„Megköszönte nekem, hogy anya lett” – Beszélgetés Frivaldszky Edittel

Három gyermek édesanyja vagy és feleség, emellett két civil szervezetet vezetsz: az Együtt az Életért Egyesületet és az Emberi Méltóság Központot. Melyik milyen célt szolgál?

Az Együtt az Életért Egyesületet 2008-ban alapítottuk azzal a céllal, hogy olyan bajba jutott kismamáknak segítsünk, akik a várandósságukat tehernek érzik, és nem látnak belőle kiutat. Egy anyának sem tudom megoldani a problémáját, nem tudom vállalni a gyermekét, de segíthetek neki abban, hogy ő maga megoldhassa. Ismerek olyan családokat, akik örökbe fogadnának, tudok babakelengyét gyűjteni, ha arra van szükség, segíteni tudok abban is, ki hol találja a védőnőjét, családsegítőjét, s milyen támogatásokat vehet igénybe, vagy egyszerűen csak meghallgatom. Segélyvonalat is működtetünk, így bármikor felhívhatnak bennünket, kérdezhetnek tőlünk. Próbálunk mindenkinek testre szabott megoldást találni, hogy igent tudjanak mondani a bennük fejlődő életre, és ne higgyék, hogy a problémájukra az abortusz az egyetlen megoldás. Az egyesületben megteremtettük a nyílt örökbefogadás előkészítéséhez szükséges szakmai hátteret is. Néhány éven belül láttuk, hogy a legtöbb esetben nincs olyan védőháló az édesanya körül, amely segítené és megerősítené abban, hogy megtartsa a gyermekét. Tulajdonképpen a családok széthullása és az abortuszról kialakított társadalmi kép vezetett oda, hogy még mindig ilyen magas az abortuszok száma Magyarországon. Ekkor fogalmazódott meg bennünk, hogy jó volna létrehozni egy olyan szervezetet is, amely arra hivatott, hogy hazai és nemzetközi szinten is képviselje a család- és életvédelmet. Így született meg az Emberi Méltóság Központ, amelynek munkáját több ezren kísérik figyelemmel és támogatják. Olyan fontos ügyeket is felkarolunk az egyesületben, mint legutóbb „az abortusztablettával áldoztató álpüspök” hecckampányának bírósági elmarasztalása.

Hogyan lett a hivatásod az életvédelem?

Nem vagyok személyesen érintett a témában, nem volt abortuszom, nem vagyok örökbefogadó, sem örökbefogadott. Az én hivatásom abból fakad, hogy másnak segítettem. Tizenhét évvel ezelőtt egy multinál dolgoztam, és az egyik kolléganőm akaratlanul várandós lett, abortuszra készült. Megosztotta velem a gondolatait, érzéseit, többször beszélgettünk, majd eltűnt egy időre.

Elment abortuszra, de az utolsó pillanatban, amikor már a műtétre is átöltözött, meggondolta magát. Később megköszönte nekem, hogy anya lett.

Ez volt az első pillanat, amikor úgy éreztem, e téren feladatom van.

Mit mondtál neki?

Mit nem mondtam... Meghallgattam és kérdeztem: mik kavarognak benne, melyek a pró és kontra érvek az abortusz mellett, illetve ellen, mit szeretne, miért nem fér bele az életébe a gyermek, mit gondol a családja, a környezete, hogyan képzeli el az életét öt év múlva. Nagyon magányos volt, de mégis megtalálta a segítséget a családban, az egyik rokona mellé állt. Aztán amikor megszületett az első lányunk, és én is a kismamák viszonylag bezárt életét éltem, a boltban az egyik eladólány, akivel időként beszélgettem, egyszer csak azt mondta nekem: „Még senkinek sem mondtam, de veled megosztom: babát várok!”. Ezt újabb jelzésnek vettem odafentről. Sokat imádkoztam, hogy megtudjam: tényleg ez-e a feladatom. Isten pedig szépen mutatta az utat, vagyis, hogy ne nagyon mehessek más irányba, csak amerre ő akarja. 

Honnan fakad ez a mély, Istenbe vetett hit és bizalom? 

Teljesítményorientált gimnáziumba jártam, nem volt kérdés, hogy én vagyok az úr az életemben, az én döntéseim határozzák meg, hogy merre megyek, ki lesz belőlem. Aztán húszévesen megtértem, és elfogadtam, hogy nem én, hanem az Isten az úr az életemben.

Mindenkiről van egy isteni terv, vagyis az út adott, nem én építem ki, a kérdés az, hogy végig megyek-e rajta.

A gondviselésbe vetett hit azonban nemcsak azt jelenti, hogy majd az Isten megoldja, hanem azt is, hogy számít rám. Tennünk kell a dolgunkat, és bízni, hiszen ő a tenyerén hordoz minket.

Ma Magyarországon elsők között említik a neved, ha élet- és családvédelemről van szó. Sok kérdésben hallatod a hangod, ha kell, kiállsz, de nem kiabálsz az igazadért. Csendes harcos vagy?

