil Amstrong társaságában egy kétmotoros kisrepülővel leszálltak az Északi-sarkon is.
Ezzel ő lett az első ember, aki járt a Föld mindkét pólusán és a Mount Everesten – amelyet a harmadik pólusnak is szoktak nevezni. Gyűjteményéből földünk végleteit tekintve csak az óceán mélyének, a Mariana-ároknak a meglátogatása maradt ki.
Családi tragédia, odaadó élet
Miután meghódította az Everestet, Edmund Hillary a hegyek ostromlását is folytatva Nepálban kezdett új életet. Itt érte élete nagy tragédiája, ugyanis egy légi katasztrófában elveszítette feleségét és leányát, miközben az első általa alapított helyi általános iskola építésén munkálkodott. A családját ért tragédiát követően egész hátralévő életét a serpák és a Nepálban élő emberek, de legfőképpen a gyermekek megsegítésének szentelte, alapítványokat hívott életre céljai megvalósítása érdekében. Hírnevét kihasználva a világ számos pontján tartott előadásokat, élménybeszámolókat. Ezeken az előadásokon óriási összegeket gyűjtött össze, ezt a pénzt pedig maradéktalanul a nepáli nép megsegítésére fordította.
Edmund Hillary 1961-től 2008-ban bekövetkezett haláláig huszonhét iskolát, két kórházat, több repülőteret és hidat építtetett második hazájában, ezeken kívül az ő közreműködésével számos kolostor épült vagy újult meg, részt vett a nepáli vízvezetékek kiépítésében, a tanárképzés és az erdőgazdálkodás fejlesztésében.
Közben 1975-ben indult az új-zélandi parlamenti választáson, de nem jutott mandátumhoz. Két évvel később jelölték a királynő személyét képviselő kormányzónak is, de nem őt választották meg.
Egy évtizeddel ezután Új-Zéland indiai, nepáli és bangladesi nagykövetének nevezték ki. Ezt a tisztséget négy és fél évig töltötte be. Tiszteletbeli elnöke volt az Amerikai Himalája Alapítványnak, tagja számos tudományos társaságnak.
Időskorát otthon, szülővárosában töltötte, és Aucklandben hunyt el nyolcvankilenc esztendősen, 2008 januárjában szívrohamban. Élete során számos angol, új-zélandi, nepáli kitüntetést kapott, könyveit számtalan nyelvre lefordították, világszerte olvassák, nevét számos iskola, utca, szervezet és intézmény viseli. Ő az egyetlen új-zélandi, akinek a portréja már életében papírpénzen, az ötdolláros bankjegyen is szerepelt.
Így summázta életét: „Gyakran kerültem veszélyes helyzetekbe, amikor erőt vett rajtam a félelem, de ez sosem bénított le, inkább ösztönzően hatott rám, hogy legyőzzem az elém kerülő akadályokat. Nem voltak rendkívüli adottságaim, de volt elegendő erőm, eltökéltségem és kitartásom, hogy szembenézzek a kihívásokkal, és az esetek többségében sikerült is megfelelnem nekik.”
Ez a cikk a Képmás magazin 2025. novemberi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Eötvös Loránd és lányai kiváló hegymászók voltak, új hegycsúcsokat hódítottak meg – Az Eötvös-expedíció 120 évet ment vissza az időben
Valódi történetek. Valódi értékek. Segíts megőrizni!
A Képmásnál hiszünk abban, hogy a család, az emberség és a minőségi újságírás iránytű a mai világban. De ahhoz, hogy cikkeink, podcastjaink és videóink továbbra is elérhetők maradjanak, rád is szükségünk van. Ne csak olvasd, tartsd is életben a Képmást! Légy a támogatónk, és építsük együtt ezt a közösséget!
Támogatlak titeket>>