Mindig is nagy volt az igazságérzetem, gyerekkoromban mondták is a szüleim, hogy legyek bíró. Való igaz, nem vagyok hangos harcos, mert szeretem mindig tényekkel alátámasztani azt, amit mondok. Bár, ha gyermekvédelemről van szó, be tudok lendülni. Nyilván azáltal, hogy három gyermekünk van, más a perspektívánk, és talán távolabbra is tekintünk, mint akinek nincs és nem is akar. Felesleges vitákba, érzelmi dobpergetésekbe viszont nem megyek bele. Tizennégy éve foglalkozom élet- és családvédelemmel, nem kell minden vitameghívást elfogadnom, sem bizonygatnom magamnak és másoknak, hogy amit teszek, az jó. Hiszem, hogy mindenkihez szólnunk kell, nemcsak azokhoz, akik a mi koordináta-rendszerünkben mozognak, hiszen a liberálisok és a nem keresztények között is vannak szép számmal olyanok, akik felhúznák a szemöldöküket, ha betoppanna a gyerekük iskolájába egy drag queen, vagy ha tizenkét évesen szülői felügyelet nélkül lehetne abortuszra menni, ahogyan a WHO javasolja. Ugyanakkor a hívők között is akadnak olyanok, akik szerint elfogadható az abortusz, és örülnek, hogy valaki végre beszél a gyerekekkel a szexről, még ha a homoszexualitást népszerűsíti is. Szóval nem hit kérdése, amit mi képviselünk, ezért mindenkihez szólunk, és úgy fogalmazunk, hogy mindenki megértse.

Hogyan látod a szerepeteket civil szervezetként?

Egy civil szervezet egyik legfontosabb feladata, hogy az alulról jövő kezdeményezéseket, az emberek hangját elvigye a döntéshozókhoz, hogy az emberek akarata, kérése ne csak négyévente egy x-ben öltsön testet a szavazófülkében, hanem időközben is.

Mi a magyar családok hangja vagyunk itthon és külföldön egyaránt. A másik fontos feladatunk, hogy olyat kérjünk, ami megvalósítható. Például évekig próbáltuk elérni, hogy ne kerüljenek be az iskolákba a szülők tudta nélkül olyan programok és tananyagok, amelyek a homoszexualitást és a transzszexualitást népszerűsítik bármilyen formában. Ez mára már megvalósult, de az eredményig hosszú út vezetett. Örülök, hogy Magyarország kormánya az élet- és a családvédelem pártján áll, és vezető szerepet vállal ezen a téren Európában is, így itthon nyitott kapukat döngetünk, amikor a döntéshozókhoz fordulunk.

Mi mással foglalkozol még?

Továbbra is viszem a családi vállalkozásunkat, ahonnan most a fizetésemet kapom. Az isteni gondviselésnek köszönhetően úgy tudtuk kialakítani és működtetni, hogy nem veszi el túl sok időmet, így szépen tudom mellette csinálni az egyesületi és az önkéntes munkát.

Beszélsz kamaszlányaidnak a hivatásodról?

Mindig is igyekeztem térben és időben is elkülöníteni a munkámat a családtól, de ha kérdeztek, válaszoltam. Nyolc-tíz évesen egyszer eljöttek velünk egy örökbefogadóknak szóló táborba.

Akkor szembesültek azzal, hogy valaki örökbefogadott, nem a vér szerinti szülei nevelik, de nem azt kérdezték, hogy miért fogadták örökbe, hanem azt, hogy hogyan lesz valaki örökbefogadható.

Most, hogy kamaszodnak, nagyobb érdeklődést mutatnak a munkám iránt, egyikük különösen érzékeny a témára, de nem szeretném, hogy bármelyikük is kövessen. Ez az én hivatásom, nem az övék.

Mi okoz elégedettséget a munkádban, mérhető-e számokban az eredménye?

Nem abban mérjük a munkánk sikerességét, hogy hány kismama tartotta meg a gyermekét, mennyivel csökkentettük az abortuszok számát, hány örökbefogadásnál segítettünk, vagy hány babakelengyét gyűjtöttünk össze. Hanem abban, hogy hány bajba jutott nő mellé álltunk oda, hánynak segítettünk, hogy egyensúlyba kerüljön önmagával, az élethelyzetével, hogy jobban érezze magát a bőrében, és meg tudja hozni a saját döntését.

Kép

Frivaldszky Edit Esélyt az Életre kitüntetést vehetett át Novák Katalin minisztertől

Decemberben Esélyt az Életre kitüntetést kaptál. Hova helyezed az életedben ezt az elismerést?

2013-ban már kaptam állami kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől a nők elleni erőszak felszámolása, az emberi élet védelme érdekében végzett tevékenységem elismeréseként. Úgy érzem, az akkori kitüntetés elsősorban a témának szólt, amellyel foglalkozom, míg a mostani nemcsak annak, hanem nekem is. Ahogyan a méltatásban is elhangzott: a több mint egy évtizede végzett kitartó munkámért kaptam, ami azt is jelenti, hogy az életvédelemmel foglalkozni nemcsak fellángolás volt részemről, hanem a hivatásom. Nagyon örülök a díjnak, amely egy újonnan alapított elismerés, annak meg különösen, hogy Novák Katalin minisztertől személyesen kaptam.

Mi most a legfontosabb munkád?

Február elején bemutatjuk a Váratlan élet című amerikai játékfilm magyar szinkronos változatát, amely megtörtént eseményeket feldolgozva mutatja be egy nő bámulatos változásának történetét. Abby Johnson világéletében bajba jutott nőkön szeretett volna segíteni. Az amerikai Planned Parenthood igazgatójaként huszonkétezer abortuszban segédkezett, majd egy nap olyat látott, ami megváltoztatta az életét. Keresztény hitre tért, és átállt az életvédők oldalára, ma Amerika egyik meghatározó életpárti szószólója. A film magyar változatának elkészítését nagy eredménynek tekintem a munkámban. Nem tudom, hogy a megtekintését követően hányan választják majd az életet, hányan másítják meg a döntésüket, mert nem lesz erről statisztika, de abban biztos vagyok, hogy ez a film hozzájárul ahhoz, hogy az emberek fejében tiszta legyen: az emberi élet a fogantatás pillanatában kezdődik, és az abortusz nem szolgálja a nők jóllétét.